Február 28, szerda - Mi történt FEBRUÁRBAN? ~ Havi összegző /071

Sziasztok!

Lám, lám, holnap már 2018 harmadik havának vágunk neki. Fel tudjátok ti ezt fogni? Döbbenet, hogy telik az idő. Ismét elértük a hónap azon pontját, amikor is összegzem, hogy mi történt ebben a hónapban. Nem olvastam túl sokat, rajzolni viszont kicsit többet rajzoltam, szóval ezzel kárpótollak benneteket.

Először is azt említeném meg, hogy hónap elején, amíg betegeskedtem egy hetet, sikerült beszereznem egy kis noteszt, amibe tudom jegyzetelni a dolgaimat. Kicsit összevissza, de én nagyon szeretem és legalább egy minimális rendszert hozott az életembe. Nem tudom ugyan Bullet Journal-ként vezetni, ami egyébként manapság nagyon divatos cucc, de utólag rájöttem, hogy valószínűleg ha annak is akarnám használni, akkor se menne, mert én a rendszertelenség híve vagyok. :)

Nos, akkor elkezdeném a februárban olvasott könyveimmel és rövid értékelésükkel.

Széljegyzet: jelenleg, amikor ezt a bejegyzést elkezdem pötyögni, még nem tudom, hány könyvnél tartok februárban. Ma 24-e van. Ezt csak azért írtam ide, mert tuti elfelejteném kiegészíteni a bejegyzést a februárban elolvasott könyvek számával.

A képek forrása a moly.hu.

Az első könyvem a januárról áthozott These Broken Stars - Lehullott csillagok volt Amie Kaufman és Meagan Spooner duójától, ami egy hatttalmas meglepetés volt a számomra. Azt hiszem, ezt hívják szerencsés véletlennek, ugyanis magamtól eszembe sem jutott volna kikölcsönözni a könyvtárból. Egyszerűen arról volt szó, hogy apu tűkön ülve várt bennünket a kocsiban, így kénytelen voltam véletlenszerűen lekapni valamit a polcról, ami aztán a Lehullott csillagok lett. A borítója gyönyörű volt, a történet pedig egyszerűen zseniális. Egyáltalán nem számítottam ilyen szuper történetvezetésre, karakterekre és eseményekre. A sorozat második része már úton van magyarul, de szerintem addig sem kell aggódnom azon, hogy mit fogok olvasni. Mindenképpen ajánlom a könyvet a sci-fi rajongóinak és még azoknak is, akik nem feltétlenül kedvelik a romantikus regényeket, mint mondjuk én :)

Még eközben olvastam el Katona József Bánk bánját, ami ismét kötelező olvasmány volt (komolyan, ezek a kötelezők jelentősen dobnak az idén elolvasott könyveim számán. Szerencsére már csak 2 van hátra - azt hiszem, vagy inkább remélem). Hát nem dobtam el magam tőle. A Bánk bánból csak az operát ismertem, aminek a története sajnos nem egyezik Katona drámájáéval, így nem sokban profitálhattam ebből a nemes tudásból. Elég nehezen vonszoltam magam végig rajta, annak ellenére, hogy kedvelem a dráma műfaját. A pluszpoén, hogy amikor épp különmunkát készítettem a Bánk bánból, Pével videochateltem, aki kifejezetten jól szórakozott azon, hogy a magyartanárnő megdobott engem egy kis pluszfeladattal, így aztán jókedvében be is tette YouTube-ról az operából Bánk áriáját. Ezúton is köszönöm neki, bár ezt elvileg nem olvassa :))

Emery Lord regénye, az Amikor összeütköztünk bizonyos értelemben felülmúlta az elvárásaimat. Azt hittem, ez is csak egy könyv egy tinirománcról a sok közül, de szerencsére kellemes csalódás volt annak ellenére, hogy nagggyon sokáig tartott elolvasnom. Nagyon tetszett mindkét főszereplő háttere is, ahogy azok feltárása is, hiszen fokozatosan derült fény arra, hogy melyikük miért viselkedik úgy, ahogy. Ééés végül, de nem utolsósorban: a tökéletes befejezés. Ami nem nyáltenger, és nem is depresszióba zuhanó, friss szakítók. Így volt tökéletes, ahogy volt. Ettől függetlenül nem volt meg az az oda-vissza vagyok érte-érzés, mindenesetre a Molyon 3,5 csillagra értékeltem.

Ezt a könyvet Ellen DeGeneres könyve, a Szórakozol velem?! követte, ami egy pár napos olvasmány volt. Nem regény volt, nem rendelkezett cselekménnyel, egyszerűen csak az állt benne, ami Ellen tollából/billentyűzetéből jött, ami roppant szimpatikussá tette számomra. Ugyan nem a világirodalom legnagyobb remeke, mégis elképesztően tetszett, nagyon szórakoztató olvasmány volt. Néhol igaz, a poénok tudnak erőltetettek lenni, de alapvetően a közvetlenség jellemzi Ellen stílusát, mintha csak beszélgetne velünk és csak úgy soroz minket a legeredetibb poénokkal. Vagy szimplán hozzáfűz még valamit a mondathoz, amitől garantáltan a hasadat fogod a nevetéstől. Az én kedvencem egyértelműen a musicaleket és a narancslevet összekapcsoló pár sor volt. Ritkán nevetek egy könyvön hangosan és felszabadultan. Ez a könyv kihozta belőlem mindezt.

Tegnap este fejeztem be A terápia című könyvet. Unokatesómtól kaptam, aki egyébként nem szokott nekem ajándékot adni és épp ezért a szülinapom óta eltelt két hónap számára arról szólt, hogy engem faggatott, hogy elolvastam-e már. Örömmel jelenthetem, hogy igen. Életemben először olvastam pszichotrillert, de ez kezdésnek valami zseniális volt. Nagyon nagyon király volt és érdekes, felkavaró, de a cselekmény abszolút nem volt bonyolult. Jó, a végén néha belekavarodtam. Na igen, a vége elképesztő volt, természetesen itt volt a hatalmas csavar, sőt, mindjárt több is. Borzongtam, örültem, sőt, őrültem is... Nagyszerű volt. Na, egy ilyen reklámszöveg után már mindenképp olvassátok el, ha bírjátok a thrillereket meg ilyesmi...

Márciusra a Parázs című könyvet viszem át, aminek jelenleg a harmadik fejezeténél tartok.
Mindezek után sajnálattal kell hozzáfűznöm, hogy a Das Madchen Im Eis-ból egy oldal nem sok, annyit sem fordítottam le februárban. Éppen ezért is döntöttem el, hogy mostantól kitűzök néhány célt is a következő hónapra. Ezek márciusra a következők lesznek:

~ elolvasni legalább egy angol nyelvű könyvet;
~ elolvasni legalább hat könyvet (bármilyen nyelven);
~ elmenni a könyvtárba közösségi szolgálatra (23 óránál megállt a tudományom még a nyáron, haladni kéne);
~ eljutni a Das Madchen Im Eis legalább egy tizedéig (42 oldal).

Itt tartok a 2018-as kihívásaimmal:

Elolvasott könyvek: 11/50

Angolul: 0/10

Németül: 0/1

Forrás

És akkor most áttérnék a februárban készített rajzaimra és festményeimre. Ezen a téren szerencsére kicsit többet alkottam, mint az olvasás ügyében :)

Az első, amit bemutatnék, egy három darabból álló "sorozat", melynek már egyik darabja sincs nálam. Az első még január végén készült el, a második valamikor február legelején, a harmadik pedig pár nappal ezután. Ugyanis Pével, Bambival meg Szível kötöttünk egy megállapodást, hogy ha hajlandóak nekem rajzolni valamit, akkor én is rajzolok nekik valamit. Azt, hogy ők mit alkottak nekem, nem mutatom meg, mert nem kaptam engedélyt a nyilvánosan való közzétételre, de egyébként mindhárman profikhoz méltóan teljesítették a feladatot.

Az első rajz Pének Ken Roczen-t, a második Bambinak Ed Sheeran-t és a menyasszonyát, a harmadik Színek Taron Egerton-t ábrázolja.

Ezeket egy zene inspirálta festmény követte, a Thirty Seconds To Mars This is War című videoklipjéből választottam ki egy képkockát, és azt próbáltam megfesteni. A háttere vízfestékkel, az alak fekete akrillal készült, a mintákat pedig fekete tollal rajzoltam rá nagy unalmamban.

Aztán itt van a Pinteresting-sorozat első részéből már ismert Black Treacle, meg a Valentin napi kártyám, amit angolórára készítettem és már láthattátok a Valentin napi könyvajánlós bejegyzésemben.

Ezután Alex Turner-t festettem meg váááááóóóó, meglepődtél, mi?, pontosabban először felrajzoltam egy neten talált kép körvonalait, majd ezeken belül vizeztem be a felületet és ezt töltöttem ki rózsaszínnel meg feketével. Néhol a rózsaszín kicsit foltos lett, de ezeken a részeken rózsákkal oldottam meg a problémát :D Aztán csak ráhánytam egy adag idézetet, mert amúgy engem is zavar, hogy mindig telepakolom idézetekkel a rajzaimat, így gondoltam, legalább egy részétől megszabadulok most.

Alex után gyárkéményeket festettem, amik akkor ihlettek meg, amikor egy borongós napon pont a kocsi ablakán bámultam ki hazafelé menet, és hát eszembe jutott, hogy miért is ne? Ki mondta, hogy csak színes cuccokat festhetek, nem?

Aztán jött a Pinteresting második részéből a földgömb, amit már megcsodálhattatok:

Még volt egy próbálkozásom egy random kitalált modell megrajzolására, ami a korábbi ilyen témájú kísérleteimhez képest sokkal jobban sikerült, de nem került befejezésre. Azért megmutatom, mert nekem tetszik.

Zárásként pedig a két nappal ezelőtt festett pandámat mutatom meg. Az, hogy fessünk pandát, Pé fejéből pattant ki, azt nem tudom, hogy milyen indíttatásból, de én örömmel beleegyeztem, úgyhogy aznap este pandákat festettünk :)

Néha szeretnék panda lenni, így alhatnék
és ehetnék egész nap és még így is
cuki lennék :)

És hát február végére értünk. Köszönöm azoknak, akik ebben a hónapban is velem tartottak. A bloggal annyi történt, hogy még valaki csatlakozott a csapatomhoz, ami így eléggé lassan, de biztosan gyarapodik :) Köszi! Illetve, ha így folytatjuk, márciusban elérhetjük a 6000 kattintást is - ez csak rajtatok múlik. Szóval majd márciusban találkozunk, addig is

legyetek jók!