Október 14, szombat - Orwell: 1984, avagy a szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy /025

"Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" - írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban "csak" keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán... De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős:

A háború: Béke

A szabadság: Szolgaság

A tudatlanság: Erő

S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén – talán túlságosan is könnyedén – azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.

22 nap. Nem is emlékszem, mikor tartott utoljára ilyen hosszú ideig egyetlen könyv elolvasása. Nyilván megesett, hogy nem volt sok időm olvasni, ezért elhúzódott egy-egy olvasás, de hát na. Már a barátaimnak is feltűnt, hogy nem jelenek meg minden harmadik nap új könyvvel a kezemben a suliban. Na majd most.

Ezen bejegyzés vázlatát Word-ben készítem, több okból is, az egyik, hogy félek, hogy elszáll mindenem, ahogyan azt a Bloggertől már megszokhattuk, a másik, hogy így nem kell állandóan kitörölnöm a bejelentkezésekből FMB profilját. A harmadik, hogy rendesen össze kell szednem a gondolataimat, és sürgető, ha látom a Közzététel-gombot a jobb felső sarokban, mintha azt mondaná, gyerünk már, új poszt kell a blogodra! Szóval most itt ülök a Word előtt és meredek ki a fejemből, hogy mit is kéne mondanom erről a könyvről.

Baromi hosszú ideig tartott az elolvasása, ez tény, elképesztő nagy kihívás volt. Aki követ régebb óta, tudhatja, hogy nyáron már egyszer nekiveselkedtem, de nem sikerült négy vagy öt fejezetnél tovább jutnom, így most szeptemberben vettem rá magam újra, hogy akkor próbáljuk meg.

A könyv alapvetően egy disztópia. Aki nem ismeri ezt a fogalmat, jusson eszébe az Éhezők viadala. Egy jövőképet fest le, pontosabban egy lehetséges jövőképet. Kérdezhetnénk, hogy az 1984 miért egy jövőkép. Azért, mert maga a könyv ’48-ban íródott, és arról szól, amilyennek az író akkor elképzelte 1984-et. Szerencsére nem váltak valóra jóslatai, különben kegyetlen világban élnénk elnyomással, szegénységgel, boldogtalansággal, érzéketlenül. És abban a hitben, hogy mindez nekünk jó. Az elménket duplagondollal szabályoznánk, a múltat hamisítanák, könyveket, folyóiratokat vonnának be és adnának ki újra, folyamatos háború dúlna a semmiért, és nem bízhatnánk senkiben. Állandó megfigyelés alatt tartanának, nem lenne szabad akaratunk, szabad cselekedeteink, és figyelni kéne arra, hogy mit mondunk, mit gondolunk, mit álmodunk. Egyetlen apró hiba elgőzösítéssel járna, a nevünket kitörölnék minden nyilvántartásból, nemszemélyekké válnánk, akik soha nem is léteztek.

Mindig együtt üvölteni a tömeggel, ez a jelszavam. Csak így lehet biztonságban az ember.

A Párt hatalma végtelen minden felett. A Nagy Testvér soha nem hal meg, uralma örökké tart. Bárki csak fellázad, annak annyi, elég egy rossz szó, egy rossz gondolat. A Pártnak és a Nagy Testvérnek mindig igaza van. Ha a Nagy Testvér egyik jóslata a jövő évi termelésről nem teljesedik be, minden újságot bevonnak, amiben ez szerepelt és újraírják, hogy úgy tűnjön, a Nagy Testvér tényleg mindent tud. Olyan, mint egy abszolutizmust bevezető istenség (muhahhahaa ez még megmaradt a szerdai töridogából).

A történelmet megszüntették. Csak egy vég nélküli jelen létezik, amelyben mindig a Pártnak van igaza.

Ugyanezzel a módszerrel folyik a történelemhamisítás. Semmi perc alatt változtatnak meg mindent. Óceánia Eurázsia ellen visel háborút, Óceánia mindig is Eurázsia ellen viselt háborút. Nem számít, hogy négy éve még nem így volt, az sem számít, ha három perce még Keletázsia ellen voltunk, ha kijelentik, hogy Eurázsia ellen folytatunk háborút, akkor az úgy van, és ezt mindenki tudja. Ez a duplagondol-dolog nekem nagyon sokáig volt érthetetlen, de a végére nagyjából megértettem.

Ám a múlt, változtatható jellege ellenére, sohasem változott. Ami igaz most, az igaz örökkön örökké. Nagyon egyszerű az egész. Semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy szünet nélkül újra meg újra legyőzze az ember az emlékezetét.

Valami olyasmiről van szó, hogy egyszerre tudd, hogy mi a valóság, de emellett tudd a hülyeséget is, és a hülyeség elnyomja a fejedben az igazságot. Például, hogy tudatában vagy, hogy hamisítod a történelmet az újság átírásával, de emellett rögtön meg is nyugtatod magad, hogy a valós történelmen semmi csorba nem esett, te csak ott írtad át, az attól még úgy történt meg, ahogy valójában történt. Azt hiszem, valami hasonló példa volt a könyvben is. Kicsit még lejjebb egyszerűsítve, te átírhatod mondjuk Batthyány nevét a törikönyvedben a sajátodra, attól még nem te voltál miniszterelnök, hanem ő, ezzel megnyugtatod magad, hogy semmi rosszat nem tettél.

A végén a Párt ki fogja jelenteni, hogy kettő meg kettő öt, s mindenki el fogja hinni. Elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb ki ne jelentsék ezt: helyzetük logikája megköveteli.

A lényeg, hogy mindig minden úgy van, ahogy a Párt mondja. Ha szerintük kettő meg kettő az öt, akkor az úgy van. Főszereplőnk, Winston Smith a könyv szerint azért az utolsó ember, mert ő az utolsó normális gondolkodású lény ezen a Földön. Aki meg meri kérdőjelezni, hogy kettő meg kettő az ugyanúgy lehet három, mint öt, mert tudja, hogy kettő meg kettő az négy. Aki emlékszik rá, hogy Óceánia négy éve még Keletázsia ellen viselt háborút és képtelen rá, hogy elhitesse magával az ellenkezőjét, amikor tudja, hogy ez nem így volt.

A Párt azt állította, hogy Óceánia sohasem volt szövetségben Eurázsiával.

Ő, Winston Smith, tudta, hogy Óceánia igenis szövetségben volt Eurázsiával, méghozzá nem is olyan régen: négy évvel ezelőtt.

De hol létezett ez a tudás? Csak az ő agyában, az pedig szükség esetén könnyen megsemmisíthető.

S ha mindenki elhitte a hazugságot, amelyet a Párt állított – ha minden írott emlék ugyanazt a mesét tartalmazta –, akkor a hazugság bevonult a történelembe, és igazsággá

vált.

„Aki, uralja a múltat – hirdette a Párt jelmondata –, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.”

Az utolsó ember, aki gyűlöli Nagy Testvért, de a végére ez megváltozik. Az utolsó emberből is eltörölnek minden emberit, és ő is csak egy gépezet lesz a sok közül, aki a kettő meg kettő kérdésre gondolkodás nélkül feleli, hogy öt. Kegyetlen világ.

Bármi igaz lehet. Az úgynevezett természeti törvények ostobaságok. A nehézkedés törvénye ostobaság. „Ha akarnék, úgy lebegnék a padló fölött, mint a szappanbuborék” – mondta O'Brien. Winston ezt is megfejtette. „Ha ő azt gondolja, hogy a padló fölött lebeg, s ha én ugyanakkor azt gondolom, hogy látom őt lebegni, akkor a dolog megtörtént.”

Amiről még mindenképpen szót kell ejtenem, az az, hogy a vége felé megfigyeltem, hogy a Párt gondolkodása visszamaradott. Annál a résznél, amikor O’Brien azt magyarázza, hogy a Nap kering a Föld körül. Ez az ún. Ptolemaiosz-i geocentrikus világkép, ami már réges-rég bebizonyítottan nem igaz. De a Párt mindent tud, a matematikusaik elintézhetik, hogy a csillagok lehessenek közel vagy távol. Ha azt akarják, lehetnek néhány kilométerre levő tűzdarabkák, ha azt akarják, lehetnek több millió fényévre innen. Ezt elsősorban azért írtam bele, mert amikor ma hótt kómásan reggel hétkor olvastam a könyvet, hogy érjek már a végére, ez volt az egyetlen értelmes gondolat, ami ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban megfogalmazódott bennem. Lényegében a Párt leginkább hülyeségeket beszél és ezeket hiteti el gyakorlatilag mindenkivel. Duplagondollal nem nehéz.

…

Beszélek itt én is hülyeségeket. Persze hogy nehéz.

Összefoglalásként csak annyit mondanék, hogy érdekes volt. Szívesen írnék róla hosszabban, de biztosan belezavarodnék egy idő után, maximum úgy tudnám kivitelezni, ha újraolvasnám és részenként írnék egy összefoglalást, de nem áldoznék rá újabb 20 napot az életemből, ha nem muszáj :)

Remélem, azért tetszett nektek, amit tudtam írni. Ha felkeltette az érdeklődéseteket, szerezzétek meg valahonnan a könyvet, vagy nézzétek meg a filmet, elvileg az is nagyon jó, én is sort fogok rá keríteni.

Jelenleg több bejegyzés is érlelődik már a fejemben, majd rajta leszek, hogy sort is kerítsek mindegyikre. Addig is nagyon szép napot nektek,

legyetek jók!

FMBxxx