Június 10, vasárnap - Könyvhét 2018 | Shrek a városban | RST dedikálás | Bödőcs Tibi elszublimált | Leoffoltak a villamosról | Az izgatott jegeskávé #instago /090

Sziasztok!

Felszólítanék mindenkit ezen bejegyzés csendben történő elolvasására. A helyzet ugyanis a következő: tesóm barátnője itt aludt, így ki kellett költöznöm a nappaliba, mivel ugye egy szobán osztozunk. És már vagy egy órája parázok, mert amikor kinyitottam a szemem, megjelent előttem kb másfél méterre egy hatalmas molylepke. Hát majd' összeszartam magam és nem zavart, hogy 130 fok van már így reggel negyed nyolckor, úgy bebújtam a takaró alá, hogy egy hajszálam se látsszon ki. Azóta nem láttam a dögöt, de biztos vagyok benne, hogy itt ólálkodik valahol. Sajnos a molyhangokat nem tudom beazonosítani, pláne, hogy jóatyám csendesnek nem nevezhető horkolása vegyül a templomba igyekvő idős nénik lentről jövő hangjaival és azzal a bizonyos időközönként ismétlődő koppanással, melyet valamelyik teknősöm idéz elő fejének a terrárium falába történő beverésével. Gyorsan felteszem a fejhallgatót, aztán talán a zene elnyom mindent.

Ja, hogy ez a bejegyzés amúgy a Könyvhétről szólna...?

Szokás szerint Anyu tartott velem Budapestre. Kukutyimból a vonat háromnegyed 10 körül indult, addigra ki is mentünk, és kivételesen az indulásnál semmilyen komplikáció nem lépett fel.

Még ha jól emlékszem, bent állt a vonatunk a kukutyimi állomáson, amikor a mellettünk ülő nő beszélgetést kezdeményezett velünk. Eleinte nem zavart. Indulás után nem sokkal elővettem a csomag gumicukrot, amit pénteken vettünk az útra és eszegetni kezdtük. A nő mellettünk tovább nyomta nekünk a szöveget, majd - röhögni fogsz - kért a cukrunkból. Erre már kezdtem picit ideges lenni, mert az egy dolog, hogy szófosása van, na de megeszi a gumicukromat???? Hallatlan! Gyorsan el is tettem. De komolyan :D

Szerencsére más társaságunk is akadt egészen az első nagyobb állomásig. A nagybátyám középiskolai osztálytársa, aki a kalauz volt a vonaton, a jegyek végigcsekkolása után leült hozzánk. A kötelező hogy vagytok? mi újság? Józsi is jól van? mekkorák a gyerekek? kérdések mellett arra is fényt derítettünk, hogy milyen kicsi ez a világ. Ugyanis az ő nagyobbik fia is a kukutyimi Híres Ember Neve Gimibe járt, mi több, Ofő előző osztályába. Erre megemlítettük, hogy akkor osztálytársa volt TP-nek, akit mi ismerünk. Mondta, hogy igen, igen, honnan ismerjük? Mondtam, hogy egy általános iskolai osztálytársam nővére, erre mondta, hogy igen, sőt, TP meg az ő fia egy általánosba is jártak. Így derült ki az, hogy még ráadásul a Kukutyim Városrészi Általános Iskolába is járt a srác, ahová én, és még az osztályfőnöke is az enyém volt. A végére kezdett valami komédiába átmenni a történet :)

Az említett nagyobb állomásnál elbúcsúztunk a kallertől, és ismét a szófosós néni lett a társaságunk. Ezúttal én bedugtam a fülhallgatómat és Arctic Monkeys-t hallgattam, anyu olvasott, és szigorúan ügyeltem rá, hogy csak néha-néha csórjak egy-egy gumicukrot a táskám zsebébe tett csomagból.

Körülbelül negyed 12-ig élt ez a koncepció, amikor is lassan begördültünk a Déli pályaudvarra. A nő itt barátságosan elköszönt tőlünk, ahogy mi is tőle.

Az eső - ahogy a mi könyvheti látogatásainkkor megszokhattuk - ömlött az égből, így kénytelenek voltunk felvenni a végszükség esetére eltett esőkabátokat. Az enyém takonyzöld színű, így pont úgy nézek ki benne, mint Shrek. Kezdésnek megcéloztuk a metrót, hogy keressünk egy térképet. Ugyebár ismerjük a várost, mint a tenyerünket, de hátha-mégis-szükség-lenne-rá-alapon azért lefotóztuk a térképet a közlekedési hálózatról, ami egyébként a nap során sokszor mentett meg bennünket.

Mivel az esőnek nem akaródzott elállnia, így arra a döntésre jutottunk, hogy megfogadjuk a kaller tanácsát, és utazgatunk egyet a kettes villamoson, mert az végigmegy a Duna-parton és az milyen szép meg különben is. Így aztán a kettes metróval elmentünk a Kossuth térig, ahol felszálltunk a villamosra. Sajnos a rossz irányba, így két megálló után elértük a végállomást. Semmi gond, visszaültünk a másik villamosra, így elutaztunk egészen a másik végállomásig, a Közvágóhídig. A villamosról szúrtam ki a falfestéseket, amelyek a Nemzet Színészeit ábrázolták, és hát nem hagyhattam ki, hogy megnézzem őket és fotózkodjak velük. Figyelem, a következő képen láthattok engem!!! De a rend kedvéért Shrek-nek öltözve, hátulról. A megértéseteket köszönöm.

Visszaszálltunk a villamosra és visszautaztunk a Vigadó térig, ahonnan - ezt sasoljátok - eltévedés nélkül eljutottunk a Vörösmarty térre. BRAVÓ!

Széljegyzet: ez egy nagyjából 50-100 méteres, egyenes utat jelent, de ez szerintem abszolút részletkérdés.

Körbejártunk mindent. Szerencsére, mivel még szemerkélt az eső, Könyvhéthez képest aránylag kevesen voltak kint. Ez igazából annyit jelent, hogy nem úgy kellett átverekednünk magunkat mindenkin, de egyébként más viszonylatban sokan voltak. Alaposan körbeszaglásztam az Alexandra és a KMK standjánál a zsákbamacskákat, végül kiválasztottam egy szimpatikusat - a legvastagabb csomagot - és azt vettem meg.

Ezt követően Anyuval megcéloztuk a kedvenc tejivónkat a Deák tér mellett, de sajnos felújítás miatt zárva voltak, így kis vacillálás után bementünk egy kisboltba, ahol vettünk ebédet, ami jó szokásunkhoz híven péksüteményt és kávét takart, és ezt a Deák téren el is költöttük. Teli hassal tértünk vissza a Vörösmarty térre, ahol már elkezdődött Rácz-Stefán Tibor dedikálása. Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen dedikálósort, ami ott állt, rövidnek fogok tartani, de azután, amit a Könyvfesztiválon On Sai-nál kiálltam, ez kispiskóta volt, még ha azt is hozzávesszük, hogy Tibi minden olvasóval elbeszélgetett egy kicsit, így tényleg kissé döcögve haladtunk. Addig is hallgattam két, mögöttem álló, nálam 2-3 évvel fiatalabb leányzó társalgását suliról, vizsgákról, fiúkról, könyvekről és random emberek cipőjéről. Ó, ha netán magatokra ismertetek, sziasztok, én álltam előttetek a sorban! :D Nagy sokára én is odajutottam. Vicces, mert Tibi emlékezett rám a korábbi dedikálásokról. Nagyon rendes volt, beszélgettünk kicsit a könyvről, miközben aláírta nekem, és könyvjelzőket is adott a barátaimnak, akik nem tudtak eljönni. Aztán jött az a rész, amit nehéz lesz elfelejtenem. Megmutattam neki a könyves nyakláncomat. Tudniillik - bár már beszéltem erről a blogon - ennek a láncnak és igazából Tibinek köszönhetően ismertem meg Tinát a Lapok közé rejtőzve blogról. Amikor megmutattam neki, pár pillanatig kellemetlenül érezte magát. Elvégre az eset úgy történt, hogy ezt a láncot tavaly egy Tibi által hirdetett fotópályázaton nyertem, de ő véletlenül Tinának postázta, aki szintén részt vett rajta, de ő könyvjelzőket nyert. Tina pedig volt olyan rendes, és visszaküldte nekem. Szóval Tibi ott szabadkozott, hogy mennyire sajnálja, de én mondtam neki, hogy igazából ne sajnálja, mert ennek köszönhetően ismertük meg egymást Tinával. Miután leesett neki, hogy ezen "barátság" (hú, tényleg, minek is nevezzük a mi kapcsolatunkat? :D) magvát tulajdonképpen ő vetette el véletlenül (bocs a költői megfogalmazásért, Petőfi összest vacsoráztam és még emésztem), hát azt a boldogságot az arcán szerintem soha nem fogom elfelejteni. Azt mondta, bár minden hibája ilyen jól sülne el, akkor milyen klassz lenne ez a világ. Ezt nem említettem neki, de én ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy ha minden hibánk mindig jól sülne el, akkor túl szép lenne ez a világ. (Tibi olvasói érthetik a "szóviccet". Szar a humorom, de erre most büszke vagyok.)

Ezek után felkerekedtünk anyuval, mivel már eléggé hívott minket a természet, és úgy döntöttünk, meglátogatjuk a WestEndet. Még igazából volt egy Bödőcs Tibi meg egy Ákos dedikálás, ami érdekelt minket, de azokat nem tartottuk olyan lényegesnek. Így aztán a Deák téren le is mentünk a föld alá, hogy a hármas metróval elmenjünk a WestEndig. Még lefelé menet poénkodtunk is, hogy a Pandának csinálnunk kéne egy élő bejelentkezést a hármas metróról, mert ő attól baromira fél. De komolyan, látnotok kéne az arcát, amikor a hármassal utazunk :D Mindenesetre ez a tervünk csődöt mondott, ugyanis a hármas felújítás miatt le volt zárva. Így a kisföldalattival elmentünk az Oktogonig, és kivételesen jól tettük, hogy ott szálltunk le, nem úgy, mint legutóbb, mert onnan ment a villamos. Fel is szálltunk a Combino-ra, ezáltal még egy BKV-eszközt pipálhattunk ki a napi listáról a kettes villamos, a metró, a kisföldalatti és a vonat mellett. Amikor a Nyugatinál le kellett volna szállnunk, a leszállók között arra tolakodott még három roma ember, egy nő babakocsival és két férfi, akik elég nagy hanggal voltak. Itt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok egy hasszista pahaszt, ellenzem a rasszizmust. Mielőtt itt nekiállnátok ellenem tüntetni. Gondolkodtam picit, hogy eredjek-e rögtön Anyu nyomába, megkockáztatva ezzel, hogy magamra haragítom őket, ha betolakszom eléjük, hiszen alapból nem egy békés társaságnak tűntek. Végül úgy döntöttem, magam elé engedem őket és utastársaimat.Amikor találtam az emberek közt egy kis rést, úgy döntöttem, itt én pont kiférek, és neki is iramodtam. Ám előttem megtorpant a tömeg, és adj' isten, pont akkor voltam kénytelen megállni, amikor a roma nő elé kerültem, aki erre ékesen kezdett szidni engem, változatosabbnál változatosabb bazdmegolások kíséretében. Lespuriztam a villamosról. Anyu nyugodtan mondta a nőnek, hogy előttem is álltak, nem tudtam tovább menni, de neki nem akaródzott megnyugodnia, így mi inkább olajra léptünk és megcéloztuk a WestEndet. Elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, majd a rend kedvéért bementünk a Libribe és az Alexandrába is. Az Alexandrában imádom végigtaperászni a KMK-s kemény borítós könyveket, mert nekem kevés a kemény borítós könyvem. Anyunak pedig mindig lelkesen mutogatom, hogy mit olvastam már, mit szeretnék elolvasni, mit veszek ki legközelebb a könyvtárból... stb. Szembetaláltam magam a Nevermore-sorozattal, és mutattam is neki, hogy ennek csak a harmadik része van meg, egyszer azt kaptam Szeretetcsomagban (egyébként a mai napig nem értem, miért, mert a megjelenés után alig pár héttel rendeltem a csomagot). Ennek a dolognak majd kicsit később lesz jelentősége.

Mindennel végeztünk, ezért aztán kiültünk a Nyugati elé, és elterveztük a nap további részét, miszerint visszamegyünk a Könyvhétre még kicsit nézelődni, aztán pedig átmegyünk Budára. Szóval újra villamosra szálltunk, a rend kedvéért felszállás előtt nekem jött egy ember, aki valami számomra érthetetlen nyelven kezdett el szidni (a változatosság kedvéért). Aztán újra metróztunk egyet, és a Vörösmarty téren jöttünk fel. Anyu mondta, hogy akkor nézzük meg, hogy Bödőcs ott van-e még. Mivel fél négyre volt kiírva a dedikálás, gondoltuk, még biztosan ott lesz, elvégre négy óra körül járhatott az idő. Hát nem volt ott. Adtunk neki egy percet, hátha csak a vécén ül vagy ilyesmi, de nem jött. Én egyértelmű kémiai magyarázatot adtam rá, mondván, elszublimált. Anyu valahogy kételkedett a gondolatom valós alapjaiban, de biztosítottam róla, hogy ez történt, így anyu úgy döntött, nézzük meg, mi a helyzet a Libri standjánál, ahol háromtól Ákos dedikált, akinek a munkásságát nagyon kedvelem. Nos, a dedikálósor egy kis részét sikerült panorámaképpel megörökítenem:

Ott jobbra még folytatódik szerintem egészen a Duna-partig. Úgyhogy ezt is kihagytuk.

Még kicsit lődörögtünk a tömegben, de aztán úgy határoztunk, hogy akkor átruccanunk Budára. Ezt villamossal és metróval kiviteleztük, de aztán rájöttünk, hogy én már mozogni sem tudok, részben az egész napos meneteléstől, részben a pénteki tesiórától, ahol Gyökér alaposan megdolgoztatott minket (bejegyzés itt). Így aztán a Vérmezőnél leültünk. Én addigra már mentálisan is hulla voltam. Úgy közlekedtünk, hogy megláttam egy zebrát, mire elértük a járda szélét megállapítottam, hogy itt egy zebra, és nagyjából mire átértünk rajta, hozzátettem, hogy szerintem menjünk át rajta. Ezenkívül minden második gondolatom a jaj szócska volt, nem úgy, mint odafelé, amikor ugyanezt a hát ez remek gondolattal játszottam el.

Szóval a Vérmezőnél leültünk kicsit, és itt sort is kerítettem a zsákbamacska kinyitására. És itt térnék vissza a WestEndben lezajlott Nevermore-esetre. Ugye nekem a sorozat harmadik része, az Oblivion - Ébredés van meg - pontosabban volt meg, eddig. Ugyanis mit rejtett a zsákbamacska? Na, vajon?

Örültem, mint majom a farkának, pláne azért, mert a legutóbbi zsákbamacskám nem sült el jól, ezért ez duplán nagy öröm volt számomra.

Még egy darabig üldögéltünk, aztán felkészültünk, hogy átvonszoljuk magunkat a Délibe. Megvettük a vonatjegyeket és vettünk egy jegeskávét, mert már nagyon ráizgultam, hogy én azt akarok inni. És - most figyelj - negyed órával indulás előtt már a vonaton ültünk. MI. A KÖNYVHÉT UTÁN. NEM KELLETT FUTNUNK ÉS NEM AZ UTOLSÓ PILLANATBAN ÜLTÜNK FEL. HÁT EZ CSODA. Közben telefonáltam a Mamival, aztán benyomtam a jegeskávét és hazáig zenét hallgattam.

Hát összességében ez egy nagyon produktív és tökéletes Könyvhét volt: az eső csak addig esett, amíg utazgattunk a villamoson, a dedikálás sikeres volt és még a zsákbamacskám is szuper volt. Már alig várom, hogy jövőre is mehessek! ^^

Köszönöm, hogy velem tartottatok és végigolvastátok ezt a bejegyzést. Ha tetszett, azt jelezzétek, ha nem, azt is (nem, azt inkább ne). Még három nap a suliból, aztán a NYÁRI SZÜNETBEN találkozunk!!! Kitartás!

Legyetek jók!

FMBxxx