Március 14, szerda - RÁCSUKTAM A BÜFÉS KOCSIRA A KAPUT?! ~ Kalandjaim a portán /074

Sziasztok!

Még januárban történt velem a nemes esemény, amiről ma beszélni fogok, de úgy gondolom, mostanra dolgoztam fel annyira, hogy beszélni tudjak róla. El ne higgyétek, csak unatkozom és gondoltam elmesélem. Bele is vágnék, elvégre nagggyon rég volt sztorizgatós bejegyzés, és jelenleg nem is nagyon van anyagom más témájú irkáláshoz.

Igen, ezt a felettébb festői képet én magam szerkesztettem a netről összeszedett képekből :)

Szóval a jelenséget, amiről szó lesz, szerintem sokaknak nem kell bemutatnom: iskolai portaszolgálat. Akinél esetleg még sincs ilyen, azoknak gyorsan összefoglalnám: arról van szó, hogy az iskolában minden nap van egy szerencsés diák, aki egész nap a portán csicskul tanárnak-diáknak-portásnak-büfésnek, cserébe ezért ellóghatja azt a 7-8-9 órát, amit az aznapi órarendje tartalmaz és a hiányzása igazolt. Ugye, milyen jól hangzik? HÁT NEM AZ.

A portásnak alapvetően az a feladata, hogy egész nap ül egy nagyjából két négyzetméteres helyiségben összezárva A Portással, szünetekben, ha a gyerekek keresik a tanárokat, akkor bemegy a tanáriba és megkeresi az adott tanárt (nem számít, ha azt se tudja, ki fia borja), valamint random termekbe rohangál be random gyerekeket és/vagy tanárokat keresve. Egyesek különleges megkereséseket is kapnak, például Bambinak le kellett fénymásolnia 130 oldalnyi biológia OKTV lapot egyesével, míg Szí egyetlen nap alatt kétszer lett elküldve a kulcsmásolóba. Én sajnos semmilyen különleges megbízatást nem kaptam.

A 10/DZS (ez lesz a mi osztályunk) portás kalandjai valamikor ősszel/télen kezdődtek, amikor Ofő bejelentette, hogy a 11/GY (ez egy random felettünk járó osztály) névsora a végéhez közeledik, így készüljünk fel, hogy jövő héttől mi következünk. Lányoknak matrózblúz (yeeeeeee..... ja ezt nem ide), fiúknak fehér ing és minden reggel pontosan fél nyolckor kell megjelennie a portán a mindenkori portásnak. El is kezdődtek a műszakok. Én eléggé hátul vagyok a névsorban, így januárig nem is került rám a sor.

A mi társaságunkból először Bambi, majd Szí és Pé kerültek sorra. Bambi annyira elöl van a névsorban, hogy mire én soros lettem, már nem tudott semmilyen hasznos tanáccsal szolgálni, mert alig emlékezett valamire. Pé nagyon élvezte a portát, összebarátkozott A Portással is, akivel egész nap ruhákról meg mindenféléről beszélgettek. Ellentétben az örök pesszimista Szível, aki közölte, ha az osztályunk még egyszer sorra kerül, ő biztos nem lesz még egyszer portás. Meggyőződése volt ugyanis, hogy A Portás vámpír és hogy nem normális. Ezt a két beszámolót elég nehéz volt összeegyeztetnem, így ötletem sem volt, mire számítsak majd, ha rám kerül a sor a portán.

Nagyjából két héttel Pé és Szí műszakja után, egy csütörtöki napon jött el az én időm. A Portás már az elején megcáfolta Szí véleményét, ugyanis tök kedves volt velem, elmagyarázta a dolgokat, hogy mi hogy megy, mit kell csinálni, többek közt, hogy hol vannak a terem- és laptopkulcsok, mit hol találok, illetve, hogy hogyan és honnan kell kinyitni a távkapcsolóval a kaput, ha arra kérnek. A telefonokat szerencsére ő intézte, azt csak akkor kellett nekem, amikor valamiért éppen nem volt ott. Egyébként a tanórák idején mindketten olvastunk, én a kötelezőt, ő pedig nem láttam pontosan, mit.

Forrás

Egy nagyon unalmas napot fogtam ki, ugyanis szinte semmi nem történt, viszont a legjelentősebb eseményt muszáj elmesélnem, elvégre erről szól a bejegyzés. Valamikor a délelőtt folyamán bekopogott hozzám egy férfi (éppen egyedül voltam), és arra kért, hogy nyissam ki a hátsó kaput. Kezdésnek egy gyors kétségbeeséssel indítottam, elvégre eddig egyszer sem kérték, hogy nyissam ki a kaput. A csávó az idegállapotomra abszolút fittyet hányva közölte, hogy a büfébe hozta az árut, majd kiment, hogy beálljon a kocsival. Hát én el is mentem és kinyitottam a kaput a távkapcsolóval. Már ez sem ment zökkenőmentesen, ugyanis az Istennek nem akart kinyílni az a szar. Szerencsére az egyik karbantartó észrevette, hogy ott szerencsétlenkedem, így gyorsan megmutatta, hogy pontosan melyikkel nyitom ki. Az autót még nem láttam a kapun túl, de gondoltam, biztos mindjárt jön, így dolgom végeztével visszatértem a portára, ahová közben a kolléga is megérkezett.

Néhány perccel később éktelen vinnyogásra kaptam fel a fejem. A portán levő csengő szólt, és a biztonsági kameráról egész közelről csodálhattam meg a büfét-akarom-utántölteni férfi arcát, akinek az erei már erősen kezdtek kidagadni a homlokán és látszott rajta, hogy az idegbaj kerülgeti. Igen, az történt, amire gondoltok: a kapu automata, így nem sokkal azután, hogy kinyitottam, magától visszacsukódott. A Portás kinyitotta ismét, én pedig igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam.

Forrás

A következő tanóra alatt belépett a portára a büfésnő. Sajnos a kolléga pont valakivel beszélt, így a büfés engem kért meg, hogy nyissam ki a kocsinak a kaput. Fújtam egyet, hogy akkor lássuk, és kimentem kaput nyitni. Igen ám, de szerintem a kapu a büfét-akarom-utántölteni csávóhoz hasonlóan egy életre megutált engem, ugyanis kezdésnek félig kinyílt, majd úgy döntött, hogy tovább nem megy. Pont ekkor ért oda a büféskocsi, a kapu pedig lassan elkezdett visszacsukódni. A csávó dudált és valószínűleg kegyetlenül káromkodott, de én nem tudtam mit kezdeni a kapuval. Visszarohantam a portára és megkértem a Portást, hogy segítsen már kinyitni, mert ez nekem nem megy.

Amikor valamikor a 6-7. óra magasságában egy kislány biciklivel ki akart menni a kapun és megkért, hogy nyissam ki, a Portás már alig bírta ki röhögés nélkül, de azért büszke volt rám, amikor legalább egy kislányt ki tudtam engedni.

Azt hittem, ennél cikibb már nem lesz a történet, de kiderült, hogy lehet. Ugyanis másnap reggel elmeséltem Színek a sztorit, mire ő a vállamra tette a kezét és annyit mondott:

- Nyugi. Tesióránk volt. Az egészet végignéztük.

Hát, így telt az én napom a suli portáján. Remélem, többször nem leszek oda bekényszerítve :D

Remélem, tetszett nektek ez a mesélős bejegyzés. Lehet, hogy még találkozunk a hosszú hétvégén, addig is jó pihenést mindenkinek,

legyetek jók!