Október 8, vasárnap - Miért is írunk inkognitóban? /024
Sziasztok!
Péntek óta 1200-ról 2000-re növekedett a kattintások száma az oldalon. Amikor megírtam a bejegyzést a fiú-lány barátságról, abszolút nem számítottam ekkora népszerűségre, igazából csak úgy éreztem, ki kell írnom magamból az érzéseimet, meg minden, erre... Hű. Nincsenek rá szavak. Már akkor meglepődtem, amikor kb egy órával a bejegyzés közzététele után megnyitottam a Bloggert, nyilván azért, hogy lecsekkoljam, hogy hányan nézték meg, ne tagadjátok, hogy ti is ezt csináljátok ;), és 70 kattintás volt a bejegyzésen. Én meg csak néztem, hogy ejha, ez igen. Majd amikor lefekvés előtt ránéztem, már kétszáz felett volt a megtekintésszám. Ilyen mennyiségben még soha nem kattintottak bejegyzésemre. Reggelre a négyszázat léptük át, jelenleg pedig...
Wat.
Szóval igen, nem találom a szavakat. Facebook-on is rengetegen (jó, az én mércém szerint rengetegen) osztottátok meg velem a ti tapasztalataitokat, ahogy ide is kaptam hozzászólásokat, igyekeztem is mindenre reagálni, nagyon-nagyon örülök, hogy ennyire népszerű lett ez a bejegyzés. Most majd próbálom magam visszaszoktatni a szürke hétköznapok világába, amikor egy írásra legjobb esetben negyven megtekintés érkezik :D Na, de akkor nem is húzom tovább a bevezetést, lássuk, hogy miért gyűltünk össze ma.
A mai bejegyzést az ihlette, hogy mindazok után, hogy tegnap arra keltem, hogy 1600 felett járnak a megtekintéseim, a húgom tett egy megjegyzést, amiből esetleg következtethetek arra, hogy olvassa a blogot. Röviden: tavaly év elején, amikor elkezdtem Singvogellel barátkozni, a tesómnak meggyőződése volt, hogy szerelmes vagyok Singvogelbe, és amikor tudtára adtam ennek akkor még az ellenkezőjét, tiszta szomorú lett, mert szerinte mi szép pár lettünk volna. Nem is firtatta a dolgot egészen tegnapig. Most komolyan, létezik az a véletlen egybeesés, hogy pont ugyanazon a napom merül fel benne, hogy esetleg szeretem SV-t, mint amikor kiposztolok erről valamit a blogra? Nekem ez elég gyanús. Azzal, ha titokban olvassa a blogomat, egész eddig semmi bajom nem lett volna, mert semmi érdemlegeset nem írtam ki. Na de pénteken gyakorlatilag leírtam a legféltettebb érzéseim egy részét, bakker!!! Azért nem árultam el a blogomat a családnak és itt jön a lényeg, azért írom inkognitóban, mert ez egy rész belőlem. Itt a blogomon csak én vagyok, ti nem tudjátok, ki vagyok, csak egy kis poszáta, aki leírja a gondolatait egy könyvvel vagy egy festési technikával kapcsolatban, vagy csak kiírja magából, hogy milyen jó/rossz napja volt ma... Itt lehetek őszinte, vagy akár hazudhatok is, mert te nem ismertek engem, gyakorlatilag azt írok, amit akarok, nem tudjátok, hogy Kukutyimban élek, Szolnokon, Győrben vagy Kecskeméten, egyáltalán az országban élek-e, szőke vagyok vagy barna, kék a szemem vagy hupilila, ezek itt nem számítanak. Azért vagyok csak simán FMB, hogy ne ismerjen senki. És gyanítom, nem vagyok ezzel egyedül. Ki tudja, vajon te, aki most ezt olvasod, te is csak egy blogger vagy a sok közül, aki valami egyszerű álnév mögül üzemelteti az oldalát, ahol leírhat bármit, amit szeretne. Igen, én pénteken úgy döntöttem, kimondom, hogy hogy érzek SV iránt, sőt, még Zénóról is meséltem nektek. Eddig ez volt a hozzám legközelebb álló bejegyzés, és nem csak azért, mert a megtekintések száma közelebb van az ezerhez, mint a százhoz, hanem azért, mert mindig itt mondogatom, hogy ez az én nyilvános naplóm, de őszintén, aki követ engem augusztus óta: mikor írtam én még egy ilyen személyes bejegyzést? Na ugye. Ha a húgom ezt elolvasta, az gyakorlatilag olyan, mintha tényleg megtalálta volna a naplómat. Csak annyi a különbség aközött, ha ti olvastátok, meg ha ő, hogy ő viszont tudja, hogy kicsoda Singvogel.
Ennyit szántam csak a mai bejegyzésre, igazából csak szerettem volna ezt az egészet leírni és elfelejteni az aggodalmaimat. Majd a későbbiekben még jelentkezem, fejben már érlelődik ez-az, hogy mit is írhatnék. Ha nem láttátok a fiú-lány barátságos cikkemet, és esetleg a Singvogelről írt említéseim felkeltették az érdeklődéseteket, nézzétek csak meg ide kattintva, és ha van véleményetek akár arról a témáról, akár erről az egész inkognitósról, írjátok meg kommentben, vagy a Facebook-bejegyzés alatt a blogos csoportokban :) Minden egyéb bejegyzést megtaláltok a főoldalon a balról behúzható fülön az Archívumnál.
Találkozunk a jövő héten legkésőbb hétvégén, addig is jó szórakozást, jó blogolvasást, zenehallgatást, festést, rajzolást, evést, ivást, meg amit akartok, csak egyet ne feledjetek:
legyetek jók!
FMBxxx
Szió!:) Tökre tetszik a blogod, bírom a stílusodat, és szerintem egyébként ez tök inspiráló és jó dolog, hogy ilyen őszintén mertél erről írni itt. Nekem sokszor van, hogy úgy kiírnám magamból a dolgokat, de aztán sose merem nyilvánosság elé hozni, és nem feltétlen azért, mert tudják, ki vagyok. Nem tudnák, mert én is amolyan álnévről írok, de akkor is, a tudat, hogy bárki olvashatja a személyes dolgaim, tulajdonképpen engem, az olyan ijesztő számomra. Pedig néha tök jó dolgok sülnek ki belőle, lásd ezt a fiú-lányos bejegyzést, mert egy csomó pozitív visszajelzést kaptál rá. Na mindegy, szóval csak így tovább, személyes-nem személyes, én olvasni fogom!:) (apró érdeklődés: van valami oka, hogy jobbrazártan írsz? :D)
VálaszTörlésSzia! Nagyon köszönöm a visszajelzést és hogy tetszik a blogom :) Nincs semmi különösebb oka hogy jobbrazártan írok, csak úgy megtetszett :D Sok sikert neked a Bloggerben :))
TörlésFMBxxx