November 26, hétfő - Mi történt Jókaival 5 év alatt, avagy felnőttem-e a feladathoz? | Kötelezők, ahogy én látom /113

Sziasztok!

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én sokáig gyűlöltem a kötelező olvasmányokat, és a mai napig képes vagyok olyanokkal találkozni, amiknél legszívesebben feltenném a kezem, hogy na ááálljon meg a menet, nekem ez nem kell. A mai bejegyzésben 11 iskolában töltött évem kötelező olvasmányait veszem sorra (a teljesség igénye nélkül, hiszen kilencedik óta évente legalább 10 kötelezőt kapunk. Múltkor hallottam egy anyuka és kisfia beszélgetését a Libriben, miközben német középfokú nyelvvizsgás felkészítő könyveket böngésztem - ne kérdezzétek, miért. Az anyuka ott téblábolt a kötelező olvasmányok polcánál, és kérdezte a ránézésre kb. 4.-esnek tűnő fiút, hogy mi is lesz idén a kötelezőtök? Hát kínomban majdnem elbőgtem magam, hogy én hármasával hordom haza a kötelezőket a könyvtárból, a mázlistájának meg csak egy van :D).

Na, vissza a témához. Szóval most szépen megnézzük egyesével a kötelezőket és kitárgyaljuk őket röviden. Mehet?

1-4. osztály

Nem tudom, hogy csak én voltam-e ilyen szerencsés, mindenesetre nekünk első osztály utáni nyáron el kellett olvasnunk egy mesekönyvet. Azért ez nagyon hardcore, én azt mondom. Nem hagyott bennem valami mély nyomot a Kerekerdő meséi.

Utána már sajnos nem emlékszem, milyen sorrendben kellett elolvasnunk Fekete István Vukját, Eric Kastner Két Lottiját és Eric Knight Lassie hazatér című könyvét, amelyeket mindhármat nagyon szerettem. A Vuk rajzfilmet nagyon sokszor láttam kicsiként, bár itt még úgy voltam vele, hogy a mese sokkal jobb volt, mint a könyv, de hát egy 7-8 éves gyerek mi mást mondana? Pláne, hogy a Vukból szerintem a mese is klasszikussá vált.

A Két Lotti is nagy kedvencem volt. A könyv olvasása után nem sokkal megnéztem a filmet is, illetve akkoriban rákattantam Lindsay Lohan vagy ki az isten egyik filmjére, amiben ikreket alakított, az Apád-anyád idejöjjön!-re, ami tulajdonképpen ugyanez a sztori vígjátékként egy kicsit modernebb világban. Egy szó, mint száz, szerettem azt a könyvet is. Akkoriban még nem volt bajom a kötelezőkkel.

A Lassie hazatér nagyon mély nyomot hagyott bennem akkoriban, pláne, mivel kiskoromban szerettem volna egy kutyát, így nyilván Lassie története nagyon megfogott, csakúgy, mint minden kutyabarátot. Mára szerencsére ez a kutyaszenvedélyem jelentősen alábbhagyott - inkább vagyok macskás :)

5-8. osztály

És akkor itt kezdődtek szenvedéseim. Vagy inkább szenvedéseink? Tegyétek a szívetekre a kezeteket és jelentkezzen az, aki élvezte ezeket a könyveket. Lehet, hogy utólag máshogy vélekedsz - én is így vagyok -, de most arra gondolok, hogy amikor éppen el kellett őket olvasni, szerintem senki sem lelkesedett valami nagyon. Bocs, ha valaki mégis :)

Ötödikben kellett elolvasnunk a Pál utcai fiúkat Molnár Ferenctől, ami továbbra sem ötödikes gyerekeknek való olvasmány. Egyszer olvastam egy cikket A kőszívű utcai csillagok, avagy hogyan vegyük el a gyerek kedvét egy életre az olvasástól? címmel. A szívemből szólt. Mondjuk ki: a fiatalok nem olvasnak manapság. Tisztelet itt is a kivételnek. A tanárok elvárják, hogy olvasd el a kötelező olvasmányt, és ha valaki netán rávetemedik ahelyett, hogy megnézné a filmet, azt tapasztalja, hogy ez a történet rohadt unalmas, érthetetlen és depresszióárasztó. A gyerek levonja a következtetést, hogy minden könyv ilyen szar ➝ nem fog olvasni, mert nem tudja, hogy igenis vannak jó könyvek. Aztán lehet felőlem pattogni, hogy nincs igazam - javában taposom az iskolás éveimet, és könyvmoly is vagyok, mégis rühelltem akkoriban a kötelezőket - tudom, mit beszélek.

Az Egri csillagokat hatodikban úgy utáltam, hogy arra akkoriban szavakat nem találtam. Számtalanszor aludtam be rajta, mert iszonyatosan hosszúnak és elnyújtott cselekményűnek találtam - viszont azt az évet határozottan emlékezetessé tette számomra, mert hatodikból minden emlékemnek valahogy köze van az Egri csillagokhoz, pl. délután a csajokkal üzengettem és közben olvastam, vagy a kedvenc zenekaromat hallgattam és közben olvastam, magammal vittem koncertekre, vendégségbe, mindenhova - hozzám volt nőve, pedig nem voltunk jóban.

Arra, hogy hetedikben mi történt Jókai Mór és köztem, visszatérek mindjárt.

Nyolcadikban kettő kötelezőt is kaptunk, amit én elsőre nagyon sokalltam (EMBER!!!!), de miután elolvastam a Shakespeare-drámát, a Sok hűhó semmiért-et, rájöttem, hogy bőven elég lesz megküzdenem Móriczcal, ugyanis Shakespeare-t azóta IMÁDOM. De olyan szinten, hogy tavaly az év végi irodalomvizsgán, amin ha emlékeztek, egész évben görcsöltem, sikeresen kihúztam a Shakespeare-tételt és ötöst kaptam. Na, de vissza a témához. Az a dráma egy nagyon meghatározó pontja volt az olvasós karrieremnek, ugyanis azóta nem hogy Shakespeare-t, de úgy általában a dráma műnemét imádom. Egy délután alatt elolvastam, plusz megdobtam azzal, hogy beleképzeltem magam, a barátaimat vagy a kedvenc énekeseimet a szereplőkbe, ami nagyon sokat segített az olvasásban, sokkal szórakoztatóbbá tette számomra.

Aztán jött egy újabb feketeleves, a Légy jó mindhalálig, ami a Pál utcai fiúkkal kicsit egy kategória - azoknak mondanám, akik eddigre már feladták a kötelezők olvasását :D Annyiban volt könnyebb Móriczot olvasni, hogy 14-15 voltam akkor már, nem csak 11, vagyis kicsit fejlettebb agyzattal rendelkeztem addigra. Van ilyen szó, hogy agyzat...? Ennek ellenére erre sem mondanám, hogy életem olvasmánya volt. Sajnos.

9. osztály

Összeszedve minden emlékemet, öt darab könyvet tudtam felidézni a kilencedikes kötelezőkből. Tehát felhívnám a figyelmet, egy év alatt kaptunk annyit - a teljesség igénye nélkül -, mint felső tagozatban összesen. Viszont itt jött el a fordulópont a kötelezőkkel való kapcsolatomban, ugyanis egyre jobb könyveket adtak fel - vagy csak simán ott tartunk, hogy 15-16-17 évesen már határozottan emészthetőbbek, mint annak idején.

Az első kettő szerencsés az Iliász és az Odüsszeia voltak Homérosztól, bár itt egy kicsit csaltunk, ugyanis nem kellett a teljes sztorikat végigolvasnunk, csak a tankönyvi részleteket. Mondjuk az se volt rövid, szerintem a fél tankönyvünk ennek a két eposznak az elemzéséről szólt. Az Iliászt már csak azért is szerettem, mert a Trója című film nagy kedvencem. Bár a tankönyvi részletek szinte egyáltalán nem taglalták az izgalmas csatajeleneteket, mert valamilyen oknál fogva az irodalomtanárok és tankönyvszerzők rá vannak buzulva az emberi magatartásformákra, és minden egyes könyvnél ezeken kell csámcsognunk órákig...

Az Odüsszeiáról annyi sztorim van, hogy valamikor még alsó tagozatban ofőnk megnézette velünk. Hát mit ne mondjak, 10 éves fejjel eléggé megrázott a film. Plusz az Odüsszeia is tétel volt tavaly év végén, ki nem találnátok, de Odüsszeusz magatartásformáit meg viselkedését kellett elemeznünk tíz percben. Meglepődtél, mi?

Utána olvastuk az Antiganyét Szophoklésztől, ami egyébként pont most van a húgoméknak is, és szintén tétel volt. Szerintetek vajon mit tartalmazott a tétel? Sose találnátok ki... *ironic* Tesóm meg barátnője mondták nekem pénteken, hogy még nem kellett elolvasniuk a könyvet, hanem meg kell magyarra tippelniük, hogy mi lesz benne. Elsőre beletaláltak abba, hogy mindenki meghal a végén, és ahogy a tesóm fogalmazott, azok ketten összejönnek, meg az a másik is. Végül is tökéletesen fedte a cselekményt. Ja, és igen: az Antigonét is nagyon szerettem. A drámák nekem sose okoznak csalódást.

Aztán jött az én tételem, Shakespeare Romeo és Júliája, amit szerintem senkinek sem kell bemutatnom, vagy a könyvet, vagy a filmet, vagy a másik filmet vagy a színdarabot mindenki ismeri. Én bevallom, egyik filmet és színdarabot se láttam, viszont a drámát imádtam. Fun fact: nem tudom, ismeritek-e a Mentsük meg Júliát! című könyvet Suzanne Selfors-tól, ami egyfajta átirata ennek. Aki szereti a Romeo és Júliát, mindenképp ajánlom figyelmébe, mert nagyon vicces :)

Kilencedik utáni nyárra pedig feladták kötelezőnek Mikszáthtól a A tót atyafiak, a jó palócokat, amiből olvasónaplót kellett csinálni. A fél nyaram ráment, a tanárnő nem szedte be *ironikusan felemeli a füzetet, majd földhöz vágja és ugrál rajta hármat-négyet*, ráadásul Mikszáth csak idén fog sorra kerülni tanulmányaink során, ergo nem is értem, miért kellett kilencedikben elolvasni. Összekevert minket a tizenegyedikesekkel, vagy mi van?

10. osztály

A tavalyi kötelezőket egy halovány bolhafingnyival könnyebb volt összeszednem, ugyanis - hállelúja - 2017 nyarán regisztráltam a Molyra, ahol most az olvasmánylistám segítségével lazán visszakerestem a 2017 végi - 2018 eleji könyveimet.

Első körben ismét egy drámával találkoztam, Moliére-től a Tartuffe-fel, ami *dobpergés* nagyon tetszett (ismét). Jó, nyilván annyira nem örültem a többoldalas megtanulandó műelemzésnek, de ez mindegyik korábbi drámáról ugyanígy elmondható.

Utána Voltaire-től olvastuk a Candide-ot, ami annak ellenére, hogy nem dráma volt, szintén tetszett. Plusz pont volt, hogy szinte alig beszéltünk róla órán, így nem kellett hosszas elemzéseket megtanulnom a műben felmerülő magatartásformákról meg hasonlókról...

Puskintól az Anyeginnel nagyon jól jártam, ugyanis aznap, amikor egy napra besuvasztottak engem portaszolgálatra a *kukutyimi* Híres Ember Neve Gimi portájára, pont kényelmesen el tudtam olvasni egy délelőtt alatt, mert aznap szinte semmi történés nem volt a suliban (ha eltekintünk a büfét-akarom-újratölteni csávó esetétől - ha nem láttátok volna, csekkoljátok ezt a bejegyzésemet). Erre a könyvre nem mondanám, hogy jó volt, mert az orosz irodalom nagyon nem vált be nálam, mindenesetre legalább túl vagyok ezen is :D

E. T. A. Hoffmann Az arany virágcserép című könyve életem leges-leggyűlöltebb kötelezői, sőt egyáltalán, életem leggyűlöltebb könyvei közé tartozik. Életemben nem olvastam ekkora állatságot, pedig azért valljuk be, fantasy-rajongóként sok mindennel találkoztam már. Én nem tudom, hogy Ernst (vagy Theodor? Amadeus? Melyik nevét használta ez a faszi?) bácsi milyen szeren volt, de szerintem néha még ő sem tudta, mit akar. Ja, és a legjobb: EZ IS TÉTEL VOLT. Hát szüljenek már bálnát...

Utána Petőfitől volt az Apostol, ami szintén nem volt egy maradandó olvasmányélmény, de nekem ezek a verses cuccok sose voltak a terepem.

Az orosz irodalomhoz visszakanyarva egy rövidke sztorit olvastunk még év végén, Nyikolaj Kiatököm Gogol Köpönyeg című művét, amin én igazából nagyon sokat röhögtem - persze csak magamban csendesen, mert órán olvastuk. Elég nevetséges történet volt, de igazából rossznak nem mondanám, plusz Hoffmann után csak jó jöhet...

Ééééés, a kedvenc kötelezőmet életemben idén nyárra kaptuk, Stendhaltól a Vörös és feketét, amin én magam is meglepődtem, hogy milyen kicseszettül rohadt jó volt. Te jó ég! Komolyan, gyakran addig olvastam este, amíg ki nem esett a kezemből, és mikor a végére értem, két napig olyan sokkban voltam, mint máskor mondjuk ha kinyírják a kedvenc szereplőmet. Nagyon megkedveltem Julien Sorelt és a többieket is. Nagyon meglepett.

11. osztály

Nyugi, mindjárt vége :D Idén még csak négy kötelezőt kellett elolvasnunk, de messze még az év vége..

Az Ivan Iljics halála Tolsztojtól elég nagy csalódás volt, mert mostanában úgy tűnik, túl sok volt a jóból, kellett valami fostájfun is. Hát itt van ez. Már egyszer megfogalmaztam valamelyik havi összegzőmben, de idézem magamat, hogy pontosan miről szólt: "az első fejezetben megtudják a munkatársak, hogy Ivan Ijlics meghalt, és az egyik spanja elmegy részvétet nyilvánítani a csávó utálatos feleségéhez. Ezután két fejezetben a szerző leírja Ivan Iljics életpályáját röviden, majd a hátralevő nyolc fejezetben Ivan Iljics haldokol. ÉS ENNYI!" Szívesen. Szerintem sok mindentől kíméllek most meg titeket.

Ibsen Nórája volt talán az első olyan dráma, amiben kicsit csalódtam, mert elég bendzsa volt, mindannak ellenére, hogy egy este + reggel alatt elolvastam, tehát kb 2 órát töltöttem vele. Fura volt. Aztán persze kielemeztük a rengeteg magatartásformát, szóval nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg nem értettem meg vagy hasonlók. Írtam is belőle egy négyest.
A Toldi estéje azért tört meg eléggé, mert a Toldit hatodikban nagyon szerettem, és Toldi egy nagyon szimpatikus hős volt a szememben. Éppen ezért cseszettül megrázott, hogy SPOILER! meghalt. Búúú....
Ééééés, ameddig még nem jutottunk el, de én már túl vagyok az elolvasásán... Nincs egy kis déja vu-tök? Ja, hogy azt mondtam, Jókaira visszatérek... Nos igen, hivatalosan hetedikben a Kőszívű ember fiai a kötelező olvasmány. Ennek ellenére számtalan osztálytársam tette fel velem egyetemben a kezét, amikor a tanárnő azt kérdezte, kikkel olvastatták el az Arany embert általánosban.
Hetedikben én utáltam az Arany embert. Idén már imádtam. Szerintem ez is a korábbiak kategóriájába sorolható: felnőttem a feladathoz, úgy érzem.

Kicsit sok volt az imádtam szó ebben a bejegyzésben ahhoz képest, hogy kötelezőkről szólt, nem? Úgyis mondják, hogy legyél pozitív, meg mittudjamén, hát nesze: SZERETEM A KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOKAT!!!

Ti hogy éreztek a témával kapcsolatban? Van valami hozzáfűznivalótok, netán eltér a véleményetek? Nyugodtan osszátok meg velem kommentben :)))
Ennyi voltam mára, remélhetőleg pénteken érkezem a havi összegzőmmel, addig is csók, pá, csóközön,
legyetek jók!