Október 31, kedd - Idegbaj a köbön /036

Sziasztok!

Tegnap az volt a tervem, hogy majd ma megírom a nagyon különleges bejegyzést. Aha, hát ez csúszik. Holnap remélhetőleg tökfaragás lesz (amikor majd belefér az időmbe, legrosszabb esetben hajnalban megírom), szóval legkésőbb holnapután érkezik a számomra különleges bejegyzés.

Ma éppen ideges vagyok. Idegességem kiváltó oka a Mélyen Tisztelt Magyar Egészségügy.

Az történt ugyanis, hogy ma el kellett mennünk A Kórházba (ez most nem azért lesz nagybetűs főnév, mert túl sok németet tanultam a szünetben fujj, hanem, mert nem osztom meg, hogy éppen melyik kórház, szóval ez lesz A Kórház) egy szimpla vizitre. Anyu dolgozik, szóval lebeszéltük, hogy mikor és hol szed minket össze kocsival, és együtt megyünk oda.

Nem kellett sokat várnunk, mert protekciónk van, ugyanis a meg-nem-tudnám-mondani-melyik-rokonunk pont az adott osztályon dolgozik, mint főnővér, így el tudta intézni, hogy most, októberben el tudjunk még menni, mert amúgy az időpontunk *pillantás az emlékeztetőmre* 2018 januárjára szólt. Szóval áldott legyen a neve. Bementünk A Doktornőhöz, aki vetett egy pillantást a papírjaimra, miközben megosztottuk vele, hogy mit is teszek a javulás érdekében (most direkt nem fejtem ki részletesebben, mert nem szeretnék semmi személyeset megosztani, ez szimpla tapasztalat), mire felpillantott ránk, és közölte, hogy ő nem ezt írta elő, nem tartottuk be az utasításait. Elküldött a kórház másik felébe valamiért, majd miután visszaértünk, tartott egy kiselőadást anyámnak olyan hangnemben, hogy én a kutyámmal nem beszélek így nincskutyámezrészletkérdés, arról, hogy Anyu milyen jogon bírálja felül azt, amit ő mondott neki. Kiguvadtak a szemeim. És még A Doktornő van megsértve, és komolyan, olyan egy leereszkedő hangnemet használt, hogy csak a jólneveltségem tartott vissza egy kiadós üvöltéstől, hogy tessék már kinyitni a szemeit, hogy kivel és hogyan beszél! Hogy hogy van a Mélyen Tisztelt Doktornőnek arca ahhoz, hogy így beszéljen az én anyukámmal?!! Amikor ő semmi olyat nem csinált, amivel megvádolta, nem "bírálta felül" az ő javaslatait, egyszerűen arról van szó, hogy mindannyian azt hittük, hogy minden helyes, amit csinálunk, és igen, használ is egyébként, ahová járok, de az a drága Doktornőnek nem jó, mert nem az, amit ő előírt.

Most ezt visszaolvasva úgy hangzik, mintha valami idióta hisztis lennék, aki még ahhoz is hülye, hogy betartsa, az orvosi utasításokat, szóval tiszta vizet öntenék a pohárba. Anyu engem mindig arra tanított, ahogy a húgomat is, hogy az van, amit anya meg apa meg a tanár meg az orvos mond, és a szüleim is határozottan tartják magukat ehhez. Ha az orvos antibiotikumot írt fel nekünk, akkor anyu soha nem kérdőjelezte meg a döntését, mert az orvos azt mondta. Ugyanez az eset állt fenn most is. Nem tudtuk, hogy ezzel mi rosszat követtünk el. Meg, ha már A Doktornőnek annyira igaza van, akkor tessék már olyan hangnemben megmondani, ahogy egy normális orvos beszél a pácienseivel. Csak mert esküszöm, hogy a kutyámmal nem beszélnék úgy, ahogy azt ő tette velünk, és anyu sírva is fakadt, amikor kijöttünk a kórházból. Gyűlölöm őt sírni látni, elvégre mindenki felnéz valamilyen szinten a szüleire, épp ezért rossz érzés, amikor közületek pont te vagy az erősebb, úgymond. Bár bevallom, a helyében én sem tudtam volna mást csinálni, miután A Doktornő a fejéhez vágta, hogy milyen jogon bírálja felül az ő javaslatait, meg hogy jellemző, hogy a szülők átveszik az irányítást, stb, stb. Már bent a rendelőben láttam anyun, hogy kezd elgurulni a gyógyszere, ha szabad így fogalmaznom, mert már ő is kezdett olyan hangnemet használni, ami egy orvossal szemben nem megengedett.

A magyar egészségüggyel nekem nincs különösebben szoros kapcsolatom, azon kívül, hogy több rokon is dolgozik ott, mint az említett nem-tudom-milyen-rokon, meg az egyik unokatestvérem és a barátja is. Alapjáraton egy egészséges embernek mondhatom magam, még nem volt csonttörésem se (lekopogom, nehogy aztán holnap összetörjem magam) és csak ritkán kell kórházat látogatnom, többnyire ilyen vizitek miatt, de ez is évente egyszer van. A mamámat februárban vesztettem el, ő volt többször kórházban, leginkább miatta járogattunk be látogatóba. Őszintén mondom, szerencsés vagyok, hogy nem kell annyi időt ott töltenem. Vannak osztályok, ahol igazán kedvesek az emberek és az ott dolgozók, de például ez a Doktornő olyan szinten besavanyodott, hogy az valami kegyetlen. Ez a hangnem tényleg nem megengedhető nemhogy pácienssel, szerintem egyáltalán emberrel szemben. Beláttuk, hogy hibáztunk, akkor ezt megoszthatja velünk úgy is, hogy ne kelljen sírva elhagynunk az épületet.

Jó, akkor összegzésnek: nem tudom, hogy ilyet lehet-e írni nyilvánosan, egy blogon. Éppen ezért is nem osztottam meg semmilyen információt, pedig lehet, hogy úgy könnyebb lett volna kifejteni, ha elmondhatom, hogy mi volt a diagnózis vagy hogy mit csináltunk rosszul, ugyanis ez tényleg nem volt akkora tévedés, ami majd az életembe kerülhet, és szerintem úgy beláthatóbb lenne az egész eset, de nem akartam, hogy bármilyen probléma legyen ebből a bejegyzésből. Azok után, amiket az oktatásról meg ilyen dolgokról olvasok, úgy gondolom, hogy ez a bejegyzés egy ilyen szinten ismeretlen kis blogon nem igazán számít, egyszerűen ezt ki akartam írni magamból.

Holnap érkezem a tökfaragással (amennyiben ma sikerül kifaragni a tököt. Vagyis egyáltalán szerezni tököt. Mert nélküle továbbra se fog menni), holnapután pedig remélhetőleg a különleges bejegyzéssel. Addig is szép napot nektek,

legyetek jók!

FMBxxx