Április 30 - május 7 - Naplóbejegyzések | A "ballagástól" az érettségi végéig /144
Sziasztok!
Aminek most Ti szemtanúi lesztek, az egy elég random ötlet volt, de örülök, hogy jött ez a random ötlet. Ugyanis múlt hét csütörtökön, nagy érzelgősségemben a "ballagásom" miatt úgy döntöttem, ebben az egy hétben naplót fogok vezetni a szenvedéseimről a blogon. És pontosan ezt is tettem, úgyhogy az elkövetkezendőkben tanúi lehettek egy rendhagyó érettségi hetének egy érettségiző szemszögéből.
Április 30., csütörtök
Kedves Naplóm!
Hát, ez is megtörtént, eljött a gimnáziumi ballagásom napja. A ballagásé, amit mindig annyira, de annyira vártam, aztán soha nem következett el ténylegesen.
Kilencedikben szakadó esőben búcsúztunk el az akkori végzős diákoktól, akik annyira, de annyira felnőttnek tűntek! Csak bámultam őket, hiába, hogy csak 3-4 évvel voltak idősebbek nálam, mégis úgy éreztem, ők már tudják, mi az élet, keresztülmentek egy-két dolgon, keringőztek a szalagavatón, most pedig le kell érettségizniük. Fogalmam sem volt, hogy az akkor végtelennek tűnő tudás, amit egy diáknak az érettségin fel kell mutatnia, hogy férhet el a fejükben.
A ballagásuk a világ legocsmányabb időjárásában zajlott. Az eső ömlött, mintha dézsából öntenék, de nekünk sorfalat kellett állni az udvaron, mert a kicsik ott állnak. Négyesével-ötösével tömörültünk egy-egy kósza esernyő alá - bár én kiváltságos voltam, mert Ofő felajánlotta, hogy álljak be mellé -, és fogvacogva vártuk, hogy vége legyen az ünnepségnek, ami inkább egy kabaréra hasonlított. A lányok a magassarkúban bukdácsolva, enyhén elkenődött sminkkel és szétzilált hajjal, a fiúk csak szimplán kócosan és a tócsákat kerülgetve, de abban a helyzetben csak nevetve vonultak el mellettünk, miközben teli torokból énekelték a Ballag már a vén diákot. Az egyik legfurább ballagás volt, amit láttam.
Tizedikben aztán kifogtunk egy tök jó időt. A nap ragyogóan sütött aznap, de persze, mivel még mindig "kicsik" voltunk, az első három óránk meg volt tartva. Szerencsére az infótanárunk csak simán kinyitotta nekünk a termet, és egész órán Honfoglalózhattunk. Erre különösen emlékszem.
Ezek után a szó szoros értelmében szinte kivonszoltak minket az udvarra, mert világéletünkben irgalmatlan lusta egy népség voltunk. Abban az évben is az udvari sorfalállás volt a feladatunk, emellett ki is kellett pakolnunk egy rakás széket, amit mi diszkréten visszautasítottunk. Tehát nem csináltuk meg. Az igazgatóhelyettes teljesen ki volt akadva ránk, a feje a vörös és a lila legkülönfélébb árnyalataiban játszott, miközben élet-halál-harcra menő bújócskát játszott a legköcsögebb tizedikes osztállyal az iskola udvarán, mindezt a ballagás kezdete előtt alig fél órával.
Abban az évben teljes ellentétét játszottuk el az előzőnek. Mindenki majd meggyulladt az ünneplő ruhájában, azt hittük, sose lesz vége az igazgató unalmas beszédének.
Tavaly már azon kiváltságos évfolyamba tartozhattunk, akik elbúcsúztatják a végzős diákokat. Hiába, hogy évvesztességem miatt egyidős voltam a legtöbbjükkel, még mindig felnéztem rájuk, pedig már 18 voltam. Kora reggel megérkeztünk az iskolába, ahol felhalmoztuk a rengeteg virágot, amit az alsóbb évfolyamok hoztak, majd kezdetét vette a dekorálás. Nagyon büszke voltam magunkra, mert igazán remek munkát végeztünk. A lányaink végre mozgósították magukat és nem nekem kellett a nem létező kreativitásomat felhasználva kitalálnom, hogy hogy is nézzen ki a terem. A fiaink kisebb csoportokban ültek a padokban és virágcsokrokat kötögettek és labdarózsákat válogattak. A terem csodaszép lett.
Ezután a suli folyosóján sorfalat állva ballagtattam el a kilencedikes legjobb barátomat, és tudtam, hogy ez már számomra is a finish közeledtét jelzi, és semmi nem lesz olyan mint régen. Nagy szavak, de ezt éreztem.
Idén év elején beléptem a suliba, és kerestem a nagyokat. Eleve kifulladva érkeztem, elvégre nem hagyhattam ki, hogy végig ne nézzem a Forma1-es belga nagydíjat, így az utolsók közt futottam be az évnyitóra, ahol szinte arcon csapott a tudat, hogy mostantól mi vagyunk a nagyok. És ez állatira megrémített.
Amikor elkezdődött a tanév, még senki nem gondolta volna, hogy így fog végződni. Hogy március 13-án egyszer csak bejelentik, hogy nem mehetünk suliba. De még akkor is bizakodóak voltunk. Nem hittük volna, hogy ez volt az utolsó tanítási napunk.
És most körbeértem, visszakanyarodnék a kezdethez. A ballagásom napja van. Amikor a fodrásznál kellett volna lennem, idegeskednem a sok figyelem miatt. A rokonaimat ölelgetnem és gratulációkat fogadnom. Matrózblúzos mosolygós képeket csinálni a barátnőimmel, amit aztán kiteszünk a közösségi oldalakra, hogy mindenki lássa. A karomat valamelyik fiú osztálytársaméba fűzve végigsétálni az iskola folyosóin, ami négy évig a második otthonom volt, miközben énekelek, ahogy a torkomon kifér, még ha az egész közönség füléből vér is fog folyni a hangomtól. Valami ilyesmit képzeltem el.
Ehhez képest? Itthon ülök az ágyon, egy szál flanelingben és egy bő nadrágban, kócos hajam egy kontyba fogva, a szobám egy nagy káosz, és Zoomon hallgatom, ahogy az osztályfőnököm könnyek közt egyesével elbúcsúztat mindannyiunkat. Nézegetem a fotókat a feldíszített osztálytermünkről. És csak azt kérdezem magamtól: muszáj volt így végződnie...?
Május 1., péntek
Kedves Naplóm!
Tegnap annyi Zanza TV-t néztem meg (törit, mi mást), hogy estére azt hittem, megpusztulok. Mert naná, hogy Miss Fecsegő Poszáta volt az a fantasztikus ember, aki képes volt az érettségire való történelemtanulást az utolsó nanoszekundumokra hagyni. De hogy őszinte legyek, egyáltalán nem bánom. Én egyszerűen nem az az ember vagyok, aki x idővel korábban nekiáll tanulni. A dolgozatokra is mindig az utolsó este kezdtem el készülni, miért tennék másképp az érettségivel? Ha belegondolok, hogy lett volna másfél hónapom törit tanulni, mindig rájövök, hogy ugyan, kit álltatok?
Egyébként, néha esküszöm egész érdekes. Mondom néha. Tehát elég ritkán, de van ilyen pillanat. Tegnap (többek közt) épp a kiegyezést vettem át, amikor például fejbe vágott a felismerés, hogy mi ezt valamikor tanultuk. Vagy legalábbis azon az órán pont nem aludtam. Nem mondom, hogy mindent tudok a kiegyezésről, de voltak részei, amik rémlettek.
A történelemtudós karrierem körülbelül ötödik osztályban merült ki (ekkor vált ki ugyebár a történelem, mint külön tantárgy). És ez abszolút nem a tanárnőnek köszönhető, mert zseniális töritanárom volt, de tényleg, de egyszerűen... nekem ez nem megy. Miért, miért kell töriből érettségiznünk??
Egyébként, ha már itt tartunk, nagyon jól szórakozom néha. Ott van például Constantinus császár szobra. Hát nem akarom megbántani a fazont, de mi történt, amikor ezt a szobrot készítették róla? Éppen a slozin erőlködött, vagy micsoda? Hát hogy ki vannak gúvadva a szemei, te jjjjó ég! És milyen seggálla van már! Nem irigylem csórikámat, mondhatom, szép kis arckép maradt meg róla az utókornak. Valahányszor megláttam ezt a képet, rám tört a röhögőgörcs. Támogatnám, hogy legyen egy olyan feladat, amilyen már előfordult az érettségin, hogy ismerd fel a szoborról, hogy melyik uralkodót ábrázolja. Hát ebben tuti nem nyúlnék mellé, bárhol felismerném ezt a csodát.
Ami még kiakaszt, az a rengeteg Lajos meg Ferdinánd meg tök tudja, milyen király meg császár meg mit tudom én, micsoda. Mégis honnan a fészkes fenéből, és legfőképp, miért kell nekem azt tudnom, hogy hányadik volt, ki után jött a trónon, hányban, melyik országban, az adott országnak abban a korban mi volt a pontos neve és államformája, király volt vagy császár, vagy esetleg vajda, kormányzó vagy valami hasonló fancy rang, milyen gazdaságpolitikát folytatott, volt-e trónörökös, vagy halála után megint az egész ország nekiállt balhézni, hogy ki lesz az uralkodó, és legfőképp: Lajos volt, Károly vagy Ferdinánd? (Esetleg Erzsébet vagy Katalin, ha nő az illető.) Tényleg, én nem kötözködni akarok.DE IGEN. Mikor a jó büdös életben fogom én ennek a tudásnak hasznát venni? Akinek kell a töri, az joggal mondhatja, hogy neki ez kelleni fog. Miért nem lehet a töri is választható tantárgy? Olyan nagy kérés lenne?
Ohó, de itt nem állunk ám meg! Ott vannak a Bethlenek, a Tiszák meg a Telekiek. Akikből mindegyikből volt legalább kettő, mindegyik nagy ember volt, viszont mindegyik valami tök mást csinált és tök máskor, tehát, ha te összekevered, akkor hülye vagy, és nem tudod felhasználni azt a cheat code-ot, hogy azt mondod, hogy Tisza miniszterelnök lett. Mert akkor megindul a problémaáradat: István vagy Kálmán? Melyik évben? Mi volt akkor az ország pontos neve? Milyen volt a belpolitika? Lemondatták, ő mondott le, netán öngyilkos lett a kor divatja szerint? Hát meg az anyátok valagát.
Megmondom őszintén, 3, azaz három olyan témakör van, amivel kiválóan el tudok boldogulni a történelemben: István államszervező tevékenysége, a tatárjárás és a Rákosi-rendszer. Hát nem valami sok. (Ez is mutatja, hogy az egyetemes történelemmel enyhén szólva hadilábon állok.) Előbbi kettő azért, mert tétel lett volna a szóbelin, és ezeket még át is néztem, utóbbi pedig, mert év elején kellett belőle egy beadandót készíteni, ami kb az utolsó töri beadandó volt, amivel foglalkoztam, és igen jól sikerült. De azért így, hogy kicsit ismételek, már egyre több téma van, amikkel, ha nem is tökéletesen, de elboldogulok, ha netán kifogom mondjuk esszékérdésnek.
Ez a tárgy még egyszer a sírba fog vinni. Megyek is, nézem tovább a Zanzát az első világháborútól.
Május 2., szombat
Kedves Naplóm!
Mindjárt végigérek világtörténelmünk legérdekfeszítőbb állomásainak során. Nem állítom, hogy mindent tudok töriből, soha nem is volt ez a szándékom. Leginkább a kettesre megyek.
Na, de tűzzünk ki valami reális célt magunk elé! Hiába van, hogy tudásom elég szerény, és a művészetis felvételin nem fog számítani az érettségi eredményem, azért kéne valami léc, hogy legyen mit megugrani, mert miért is ne? Úgyhogy a temérdek tudásomat és élettapasztalatomat összedobva, íme, a magam elé tűzött célok a jövő hétre:
~ magyar: hát a szövegértéssel nem lesz gond, azt szerintem legalább 35 pontra meg tudom írni. Az érveléssel már szoktak bajok lenni, úgyhogy arra mondok egy hetest, a műelemző feladatot pedig belőném mondjuk olyan 42-44 pont körülire, HA szerencsém van. Ha nincs, akkor 35, de reménykedjünk. Ez összesen 77-86 pont között mozog, tehát magyarból mondjuk a 80%-ot célozzuk meg, ami így összesítve elég nagy elvárásnak tűnik, de majd úgyis a feladatoktól függ.
~ matek: 90%. Itt nem nyúlhatok mellé. Ha a próbaérettségit meg tudtam írni 93%-ra, akkor ez szerintem nem jelent akadályt, 80 alá meg úgyse fogok menni, jó vagyok matekból.
~ töri: huh, megint témánál vagyunk. Na, lássuk mink van. Most egy két évvel ezelőtti töriérettségi témakörei alapján próbálom nagyjából megtippelni, hogy mi lesz ebből. Az első rész, a rövid válaszos, ami 50 pontot ér, ezt olyan 35 körülire tippelném. Esszéírásban nem vagyok valami expert, szóval annak is kb ennyi pontot mondanék. Tehát célozzuk meg a 70%-ot, de ha 60 fölött vagyok, már csárdást járok örömömben.
~ angol: múltkor írtam egy igen epic gyakorlást, úgyhogy emiatt aggódom a matek mellett a legkevésbé. Szerencsére emelten már 60%-tól megvan az ötös, de azért csalódott lennék, ha 80 alatt lenne az összpontszámom.
~ társadalomismeret: már leadtam a projektmunkámat, úgyhogy innentől a tanár úron múlik, hogy mi lesz a sorsom, de nagyon sokat dolgoztam rajta, úgyhogy remélem, ötöst kapok rá (vagyis, hogy meglesz a 80%).
Anyu tegnap beszólt, hogy mi a franc van velem, ő ilyenkor (tehát 3 nappal az érettségi előtt) tiszta idegállapotban volt, én meg boldogan császkálok a lakásban egész nap. Mondjuk én nem értem, mit stresszel ezen mindenki (majd holnap este már biztos másképp gondolom), elvégre még csak szóbeliznünk sem kell! Eskü, az egyetemi felvételim miatt jobban izgulok, mint emiatt az egész érettségi-cucc miatt. Csak lenne már vége!
Esti update: végignéztem minden Zanza TV-t töriből, az állampolgári és pénzügyi ismereteket skippelve, arra még nem vitt rá a hitem. Ezen kívül megoldottam egy feladatsor első részét, és 34 pontos lett. Ami végül is nem is olyan rossz, viszont ezt-azt még mindenképp átnézek még holnap. Emlékeztető: I. világháborús szövetségi rendszerek, ENSZ és működése, kapitalista gazdaságpolitika, az OMM gazdasági rendszere. Most így este viszont nekiálltam rajzolni. Itt az utolsó hetekben több "stresszrajzot" is csináltam, amikor nem nagyon érdekelt, mit is csinálok, csak rajzoljak, most viszont belevágtam egy elég célirányos munkába, alig várom, hogy kész legyek vele. Jót fog tenni délutánonként egy kis alkotás :)
EGYÉBKÉNT! Hát ma olyan korszakalkotó felfedezést tettem, azt hittem, dobok egy hátraszaltót. Szerintem azt a seggállú Tunyacsáp mémet (⬇️) Kádár Jánosról (⬅️ vagy ⬆️, attól függ, miről nézed a bejegyzést) mintázták. SzÁz SZáZaLékiG biztos vagyok benne.Abszolút nem politizálásból, pusztán egy érettségiző nyomorult szemével nézve tettem ezt a megállapítást :D
Senkit nem akarok a következőkkel megbántani, ha tényleg a naplómba írnék, esküszöm, ilyenekkel lenne tele, szóval senki ne vegyen komolyan.
Aminek most Ti szemtanúi lesztek, az egy elég random ötlet volt, de örülök, hogy jött ez a random ötlet. Ugyanis múlt hét csütörtökön, nagy érzelgősségemben a "ballagásom" miatt úgy döntöttem, ebben az egy hétben naplót fogok vezetni a szenvedéseimről a blogon. És pontosan ezt is tettem, úgyhogy az elkövetkezendőkben tanúi lehettek egy rendhagyó érettségi hetének egy érettségiző szemszögéből.
Április 30., csütörtök
Kedves Naplóm!
Hát, ez is megtörtént, eljött a gimnáziumi ballagásom napja. A ballagásé, amit mindig annyira, de annyira vártam, aztán soha nem következett el ténylegesen.
Kilencedikben szakadó esőben búcsúztunk el az akkori végzős diákoktól, akik annyira, de annyira felnőttnek tűntek! Csak bámultam őket, hiába, hogy csak 3-4 évvel voltak idősebbek nálam, mégis úgy éreztem, ők már tudják, mi az élet, keresztülmentek egy-két dolgon, keringőztek a szalagavatón, most pedig le kell érettségizniük. Fogalmam sem volt, hogy az akkor végtelennek tűnő tudás, amit egy diáknak az érettségin fel kell mutatnia, hogy férhet el a fejükben.
A ballagásuk a világ legocsmányabb időjárásában zajlott. Az eső ömlött, mintha dézsából öntenék, de nekünk sorfalat kellett állni az udvaron, mert a kicsik ott állnak. Négyesével-ötösével tömörültünk egy-egy kósza esernyő alá - bár én kiváltságos voltam, mert Ofő felajánlotta, hogy álljak be mellé -, és fogvacogva vártuk, hogy vége legyen az ünnepségnek, ami inkább egy kabaréra hasonlított. A lányok a magassarkúban bukdácsolva, enyhén elkenődött sminkkel és szétzilált hajjal, a fiúk csak szimplán kócosan és a tócsákat kerülgetve, de abban a helyzetben csak nevetve vonultak el mellettünk, miközben teli torokból énekelték a Ballag már a vén diákot. Az egyik legfurább ballagás volt, amit láttam.
Tizedikben aztán kifogtunk egy tök jó időt. A nap ragyogóan sütött aznap, de persze, mivel még mindig "kicsik" voltunk, az első három óránk meg volt tartva. Szerencsére az infótanárunk csak simán kinyitotta nekünk a termet, és egész órán Honfoglalózhattunk. Erre különösen emlékszem.
Ezek után a szó szoros értelmében szinte kivonszoltak minket az udvarra, mert világéletünkben irgalmatlan lusta egy népség voltunk. Abban az évben is az udvari sorfalállás volt a feladatunk, emellett ki is kellett pakolnunk egy rakás széket, amit mi diszkréten visszautasítottunk. Tehát nem csináltuk meg. Az igazgatóhelyettes teljesen ki volt akadva ránk, a feje a vörös és a lila legkülönfélébb árnyalataiban játszott, miközben élet-halál-harcra menő bújócskát játszott a legköcsögebb tizedikes osztállyal az iskola udvarán, mindezt a ballagás kezdete előtt alig fél órával.
Abban az évben teljes ellentétét játszottuk el az előzőnek. Mindenki majd meggyulladt az ünneplő ruhájában, azt hittük, sose lesz vége az igazgató unalmas beszédének.
Tavaly már azon kiváltságos évfolyamba tartozhattunk, akik elbúcsúztatják a végzős diákokat. Hiába, hogy évvesztességem miatt egyidős voltam a legtöbbjükkel, még mindig felnéztem rájuk, pedig már 18 voltam. Kora reggel megérkeztünk az iskolába, ahol felhalmoztuk a rengeteg virágot, amit az alsóbb évfolyamok hoztak, majd kezdetét vette a dekorálás. Nagyon büszke voltam magunkra, mert igazán remek munkát végeztünk. A lányaink végre mozgósították magukat és nem nekem kellett a nem létező kreativitásomat felhasználva kitalálnom, hogy hogy is nézzen ki a terem. A fiaink kisebb csoportokban ültek a padokban és virágcsokrokat kötögettek és labdarózsákat válogattak. A terem csodaszép lett.
Ezután a suli folyosóján sorfalat állva ballagtattam el a kilencedikes legjobb barátomat, és tudtam, hogy ez már számomra is a finish közeledtét jelzi, és semmi nem lesz olyan mint régen. Nagy szavak, de ezt éreztem.
Idén év elején beléptem a suliba, és kerestem a nagyokat. Eleve kifulladva érkeztem, elvégre nem hagyhattam ki, hogy végig ne nézzem a Forma1-es belga nagydíjat, így az utolsók közt futottam be az évnyitóra, ahol szinte arcon csapott a tudat, hogy mostantól mi vagyunk a nagyok. És ez állatira megrémített.
Amikor elkezdődött a tanév, még senki nem gondolta volna, hogy így fog végződni. Hogy március 13-án egyszer csak bejelentik, hogy nem mehetünk suliba. De még akkor is bizakodóak voltunk. Nem hittük volna, hogy ez volt az utolsó tanítási napunk.
És most körbeértem, visszakanyarodnék a kezdethez. A ballagásom napja van. Amikor a fodrásznál kellett volna lennem, idegeskednem a sok figyelem miatt. A rokonaimat ölelgetnem és gratulációkat fogadnom. Matrózblúzos mosolygós képeket csinálni a barátnőimmel, amit aztán kiteszünk a közösségi oldalakra, hogy mindenki lássa. A karomat valamelyik fiú osztálytársaméba fűzve végigsétálni az iskola folyosóin, ami négy évig a második otthonom volt, miközben énekelek, ahogy a torkomon kifér, még ha az egész közönség füléből vér is fog folyni a hangomtól. Valami ilyesmit képzeltem el.
Ehhez képest? Itthon ülök az ágyon, egy szál flanelingben és egy bő nadrágban, kócos hajam egy kontyba fogva, a szobám egy nagy káosz, és Zoomon hallgatom, ahogy az osztályfőnököm könnyek közt egyesével elbúcsúztat mindannyiunkat. Nézegetem a fotókat a feldíszített osztálytermünkről. És csak azt kérdezem magamtól: muszáj volt így végződnie...?
Május 1., péntek
Kedves Naplóm!
Tegnap annyi Zanza TV-t néztem meg (törit, mi mást), hogy estére azt hittem, megpusztulok. Mert naná, hogy Miss Fecsegő Poszáta volt az a fantasztikus ember, aki képes volt az érettségire való történelemtanulást az utolsó nanoszekundumokra hagyni. De hogy őszinte legyek, egyáltalán nem bánom. Én egyszerűen nem az az ember vagyok, aki x idővel korábban nekiáll tanulni. A dolgozatokra is mindig az utolsó este kezdtem el készülni, miért tennék másképp az érettségivel? Ha belegondolok, hogy lett volna másfél hónapom törit tanulni, mindig rájövök, hogy ugyan, kit álltatok?
Egyébként, néha esküszöm egész érdekes. Mondom néha. Tehát elég ritkán, de van ilyen pillanat. Tegnap (többek közt) épp a kiegyezést vettem át, amikor például fejbe vágott a felismerés, hogy mi ezt valamikor tanultuk. Vagy legalábbis azon az órán pont nem aludtam. Nem mondom, hogy mindent tudok a kiegyezésről, de voltak részei, amik rémlettek.
 |
| forrás |
Egyébként, ha már itt tartunk, nagyon jól szórakozom néha. Ott van például Constantinus császár szobra. Hát nem akarom megbántani a fazont, de mi történt, amikor ezt a szobrot készítették róla? Éppen a slozin erőlködött, vagy micsoda? Hát hogy ki vannak gúvadva a szemei, te jjjjó ég! És milyen seggálla van már! Nem irigylem csórikámat, mondhatom, szép kis arckép maradt meg róla az utókornak. Valahányszor megláttam ezt a képet, rám tört a röhögőgörcs. Támogatnám, hogy legyen egy olyan feladat, amilyen már előfordult az érettségin, hogy ismerd fel a szoborról, hogy melyik uralkodót ábrázolja. Hát ebben tuti nem nyúlnék mellé, bárhol felismerném ezt a csodát.
Ami még kiakaszt, az a rengeteg Lajos meg Ferdinánd meg tök tudja, milyen király meg császár meg mit tudom én, micsoda. Mégis honnan a fészkes fenéből, és legfőképp, miért kell nekem azt tudnom, hogy hányadik volt, ki után jött a trónon, hányban, melyik országban, az adott országnak abban a korban mi volt a pontos neve és államformája, király volt vagy császár, vagy esetleg vajda, kormányzó vagy valami hasonló fancy rang, milyen gazdaságpolitikát folytatott, volt-e trónörökös, vagy halála után megint az egész ország nekiállt balhézni, hogy ki lesz az uralkodó, és legfőképp: Lajos volt, Károly vagy Ferdinánd? (Esetleg Erzsébet vagy Katalin, ha nő az illető.) Tényleg, én nem kötözködni akarok.
Ohó, de itt nem állunk ám meg! Ott vannak a Bethlenek, a Tiszák meg a Telekiek. Akikből mindegyikből volt legalább kettő, mindegyik nagy ember volt, viszont mindegyik valami tök mást csinált és tök máskor, tehát, ha te összekevered, akkor hülye vagy, és nem tudod felhasználni azt a cheat code-ot, hogy azt mondod, hogy Tisza miniszterelnök lett. Mert akkor megindul a problémaáradat: István vagy Kálmán? Melyik évben? Mi volt akkor az ország pontos neve? Milyen volt a belpolitika? Lemondatták, ő mondott le, netán öngyilkos lett a kor divatja szerint? Hát meg az anyátok valagát.
Megmondom őszintén, 3, azaz három olyan témakör van, amivel kiválóan el tudok boldogulni a történelemben: István államszervező tevékenysége, a tatárjárás és a Rákosi-rendszer. Hát nem valami sok. (Ez is mutatja, hogy az egyetemes történelemmel enyhén szólva hadilábon állok.) Előbbi kettő azért, mert tétel lett volna a szóbelin, és ezeket még át is néztem, utóbbi pedig, mert év elején kellett belőle egy beadandót készíteni, ami kb az utolsó töri beadandó volt, amivel foglalkoztam, és igen jól sikerült. De azért így, hogy kicsit ismételek, már egyre több téma van, amikkel, ha nem is tökéletesen, de elboldogulok, ha netán kifogom mondjuk esszékérdésnek.
Ez a tárgy még egyszer a sírba fog vinni. Megyek is, nézem tovább a Zanzát az első világháborútól.
Május 2., szombat
Kedves Naplóm!
Mindjárt végigérek világtörténelmünk legérdekfeszítőbb állomásainak során. Nem állítom, hogy mindent tudok töriből, soha nem is volt ez a szándékom. Leginkább a kettesre megyek.
Na, de tűzzünk ki valami reális célt magunk elé! Hiába van, hogy tudásom elég szerény, és a művészetis felvételin nem fog számítani az érettségi eredményem, azért kéne valami léc, hogy legyen mit megugrani, mert miért is ne? Úgyhogy a temérdek tudásomat és élettapasztalatomat összedobva, íme, a magam elé tűzött célok a jövő hétre:
~ magyar: hát a szövegértéssel nem lesz gond, azt szerintem legalább 35 pontra meg tudom írni. Az érveléssel már szoktak bajok lenni, úgyhogy arra mondok egy hetest, a műelemző feladatot pedig belőném mondjuk olyan 42-44 pont körülire, HA szerencsém van. Ha nincs, akkor 35, de reménykedjünk. Ez összesen 77-86 pont között mozog, tehát magyarból mondjuk a 80%-ot célozzuk meg, ami így összesítve elég nagy elvárásnak tűnik, de majd úgyis a feladatoktól függ.
~ matek: 90%. Itt nem nyúlhatok mellé. Ha a próbaérettségit meg tudtam írni 93%-ra, akkor ez szerintem nem jelent akadályt, 80 alá meg úgyse fogok menni, jó vagyok matekból.
~ töri: huh, megint témánál vagyunk. Na, lássuk mink van. Most egy két évvel ezelőtti töriérettségi témakörei alapján próbálom nagyjából megtippelni, hogy mi lesz ebből. Az első rész, a rövid válaszos, ami 50 pontot ér, ezt olyan 35 körülire tippelném. Esszéírásban nem vagyok valami expert, szóval annak is kb ennyi pontot mondanék. Tehát célozzuk meg a 70%-ot, de ha 60 fölött vagyok, már csárdást járok örömömben.
~ angol: múltkor írtam egy igen epic gyakorlást, úgyhogy emiatt aggódom a matek mellett a legkevésbé. Szerencsére emelten már 60%-tól megvan az ötös, de azért csalódott lennék, ha 80 alatt lenne az összpontszámom.
~ társadalomismeret: már leadtam a projektmunkámat, úgyhogy innentől a tanár úron múlik, hogy mi lesz a sorsom, de nagyon sokat dolgoztam rajta, úgyhogy remélem, ötöst kapok rá (vagyis, hogy meglesz a 80%).
Anyu tegnap beszólt, hogy mi a franc van velem, ő ilyenkor (tehát 3 nappal az érettségi előtt) tiszta idegállapotban volt, én meg boldogan császkálok a lakásban egész nap. Mondjuk én nem értem, mit stresszel ezen mindenki (majd holnap este már biztos másképp gondolom), elvégre még csak szóbeliznünk sem kell! Eskü, az egyetemi felvételim miatt jobban izgulok, mint emiatt az egész érettségi-cucc miatt. Csak lenne már vége!
Esti update: végignéztem minden Zanza TV-t töriből, az állampolgári és pénzügyi ismereteket skippelve, arra még nem vitt rá a hitem. Ezen kívül megoldottam egy feladatsor első részét, és 34 pontos lett. Ami végül is nem is olyan rossz, viszont ezt-azt még mindenképp átnézek még holnap. Emlékeztető: I. világháborús szövetségi rendszerek, ENSZ és működése, kapitalista gazdaságpolitika, az OMM gazdasági rendszere. Most így este viszont nekiálltam rajzolni. Itt az utolsó hetekben több "stresszrajzot" is csináltam, amikor nem nagyon érdekelt, mit is csinálok, csak rajzoljak, most viszont belevágtam egy elég célirányos munkába, alig várom, hogy kész legyek vele. Jót fog tenni délutánonként egy kis alkotás :)EGYÉBKÉNT! Hát ma olyan korszakalkotó felfedezést tettem, azt hittem, dobok egy hátraszaltót. Szerintem azt a seggállú Tunyacsáp mémet (⬇️) Kádár Jánosról (⬅️ vagy ⬆️, attól függ, miről nézed a bejegyzést) mintázták. SzÁz SZáZaLékiG biztos vagyok benne.
Május 3., vasárnap
Kedves Naplóm!
Várok, várok és várok. Nem tudok magammal mit kezdeni, az a helyzet. Pedig igazából lenne mit csinálnom, például átnézhetném a töris dolgokat vagy oldhatnék feladatokat, esetleg írhatnék egy esszét gyakorlásnak. Vagy lazíthatnék, rajzolhatnék és semmit tehetnék, de reggel óta az utóbbit csinálom. Kicsit bűntudatom van, bár mondják, hogy az utolsó napot szánd a pihenésre, de tekintve, hogy a felkészülési időszakban sem voltam túl produktív, nem lenne fair ma azt mondanom, hogy nem tanulok, mert "lazítok".
Már összepakoltam holnapra a táskámat. Mivel magyarra nem kell semmi extrás cuccot vinni (gondolok itt a számológépre, atlaszra vagy szótárra), nagyon üresnek tűnik a táskám, de majd még úgyis lesz kaja, azzal megpakolom. A sulikönyvtárból kölcsönzött könyveimet is halomba raktam, meg mást is összepakoltam, amit másoktól kaptam kölcsön, hogy ha véletlenül találkoznánk, visszaadhassam. Bár most a szigorítások miatt meg van tiltva, hogy bármit is átadjunk egymásnak, így például elraktam hat darab tollat, egy rotringceruzát (amit anyu és a nagybátyám is használt az érettségin, úgyhogy remélem, szerencsét hoz majd) és három doboz hegyet bele, ami egyébként mindig a tolltartómban van, egy radírt meg egy vonalzót és majdnem egy faragót is, de rájöttem, hogy az nem kell. Most instant leltározást tartok. Betettem a táskába az igazolványtokomat is, a behívót pedig remélem, elfogadják telefonon is, majd keddre kinyomtattatom anyuval. Beraktam még egy csomag szőlőcukrot. Ofő minden egyes esemény előtt (utoljára a szalagavatókor) legalább négy csomag szőlőcukorral érkezett, amit ránk sózott és nekünk kellett mindenkinek az idegeire menve osztogatni Ofő szőlőcukrait. Na mindegy. És persze kikészítettem a fecsegőposzátás nyakláncomat is, ami nélkül nem megyek el itthonról. Ahh, legyünk már ott, szeretném, ha vége lenne már!
Gondolkodós pillanatok Poszátával: vajon azok, akik depresszió meg ilyenek miatt vagdosáshoz fordulnak, mert jólesik nekik a fájdalom, miért nem epilálják inkább a lábukat? Ugyanúgy fáj, mint a k******** de legalább utána jól nézel ki nem nézel ki úgy mint Tarzan. Én pillanatnyilag pont úgy festek, hiszen másfél hónapja karanténban ülök itthon melegítőben, de holnap szoknyát kell vennem, úgyhogy előre félek, mert ma délután meg kell ejtenem az elkerülhetetlent...
Írtam egyébként egy 40 pontos törit az 50-ből, úgyhogy most állati büszke vagyok magamra. A tesóm meg úgy döntött, hogy anyák napja alkalmából ki fogja robbantani az egy nappal az érettségi előtt álló nővérét a barlangjából, hogy sütit süssünk.
Esti update: Megejtettem az elkerülhetetlent, már nem szőrös a lábam. Majd lehet reggel villantok egyet szoknyában és lefotózom ide. Mármint a lábamat, na. Update update: nem történt meg.
Egyébként a sütést hál' istennek a tezsvérem letudta egyedül, én pedig most még meditáltam egyet fürdés előtt. Igen, meditáltam. Tudom, nem tűnök az éteren keresztül túl meditálós-lelkibékés típusnak, nem is vagyok az. De a suliban tesin sokszor volt, hogy meditáltunk, mert a tanárnőm viszont ilyen típus volt, és egyébként nagyon szerettük az ilyen órákat meg a többit amin nem erősítettünk. És már eléggé hiányzott, úgyhogy meditáltam. Igen, ez abból is állt, hogy a fejemben pucéran álltam egy mező közepén az égnek emelt karokkal és vártam, hogy áramoljon a napból a földbe rajtam keresztül a csí meg a zen, ami így leírva nagyon szarul hangzik, ilyenkor eléggé megkérdőjelezem, hogy miért is csinálom ezt, és legfőképp, minek is írom le.
Május 4., hétfő
Kedves Naplóm!
El se hiszem, túl vagyok a magyar érettségin! Te jó ég, hállelúja!! Hiába, hogy anyu azt mondta, hogy ilyen nyugodt érettségizőt még nem látott, azért éjjel a tudatalattim szerintem totálisan bekattant. Fél éjszaka nem aludtam, ha meg véletlenül mégis sikerült lepihennem, akkor álmomban Mr. Bean és a magyartanárom kergetett. Mr. Bean mindenféle témákat dobált felém, amiket nem tudtam rendesen kifejteni, míg a magyartanárom Ofővel kiabált, hogy én semmire se vagyok jó, nem is lenne szabad engedni, hogy érettségizzek magyarból. Mondhatom, remek és pihentető éjszakám volt. Reggel aztán enyhe idegbajjal keltem, de sikeresen rendbe szedtem magam és legyűrtem egy fél melegszendvicset. Útban a suli felé végignéztem, ahogy elütöttek egy embert, igazán szívderítő látvány volt. Szerencsére, amennyire láttam, nagyon komoly baja nem esett. Aztán beültem érettségizni. Eleve nevetséges ez a szitu, amiben jelenleg vagyunk. Annyira gáz az egész! A suliban úgy masírozunk, mint a katonaságnál, nem mehetek senkihez közelebb két méternél. A termek előtt kint van a kézfertőtlenítős tubus, meg mindenkinél ott a gumikesztyű meg a maszk. Egyszerűen olyan vicces, tudom, hogy komolyan kéne venni, komolyan is veszem, de annyira abszurd az egész!
Ami a feladatokat illeti. A szövegértés nem sikerült rosszul, bár volt egy-két kérdés, ami olyan kegyetlenül volt megfogalmazva, hogy az értelmezés tovább tartott, mint a megválaszolás. Ráadásul pont emiatt szinte biztos vagyok benne, hogy ejtettem egy nagyon ostoba hibát, de már nem tudok visszamenni. Ahogy dartsos apukám mondta: ezt a nyilat már eldobtam. Az érvelésem szokás szerint szar lett, az összehasonlító elemzésnek viszont nagyon örültem, mert mindkét verset tanultuk még anno, így a vázlatolás meg a nyilazgatás közben sok minden eszembe jutott az elemzésekből, amiket írtunk, szóval szerintem egészen jó lett. Nagyon reménykedem, de most mennem kell, késő van már, és holnap Pével küldenünk kell minden energiánkat Bambinak a matekhoz, mert az neki nagyon nem megy.
Május 5., kedd
Kedves Naplóm!
Tök őszinte leszek: ennél a matekérettséginél még a próbaérettségi is nehezebb volt, pedig azt is 93 pontosra írtam. Na de kezdjük az elején.
Reggel, amikor felébredtem, rádöbbentem, hogy végigaludtam az éjszakát, ráadásul mint a bunda, és még bírtam is volna aludni. Szóval, ha a felkészültségemhez mérjük, hogy mennyit tudok aludni az adott napon, akkor ma éjjel várhatóan le se hunyom a szemem. Mindenesetre 6:30-kor arra keltem, hogy jóanyám becsűrte a szobám ajtaját, ami valószínűleg egy enyhe utalás volt arra, hogy el akar köszönni tőlem munka előtt, viszont késésben van, úgyhogy vonszoljam ki a seggemet. Így aztán ezt tettem, elköszöntem anyutól, megkávéztam és megreggeliztem, ezúttal rendesen, mert a szokásos vizsgadrukkon kívül nem éreztem, hogy bármi bajom lenne. Azért a biztonság kedvéért a szokásos magnéziumadagomat betoltam. Egyébként nagyon örültem, mert múlt héten azt álmodtam, hogy a matekérettségi napján elaludtam.
Amíg nem kellett indulnom (kb 20 percre lakom a sulitól gyalog, úgyhogy nyolc körül indulok el) lazításnak még átnéztem a cuccaimat, hogy biztosan mindenem megvan-e, molyoltam kicsit, meg továbbolvastam az aktuális Wattpad-fanficet, amit most olvasok.
A suli előtt (pontosabban mellett, mert a mi osztályunknak az egyik oldalajtón kell bemennie, amiről azt se tudtam korábban, hogy létezik) aztán összefutottunk J-vel meg még egy osztálytársammal, aztán bent mindhárom kezemre kaptam gumikesztyűt véletlenül hármat adtak. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam Csernobilben. 14-szer. Hahahahahaha. Eztán beszambáztunk a suliba és mindenki bement a neki kiírt terembe. Sokkal oldottabb hangulat fogadott, mint tegnap a magyaron, bár a matek sokak mumus tárgya, de szerintem a többség a magyartól félt a legjobban. Így kezdés előtt egy darabig beszélgettünk az osztálytársaimmal, akikkel egy teremben voltam, meg a felügyelő tanár úr is elmondta a tudnivalókat, de aztán hagyta, hogy a maradék 20 percben lazítsunk. A folyosón az egyik osztálytársammal belefutottunk a magyartanárunkba is, aki nagyon örült, hogy lát minket, meg nagyon aranyos volt és mondta, hogy szorít nekünk a matekhoz. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, ha meglátja azt a bitang buta hibát, amit a szövegértésben ejtettem. Ahhh, annyira hülye vagyok!!!
A feladatsor első része nevetségesen egyszerű volt. Bár voltak, akik sokáig dolgoztak, én körülbelül 20 perc alatt végeztem vele, úgyhogy a biztonság kedvéért mindent átnéztem és átszámoltam még legalább kétszer, és még így is maradt 10 percem, úgyhogy addig csak ücsörögtem.
A második rész már kicsit keményebb dió volt. Ott volt például mindjárt az első feladat, ahol nekiálltam összevissza számolni mindent, mire rájöttem, hogy kb az első sornál rontottam el. Végül szerencsére kijött az eredmény, és az ellenőrzés is jó lett. Ami még elég iconic volt, az a szórásos feladat. Szórás! Hát azt minden tanár úgy ugorja át, vagy olyan röviden mondja el, ahogy csak lehet, mert az soha nincs érettségin. Hát most volt. Világom nem volt, hogy hogy kell szórást számolni, és azokból a hieroglifákból, amik a függvénytáblában vannak, semmivel sem tudtam meg többet. Arra viszont emlékeztem, hogy valami marha hosszú képlete van és van benne gyök meg négyzet meg mit tudom én, micsoda, úgyhogy improvizáltam, és csak reménykedni tudok, hogy valami használható jött ki.
A 17-18-as feladatok között vacilláltam, hogy melyiket fogom kihagyni. Elsőre, mikor megláttam a 17-est, mondom hát ez lesz az, nézzük a 18-ast, de amikor megláttam azt az ötszöges szögszámítós akármit, hát ott úgy döntöttem, hogy inkább termelek fát a 17-esben. Aminek már az első részébe majdnem beletört a bicskám, így azt néhány sikertelen kísérlet után ott hagytam. A halmazokba először rosszul írtam be a számokat, úgyhogy azt is majdnem az egészet újra kellett csinálnom. Ezután végigmentem még egyszer a teljes feladatsoron, de megint ugyanott kötöttem ki, a 17-es a) feladatánál. Már a végére pont feladtam, már csak 10 percem volt és nem jutott eszembe a másik képlet, ami nincs benn a függvénytáblában, úgyhogy magamban elkezdtem egy BTS-számot dúdolni, hogy akkor erről ennyit, max egy-két pontot kapok rá, mert rájöttem, hogy mit kellene számolni, amikor, esküszöm, megszólalt a fejemben a matektanárom hangja, miközben a képletet bámultam. Ha nem tudod máshogy megoldani, akkor fejezd ki a1-gyel! És én csak néztem a képletet, hogy... HÁT BASZKI EZT KI LEHET FEJEZNI A1-GYEL!!! Úgyhogy az utolsó öt percben rekordsebességgel kiszámoltam az a1-et és az a30-at is, és visszaellenőrizve láttam, hogy jó is lett. Azt hittem, elsírom magam örömömben. Köszönöm, Tanárnő!!! <333333
Miután végeztünk, a tiltás ellenére a csapattal, akikkel együtt írtam, azért megálltunk a suliudvaron. Hiába, hogy elég lehetetlen kis bagázs volt, szinte mindenki az osztály másik "klikkjéből" érkezett (nincs nálunk durva klikkesedés, azért tettem idézőjelbe), mégis, tök jó volt velük megbeszélni, hogy kinek hogy sikerült meg hát nem utolsó szempont, hogy a crushom is köztünk volt, akit már a büdös életben nem fogok látni. Ezért még jobban esett, hogy amikor mondtam, hogy én megyek, mert a húgom kint vár, utánam szólt, hogy szia. Love is in the aaaaiiiir...
Éééés holnap jön a halálnapom, úgyhogy ma délután kipihenem magam és még törizek kicsit :)
(Bár előre kiadtam a barátaimnak, hogy ha netán nem élném túl, akkor mondják meg Harry Styles-nak, hogy szerettem és sjnálom, hogy nem érhetem meg a napot, hogy találkozzak vele.)
Május 6., szerda
Kedves Naplóm!
Huh, ez is megvolt. Megírtam a töriérettségit! Hála a jó égnek.
Furcsa módon tök jól aludtam az éjjel, valószínűleg azért, mert ebben a futamban az esélytelenek nyugalmával indultam. Még biztos, ami tuti, elalvás előtt újra megnéztem egy-két Zanza TV-t a tipikus esszétémákból, meg egyébként délután is tanulgattam, írtam egy rövid esszét meg kitöltöttem egy feladatsort (jó, csak majdnem, mert kezdődött a Derrick a tévében...), de aztán úgy éreztem, ennél többet én már nem tehetek az ügy érdekében. Még reggel átolvastam az utasításokat, amiket a töritanárom küldött az esszéíráshoz, aztán megreggeliztem és bevettem az anti-Julikanéni-tablettámat (ami a magnéziumtabletta akar lenni, csak anyu nevezte el így. A Julikanéni itt most a magyartanárom nevét helyettesíti, aki elég bipoláris tud néha lenni. Ha rosszabb időszakában van, akkor reggelente mindig beveszem a magnéziumomat, tehát az anti-Julikanéni-tablettát, hogy ne görcsöljek miatta).
Az út a suliig azt hittem, sose ér véget, szerencse, hogy jött velem a tesóm, aki most olvasta ki a Harry Potter-sorozatot először, így egész úton folyamatosan lökte a szöveget, amivel legalább kicsit elterelte a figyelmemet. A suliba érve aztán beültem a nekem kijelölt terembe és még néhányszor átlapoztam az atlaszt meg a telómon a fontosabb infókat, aztán csak vártam. A tanárnő, aki felügyelt nálunk, állati aranyos volt, ahogy nyomta a dumát arról, hogy milyen megerőltető ez az otthoni tanítás, de 8:53-ra én már az ideg-összeroppanás szélén álltam, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem, amikor végre kézhez kaptuk a dolgozatokat. Ami meglepően jól ment. A rövid válaszos kérdésekben nagyon penge voltam, egy hely volt, amiről világom nem volt, hogy mit kéne odaírnom. Ez az volt, ahol ott voltak a részletek a nemzetiségi törvényből, majd utána be kellett írni, hogy melyik évben volt. Hát, már ott is csak tippeltem, de mondom legyen 1868, akkor mintha lett volna valami törvény. Mint utólag kiderült, jól tippeltem, de utána jött a következő kérdés, hogy ki volt az a vallási meg közoktatási meg miatököm miniszter, aki mindezt kitalálta. Hát mondom itt már hagyjatok békén, nem ám örülnének, hogy legalább be tudtam tippelni az évszámot... Btw végigmondtam magamban a teljes Batthyány-kormány tagjait, szóval természetesen elhangzott a fejemben báró Eötvös József neve, de ha fegyvert fognak rám se tudtam volna megmondani, hogy abból a franc tudja, hány csávóból melyik volt az oktatásügyi miniszter...
Ami pedig az esszéket illeti, majdnem elsírtam magam örömömben, amikor megláttam a kereszténység - '56-os forradalom párosítást. A világ legnagyobb mázlistája vagyok, az biztos. Még a végén meglesz a négyes töriből.
Május 7., csütörtök
Végeztem. Végeztem! VÉGEZTEM!!!
Ezzel együtt a következő folyamat zajlott le a héten: körülbelül 10 agysejttel vágtam bele az egészbe hétfőn (ami mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna), ahol rögtön négyet el is használtam a magyarra, így a maradék hat agysejtem kedden felvette a harcot a matekkal, aminek a második részében újabb három életét vesztette. Így a megmaradt hárommal mentem neki tegnap a törinek, amin kettő szintén kivérzett, az utolsó agysejtem pedig a mai emelt angol első feladatánál öngyilkos lett.
Komolyan ezt éreztem, ezzel együtt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez ennyire rohadtul fárasztó. Nyilván a tanáraim egész évben ezt verték belénk, hogy készüljünk fel mert milyen megerőltető lesz, de én komolyan nem hittem, hogy ennyire ki fog venni. Minden egyes délután csak feküdtem itthon és nem csináltam semmit (kivéve ugye kedden, mert szerdán töri volt).
Ja, egyébként a mai angolról szólva, komolyan gondoltam, hogy az utolsó agysejtem kb az első feladatnál beadta a kulcsot. Komolyan, ilyen nehéz angol érettségivel még nem találkoztam. Eleve miről szóltak a feladatok: a readingen kihaltam. Mindjárt az első feladat: bürokrácia. Azt se tudom, mit jelent ez a szó. Most még le se tudtam írni elsőre. Aztán a második feladat az agyműködésről alvás közben, amivel nem is lenne baj, ha nem lett volna tele olyan szavakkal, mint a hypo-megnemmondomnekedmicsoda, meg a társai, amiktől azt hittem, padlót fogok. Utána a harmadik szöveg az építészet és a környezetszennyezés összefüggéseiről, amiben inkább maga a feladat okozott gondot, mert csak így oda voltak fosva az állítások aztán nesze, válaszd ki a legjobbat. Aztán meg az elektromos rollerek vagy mi a francok Párizsban.
Ha ez után a hetven perc után még nem fogtam volna padlót, jött a nyelvtan, amitől kicsit féltem, mert mindig az megy a legszarabbul, viszont meglepően könnyű volt. Persze lehet, hogy csak a hypo-bürokratikus párizsi építészet után éreztem annak. Utána a listening, amiben az első kettő nagyon könnyű volt, de persze a harmadikon végig úgy hadartak, mint az állat, ráadásul mindenféle pénzbírságokról volt szó. Nem is sikerült mindent kitöltenem.
És akkor jött a writing, amitől a legjobban féltem, mert ezer éve nem gyakoroltam rá, úgyhogy szinte teljesen vaktában ültem be rá. Az első nagyon egyszerű volt, így aztán kicsit el is bíztam magam, aztán orra buktam a másodikon, ahol is tanácsadó levelet kellett írni, amit szintén elég régen csináltam, és kb 100 szó után ötletem sem volt, hogyan folytassam, miközben körülöttem páran már be is adták. Én meg csak úgy ültem ott hogy
Persze valahogy összekapartam a minimális 200 szót, de úgy érzem, életem egyik legszarabb esszéjét adtam be. Mindenesetre túl vagyok rajta, és asszem ez a lényeg.
(Bár előre kiadtam a barátaimnak, hogy ha netán nem élném túl, akkor mondják meg Harry Styles-nak, hogy szerettem és sjnálom, hogy nem érhetem meg a napot, hogy találkozzak vele.)
Május 6., szerda
Kedves Naplóm!
Huh, ez is megvolt. Megírtam a töriérettségit! Hála a jó égnek.
Furcsa módon tök jól aludtam az éjjel, valószínűleg azért, mert ebben a futamban az esélytelenek nyugalmával indultam. Még biztos, ami tuti, elalvás előtt újra megnéztem egy-két Zanza TV-t a tipikus esszétémákból, meg egyébként délután is tanulgattam, írtam egy rövid esszét meg kitöltöttem egy feladatsort (jó, csak majdnem, mert kezdődött a Derrick a tévében...), de aztán úgy éreztem, ennél többet én már nem tehetek az ügy érdekében. Még reggel átolvastam az utasításokat, amiket a töritanárom küldött az esszéíráshoz, aztán megreggeliztem és bevettem az anti-Julikanéni-tablettámat (ami a magnéziumtabletta akar lenni, csak anyu nevezte el így. A Julikanéni itt most a magyartanárom nevét helyettesíti, aki elég bipoláris tud néha lenni. Ha rosszabb időszakában van, akkor reggelente mindig beveszem a magnéziumomat, tehát az anti-Julikanéni-tablettát, hogy ne görcsöljek miatta).
Az út a suliig azt hittem, sose ér véget, szerencse, hogy jött velem a tesóm, aki most olvasta ki a Harry Potter-sorozatot először, így egész úton folyamatosan lökte a szöveget, amivel legalább kicsit elterelte a figyelmemet. A suliba érve aztán beültem a nekem kijelölt terembe és még néhányszor átlapoztam az atlaszt meg a telómon a fontosabb infókat, aztán csak vártam. A tanárnő, aki felügyelt nálunk, állati aranyos volt, ahogy nyomta a dumát arról, hogy milyen megerőltető ez az otthoni tanítás, de 8:53-ra én már az ideg-összeroppanás szélén álltam, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem, amikor végre kézhez kaptuk a dolgozatokat. Ami meglepően jól ment. A rövid válaszos kérdésekben nagyon penge voltam, egy hely volt, amiről világom nem volt, hogy mit kéne odaírnom. Ez az volt, ahol ott voltak a részletek a nemzetiségi törvényből, majd utána be kellett írni, hogy melyik évben volt. Hát, már ott is csak tippeltem, de mondom legyen 1868, akkor mintha lett volna valami törvény. Mint utólag kiderült, jól tippeltem, de utána jött a következő kérdés, hogy ki volt az a vallási meg közoktatási meg miatököm miniszter, aki mindezt kitalálta. Hát mondom itt már hagyjatok békén, nem ám örülnének, hogy legalább be tudtam tippelni az évszámot... Btw végigmondtam magamban a teljes Batthyány-kormány tagjait, szóval természetesen elhangzott a fejemben báró Eötvös József neve, de ha fegyvert fognak rám se tudtam volna megmondani, hogy abból a franc tudja, hány csávóból melyik volt az oktatásügyi miniszter...
Ami pedig az esszéket illeti, majdnem elsírtam magam örömömben, amikor megláttam a kereszténység - '56-os forradalom párosítást. A világ legnagyobb mázlistája vagyok, az biztos. Még a végén meglesz a négyes töriből.
Május 7., csütörtök
Végeztem. Végeztem! VÉGEZTEM!!!
Ezzel együtt a következő folyamat zajlott le a héten: körülbelül 10 agysejttel vágtam bele az egészbe hétfőn (ami mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna), ahol rögtön négyet el is használtam a magyarra, így a maradék hat agysejtem kedden felvette a harcot a matekkal, aminek a második részében újabb három életét vesztette. Így a megmaradt hárommal mentem neki tegnap a törinek, amin kettő szintén kivérzett, az utolsó agysejtem pedig a mai emelt angol első feladatánál öngyilkos lett.
 |
| forrás |
Ja, egyébként a mai angolról szólva, komolyan gondoltam, hogy az utolsó agysejtem kb az első feladatnál beadta a kulcsot. Komolyan, ilyen nehéz angol érettségivel még nem találkoztam. Eleve miről szóltak a feladatok: a readingen kihaltam. Mindjárt az első feladat: bürokrácia. Azt se tudom, mit jelent ez a szó. Most még le se tudtam írni elsőre. Aztán a második feladat az agyműködésről alvás közben, amivel nem is lenne baj, ha nem lett volna tele olyan szavakkal, mint a hypo-megnemmondomnekedmicsoda, meg a társai, amiktől azt hittem, padlót fogok. Utána a harmadik szöveg az építészet és a környezetszennyezés összefüggéseiről, amiben inkább maga a feladat okozott gondot, mert csak így oda voltak fosva az állítások aztán nesze, válaszd ki a legjobbat. Aztán meg az elektromos rollerek vagy mi a francok Párizsban.
Ha ez után a hetven perc után még nem fogtam volna padlót, jött a nyelvtan, amitől kicsit féltem, mert mindig az megy a legszarabbul, viszont meglepően könnyű volt. Persze lehet, hogy csak a hypo-bürokratikus párizsi építészet után éreztem annak. Utána a listening, amiben az első kettő nagyon könnyű volt, de persze a harmadikon végig úgy hadartak, mint az állat, ráadásul mindenféle pénzbírságokról volt szó. Nem is sikerült mindent kitöltenem.
És akkor jött a writing, amitől a legjobban féltem, mert ezer éve nem gyakoroltam rá, úgyhogy szinte teljesen vaktában ültem be rá. Az első nagyon egyszerű volt, így aztán kicsit el is bíztam magam, aztán orra buktam a másodikon, ahol is tanácsadó levelet kellett írni, amit szintén elég régen csináltam, és kb 100 szó után ötletem sem volt, hogyan folytassam, miközben körülöttem páran már be is adták. Én meg csak úgy ültem ott hogy
Köszönöm szépen mindenkinek, aki volt elég kíváncsi és kitartó, hogy végigkövette szenvedéseimet. Fura, nagyon jólesett kicsit "naplót írni", még így is, hogy direkt bejegyzésnek szántam az egészet. Lehet, hogy majd valamikor még csinálok ilyet.
Mindenesetre én végeztem, akinek még vizsgája van, annak kitartást és sok sikert, küldöm minden energiámat (nekem már úgysincs szükségem rá). A sulisoknak jó tanulást, a dolgozóknak jó munkát, a sorstársaimnak pedig jó pihenést!
Legyetek jók!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése