Október 26, csütörtök - Áldozat lettem...? /033

Sziasztok!

Tudom, tudom, azt mondtam, legközelebb könyvértékeléssel jövök, de... de olyan borzalmasan érzem magam, hogy muszáj kitálalnom mindent itt, hátha attól könnyebb lesz. Nem normális, ami történt velem, és szerintem én sem vagyok az.

Úgy kezdődött a dolog, hogy valamelyik nap rátaláltam egy zónára Molyon, Levelezőtárs kerestetik!-néven. Nagyon megtetszett. Az a helyzet, hogy nekem volt egy levelezőtársam. Még 11 évesen kezdtünk el e-mailezni, illetve hagyományos, postai úton levelezni, a lovaknak köszönhetően találtunk egymásra. Minden problémán átlendítettük egymást és segítettünk egymásnak. Aztán tavaly nyáron megszűnt kíváncsinak lenni rám. Volt néhány rövidke beszélgetésünk zárásként, de azokat is én kezdeményeztem. Végül teljesen megszűnt a barátságunk, és bevallom, kegyetlenül hiányzik. Tudom jól, hogy volt rajtam kívül még egy levelezőtársa, akivel sokkal többet beszélt, mint velem, féltékeny is voltam, persze. Télen találtam magamnak még egy jó barátnőt külföldről, de úgy voltam vele, szerencsét próbálok a Molyon is. Így aztán belevágtam. Szerintem hibát követtem el.

Több ember is reagált a posztomra, de elsősorban sajnos nem az én korosztályomból. Úgy voltam vele, hogy nem leszek seggfej, visszaírok mindenkinek. A legidősebb válaszoló tűnik egyébként a legszimpatikusabbnak, ugyanis ő különleges, és nagyon kedves is. Egy másik még nem írt vissza, remélem nem is fog, ugyanis a harmadik válaszoló miatt teljességgel elment a kedvem ettől az egésztől.

Tényleg eléggé idegen volt számomra, hogy visszaírjak egy idegennek, aki ráadásul nyolc évvel idősebb nálam, de tényleg nem akartam bunkón viselkedni vele. Feltettem neki egy kérdést, ő válaszolt is, majd rákérdezett, hogy van-e barátom. Zavart a kérdés, elég gyanakvó típus vagyok, de hát válaszoltam, mert nincs, ebből mi baj lehetne. Pikk-pakk eljutott a szex témakörig. Olyan érzésem volt, mintha gyakorlatilag azért keresett volna magának egy fiatal csajt, ráadásul Molyon, baszki, hogy valakinek mesélhessen a leginkább sikertelen szexuális életéről. Fúj, b@zdmeg... Így nem beszélünk, gyerekek, ez csúnya, de erre nem tudok mást mondani. Ez annyira rossz... Egy idő után képtelen voltam neki válaszolni, és borzasztó érzés kerített hatalmába, és azóta is nyomaszt, itt ül a mellkasomon. Azért gondolom, hogy kiírom magamból ezt az egészet, mert anyu nem biztos, hogy örülne, ha megtudná, hogy Molyon nekiálltam ismerkedni, ráadásul egy csávó nekiállt az intim kalandjaival szórakoztatni. Most már végképp remélem, hogy nincs itt a húgom a blogon. Ehhez képest a múltkor bejegyzésem a Singvogel iránti érzéseimről kispiskóta. Ezt hívnák zaklatásnak, vagy ez még nem tartozik ebbe a fogalomkörbe? Nem árultam el neki semmit magamról, de nagyon félek tőle, nem merem megnyitni az e-mailemet. Nem gonoszkodni akart velem, bocsánatot is kért, de borzasztóan érzem magam, ha ez eszembe jut. Félek, és gyomorgörcsöm van. Ez nem hiszem, hogy normális. Nem akarok vele beszélni, de hogy mondanám el neki? Nem válaszoltam a legutolsó üzeneteire, de nem tudom, meddig tudok észrevétlenül várni, mintha csak nem lennék gép mellett.

Mindig írom, hogy írjatok véleményt... De ez most nagyon fontos. Nagyon szeretném a véleményeteket, tanácsaitokat, tapasztalataitokat kérni, mert nagyon nyomaszt ez az egész dolog...

Ne haragudjatok, amiért ma ilyen összecsapott, lehangoló bejegyzéssel jöttem. Szükségem lenne egy nagy ölelésre, néhány jó tanácsra vagy csak egy forró teára, hogy megnyugodjak. Szerintem iszom is egyet. Hamarosan jelentkezem, addig is

legyetek jók!

FMBxxx