Június 21, csütörtök - Az a bizonyos erdélyi kirándulás | Amikor nincs víz a vécétartályban | Kalandozás a köbön /092

Sziasztok!

Lassan egy hónap telt el a mi kis erdélyi utunk óta, melyen az osztályommal vettem részt, így mielőtt az apróbb részletek végérvényesen törlődnének a fejemből, úgy döntöttem, hogy ma egy kicsit mesélősre veszem a figurát, és elregélem nektek az ötnapos kirándulás történetét. Szóval dőljetek hátra, mert hosszú lesz!

1. nap, május 24.

Úti cél: 🚌 Nagyvárad ➡️ Kolozsvár  ➡️ Torda 🏠

5:30-as tervezett indulással kezdődött a kirándulás, ennek hála kelhettem reggel fél-háromnegyed ötkor. Ez volt gimis pályafutásom első olyan alkalma, amikor kocsival vittek suliba, tudniillik én lakom a legközelebb az iskolához gyalog kb 15 percnyire, így még soha nem vittek autóval. Anyu szerencsére vállalta, hogy reggel kidob, ne kelljen már hajnalhasadtakor egy sporttáskával meg egy teletömött hátizsákkal kivánszorognom odáig. Bambi foglalt nekem helyet ekkor még nem tudtam, mit vállaltam be azzal, hogy melléültem, ahogy előttünk Pének és Színek is, Hópihe pedig mögénk huppant le egyedül. Péék eléggé ki voltak ránk akadva, ugyanis nagyon a busz elejében ültünk, de én őszintén szólva ennek csak örültem. A "kemény mag" tipikusan hátul foglalt helyet, és tekintve, hogy odaúton egy rádióműsorba próbáltak betelefonálni, majd pedig szar zenéket bömböltettek, ez utóbbi pedig egész úton megmaradt, nem bántam, hogy elöl ülünk a kísérő tanáraink, valamint pár osztálytárs, Zsiga, Hattyú, Dor és Soma utóbbi sajnos már csak volt osztálytárs, mert jövőre már nem hozzánk fog járni társaságában. Igaz, hogy a felsoroltak mind fiúk, de legalább a csendes fajtából.

Szóval ott tartottam, hogy 5:30-as indulás. Nos, ebből 6 órás indulás lett, ugyanis Ofő elaludt. Szegényt baromira sajnáltam, mert tényleg mindig mindent megtesz azért, hogy nekünk jó legyen, a teljes kirándulást ő szervezte meg, mi meg hálátlan disznók vagyunk. Nem mennék bele.

Eközben, amikor Tea tanárnő felrohant hozzánk a buszra, hogy most nézzük meg, hogy mindenkinek megvan-e a személyije, akkor szembesültem a ténnyel, hogy habár este elraktam, de hiába túrom a táskámat, sehol sem találom, így kétségbeesve rohantam le a buszról és mentem oda anyuhoz, aki a többi szülővel csevegett. Anyu természetesen másodperc töredéke alatt kapta elő az iratot a hátizsákomból, amit innentől inkább az első zsebbe tettem, hogy biztosan tudjam, hogy hol van.

Na, végül hatra Ofő is megjött, többször is sűrűn bocsánatot kért tőlünk a kellemetlenségekért, majd végül nagy sokára kigördült a buszunk a Híres Ember Neve Gimi elől, és kelet felé vettük az irányt. Itt kezdődött az az ördögi kör, hogy Bambi először kb egy órán át mesélte nekem, hogy mi minden történt, amióta nem találkoztunk (tehát előző délután óta), miközben folyamatosan evett. Szerencsére Szí időnként hátrafordult és beszélgetett velem, így volt időm kipihenni Bambit, valamint Hópihe, aki az osztályfotós szerepét tölti be már amióta ide járunk, hátrahívott magához megmutatni néhány képet.

Az első pisiszünetet valahol Budapest mellett tartottuk egy benzinkúton. Nekünk nem kellett, de addig is leszálltunk a buszról kinyújtózni egy kicsit, közben Bambi még mindig a szendvicsén nyammogott. Tudniillik rengeteget eszik és borzasztó lassan. Senki nem tudta, hogy merrefelé járhatunk, kísérő tanáraink pedig felszívódtak, így aztán erről többet nem tudtunk meg.

Még egyszer megálltunk vécézni a határ mellett, azt hiszem, Berettyóújfalunál. Amíg mindenki elintézte az elintéznivalót (néhányan a vécére álltak sorban, pár csaj kaját vásárolt, a fiúk többsége pedig rárabolt a focis kártyákra), mi megálltunk egy hűtőpultnál és bámultuk a jégkrémeket.

A határon nem tudom, hol keltünk át, de azt tudom, hogy zökkenőmentes volt. Mindössze két ellenőr szállt fel, hogy végignézze az igazolványainkat, de ezenkívül nem volt semmi. Ezután megérkeztünk az első állomásunkra (ez ottani idő szerint olyan 1 óra körül volt), Nagyváradra, ahol találkoztunk az idegenvezetőnkkel. Rengeteget röhögtünk, mert elég furán beszélt. Nem vagyok egy csúfolódós fajta, de egész nap ezt az embert hallgatni nagyon vicces volt. Megnéztünk egy bazilikát (EZ MÉG CSAK A KEZDET VOLT), és készítettünk egy csoportképet (EZ MÉG CSAK AZ ELSŐ VOLT), majd a belváros felé mentünk, ahol mindenféle épületeket nézegettünk, és egy kis szabad programot is kaptunk, hogy fagyizhassunk, meg ilyesmi. Iszonyatos hőség volt, így mi ezt az időt arra használtuk ki, hogy kerestünk egy árnyékot, ahol kivártuk a szabadidő leteltét, és azon nevettünk, ahogy Bambi, aki egyre fáradtabb lett, minden egyes mondatával saját magát oltja be. Végül újra csordába verődtünk az osztállyal és tovább gyalogoltunk. Közben J mellé is odakeveredtem valahogy és lelkendeztem neki kicsit az Arctic Monkeys új albumáról, cserébe ő is mesélt nekem a kedvenc együttese új zenéjéről (a zene kb barátságunk kezdete óta örök témánk). Megnéztünk egy várromot és egy tavat, csináltunk még néhány csoportképet, aztán felültünk a buszra, miközben esni kezdett az eső. Ezúttal Bambi előreült Szí mellé, Pé pedig hozzám csatlakozott. A következő úti cél Kolozsvár volt, ami ismét több órás buszozást jelentett. Közben megálltunk a Király-hágónál, ahol Nevenincs rákérdezett, hogy ez miért Király-hágó, mire Rozi csak annyit felelt, hogy hát mert ez egy király hágó!, amin hatalmasat röhögtem.

Forrás

Itt is csináltunk csoportképeket, majd tovább ment a busz. Este 7 körül érkeztünk Kolozsvárra, ahol megnéztük Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály templomot és a Mátyás-szobrot is. Dzsessz adott nekünk rágót, amit valahogy megosztottunk hatan. Borzalmas íze volt, de legalább tudtam belőle lufit fújni. Még kóboroltunk kicsit a városban, aztán megváltunk az idegenvezetőnktől és busszal indultunk az első szállásra, Tordára. Ekkor olyan 9 óra körül lehetett, ismét Bambi mellett utaztam. Már nagyon kivoltam, de a hátul ülő csapat, akik többnyire éjszakai életet élnek, csak ekkor kezdett aktivizálódni, és Dua Lipától bömböltették és bömbölték az IDGAF-ot.

10 körül érkeztünk a szállásra, ahol először vacsorázni mentünk. Bár a tanárok a lelkünkre kötötték, hogy előbb kajáljunk, természetesen a többség felderítette a terepet és megkereste a szobáját. Mi a kisebbséghez tartoztunk, akik inkább vacsizni mentek. Mondanom sem kell, mivel nem vagyok egy éjszakai élőlény, baromira nehezemre esett néhány falatot legyűrni a torkomon, pedig az ott kapott étel egyenesen isteni volt azokhoz képest, amiket a kirándulás hátralevő részében kaptunk.

Ezután elmentünk megkeresni a szobánkat. Négyágyasban voltunk Pével, Szível meg Bambival. Először elmentünk a rossz irányba, felmentünk másfél emeletet, majd rájöttünk, hogy nem erre vagyunk és visszafordultunk. Át kellett menni az udvaron a mi szobánkhoz, ahol aztán szintén rossz fele mentünk, ismét megmásztunk egy lépcsősort, mire kiderült, hogy itt sem vagyunk. Végül Pé kiderítette, hogy a leghátsó szoba a mienk, az udvarról nyílik az ajtó, és már nem nagyon ér el oda a lámpafény. Mondanom sem kell, elkezdődtek az összeesküvés-elméletek arról, hogy éjjel hozzánk be fog jönni a medve, mert nincs fény ami elriassza. Az egyik srác, Törpe segített, és utánunk hozta Pé cuccát, aki azért hagyta ott, hogy ne kelljen magával vinnie, ha mégsem ott lennénk, ahová megy. Random Zénó meg végig ott jött mögöttem, de nem ajánlotta fel, hogy segít. Ez széljegyzet volt.

A szobánk nagyon tetszett. Egy emeletes ágy és egy franciaágy volt benne, valamint nyílt belőle egy fürdőszoba. A szoba annyira pici volt, hogy örültünk, hogy a cuccainkat le tudtuk pakolni. Volt egy kis asztalunk, tévénk és légkondink is. Az első kérdés az volt, hogy ki hol alszik. Pé és Szí rögtön stoppolták a franciaágyat, így Bambinak és nekem jutott az emeletes, ahol persze Bambi választotta az alsó ágyat. Egyelőre nem gondoltam bele, hogy mi vár rám.

Elsőnek mentem zuhanyozni. A fürdőszoba is tiszta volt és szép. Igazából az egész szállás fullos volt.

Ezután jött az a mutatvány, hogy fel kellett másznom az emeletes ágy tetejére. Ekkor szembesültem a ténnyel, hogy a matrac és a plafon között körülbelül egy olyan 70 cm hely van. Ami azt jelenti, hogy konkrétan felülni sem tudtam. Problémámat súlyosbította az is, hogy nekem nem volt megágyazva, így ezen a parányi helyen összegömbölyödve kellett felapplikálnom a lepedőt a matracra. Kíváncsiak vagytok, hogy ez hogy sikerült? Képzeljétek magatok elé a jelenetet, ahogy én a két lábammal rajta állok a lepedő két sarkán, hogy a matrac végéről ne csússzon le, közben a fejemmel a párnán támaszkodom, a kezeimmel igazgatom a lepedőt, eközben seggel pucsítok a plafon felé. Na?

Még gyorsan telefonáltam egyet anyuval, aztán a csajokkal zenét hallgattunk és késő éjszakáig (hajnali 2-3 óráig) beszélgettünk.

2. nap, május 25.

Úti cél: 🚌 Szováta ➡️ Parajd ➡️ Gyergyószentmiklós 🏠

A második nap nekünk már éjszaka javában elkezdődött. Jajj, nehogy azt higgyétek, hogy nagy bulit tartottunk, áhhh... Azt a többiek csinálták. Az udvaron játszottak lerészegedősdit, nem mellesleg Ofő rajta is kapta őket. Hallottuk, hogy kicsit elhalkulnak a zajok (eközben nálunk hangosan szólt a Sick Boy), majd egyszer csak valaki bekopogott hozzánk. Mindannyian szívbajt kaptunk, Pé biztos volt benne, hogy a medve az (A medve. Éjszaka. Kopogtat. Az ajtónkon.), én pedig lendületből felültem és bevágtam a fejemet a plafonba (ez aznap este a negyedik alkalom volt. Nyolcig számoltam, de a többiek szerint több volt az), majd ezután tök hangosan jelentettem ki, hogy szerintem egy kopogó szellem az. Pé valamilyen érthetetlen okból felvette a pizsama fölé a kabátját, és így nyitott ajtót... Ofőnek, aki mindössze azt akarta velünk közölni, hogy most már kikapcsolhatnánk a zenét. Mi csak lehalkítottuk, aztán hajnalig beszélgettünk. Többek közt osztálytársakról, sanda gyanúkról azzal kapcsolatban, hogy az egyik srác biszex, illetve a mellettünk levő szobában lakó három fiúról. Én itt le akartam állítani a beszélgetést, vagy legalábbis elterelni a témát, több okból is. 1. Az a három srác, akik mellettünk voltak, a légynek sem tudnak ártani. 2. Én igenis kedvelem őket. 3. Mi van, ha áthallatszik, amit beszélünk. 4. Ha meghallják, lehet, hogy Dor ideges lesz (bár nem olyannak ismerem), és éjszaka beront hozzánk egy harci medvén fénykarddal és egy kopogó szellemmel.

Nem voltam túl meggyőző az utolsó érvemmel, mindenesetre a téma elterelődött az ugrókötelezésre (ez egy másik történet, és elég bonyolult).

Fél négy körül aludtunk el, fél hétkor pedig kelnünk kellett. Még éjjel egyeztettük, hogy kinek mi az ébresztőhangja, csak hogy ne érjen minket meglepetés. Színek lágy zongoraszó (Shawn Mendes Lost In Japan című dalának kezdete), Pének valami idegesítő alapértelmezett ébresztő, nekem pedig mindenféle madárcsicsergős-patakcsörgedezős muzsika. Bambi azt mondta, ő nem állít pluszba ébresztőt.

Hajnali fél hétkor ez a csodás trió ébresztett minket, pontosabban engem, mert a többiek kinyomták és visszaaludtak, Bambi pedig egyáltalán nem ébredt fel. Pár percet hagytam magamnak aktivizálódni, aztán útra keltem. Vagyis útra keltem volna, ha tudtam volna, hogyan kéne. Ugyanis este ugyebár zuhany után rögtön felmásztam az ágyra, viszont azt nem próbáltam el, hogy innen hogy fogok lejönni. Gondolom érdekel az is, hogy ezt hogy kiviteleztem végül. Nos, tolatva elkúsztam a matrac végéhez (mivel ugye fel nem tudtam ülni). Egyetlen rész volt, ahol meg tudtam kapaszkodni, így a következő módszert választottam: a lábaimat leengedtem, addig, amíg el nem értem a létra egyik fokát, bal kézzel veszettül kapaszkodtam az ágykeretbe, a jobbal pedig a telefonomat markolva átnyúltam a matrac túloldalára és ott markoltam mag. És csak így lógtam. Reggel fél hétkor, a félhomályban. És az istennek nem értem el a lábammal a következő fokot. Így nagyjából fél perc lógás után feladtam, és egy hatalmas puffanással földet értem. Na erre mindenki felébredt.

Készülődni kezdtünk, mert fél óra múlva kaja volt. Egyszer csak az egyik tanárnő belesett hozzánk, majd megállapította, hogy csodálatos emberek vagyunk, amiért négyből már csak ketten vagyunk pizsamában.

Ettünk pár falatot reggelire (én a szó legszorosabb értelmében, ugyanis a késő estéhez hasonlóan a hajnali kajálás sem az én terepem), aztán kicuccoltunk a buszba, és kezdetét vette egy újabb pár órás buszút. Először Szovátára mentünk, ahol megnéztük a Medve-tavat, de még mindenki olyan kómás volt (nem csak mi nem aludtunk az éjjel), hogy sok értelme nem volt. Tovább buszoztunk, méghozzá Parajdra, a sóbányába. Ezúttal Szí mellett utaztam, akivel ritkán van lehetőségem úgy normálisan beszélgetni, így ezt most bepótoltuk. Hercegekről, könyvekről, filmekről témáztunk. Szuperül szórakoztam. Parajdon aztán megnéztük a sóbányát, eltöltöttünk ott egy kis szabadidőt, fotóztunk, hintáztunk. Csodaszép volt és elképesztően tiszta volt a levegő. Csak sokat kellett lépcsőzni. Majdnem otthagytunk néhány embert, de végül teljes létszámban hagytuk el az objektumot, amiről később azt is megtudtuk, hogy katonai bázisként is funkcionál, ugyanis földrengés esetén a sótömb együtt mozog, és biztonságos. Ezt például nem tudtam, tök érdekes. Meg az is, hogy milyen erős térerő és wifi-kapcsolat van odalent.

Ezt követően Gyergyóra mentünk. Felvettünk ott egy tanárnőt, aki Ofő spanja, aztán először egy suli menzájára mentünk ebédelni, ugyanis aznap ballagás volt, és minden létező étterem foglalt volt. És ezt nagyon beszoptuk. Én nem vagyok finnyás gyerek, tényleg, szinte mindent megeszek. Na de amit ott ettünk... Ember legyen a talpán aki megeszi és nem dobja ki utána a taccsot. Valami olyan levest kaptunk, amibe szerintem minden létező maradékot beleborítottak, ami a héten felhalmozódott. A második sem volt valami rózsás. A lányok elkeseredve állapították meg, hogy mennyire hiányzik most nekik a Híres Ember Neve Gimi menzája.

"Megebédeltünk", azaz mindenki megkóstolta a levest és evett pár falat krumplipürét, mert igaz, hogy semmi íze nem volt, de pont emiatt legalább legyűrhető volt, ittunk pár pohár vizet, hogy legyen valami a gyomrunkban, aztán visszavittük a tálcákat és elmentünk a mosdóba. Mikor beléptünk, nevetve tapasztaltuk, hogy az osztály fele ugyanezt a világrengető taktikát választotta.

Ezután meglátogattunk egy árvaházat. Adományokat vittünk nekik, aztán kaptunk egy kvízt Petőfi Sándorról, amit csapatokban kellett kitöltenünk, ahol minden csapatban volt onnan is és innen is gyerek. A szokásos csapattal voltam, valamint két gyerek csatlakozott hozzánk. A kvízben másodikak lettünk. Aztán énekeltünk a gyerekeknek egy dalcsokrot, amit hónapok óta tanultunk éneken, de persze elrontottuk, majd cserébe ők is énekeltek nekünk. Utána továbbindultunk a Békás-szorosba, ahol gyalogoltunk pár kilométert. Esküszöm, ez volt a kirándulás legjobb része, imádtam. Nagyon megdöbbentő, hogy Magyarországnak nincs 1014 méternél magasabb pontja, míg a történelmi Magyarország területén 1300 méter magasan buszozgatunk és sétálgatunk. Kicsit esett is az eső, de nem volt vészes. A buszra visszaülve körbekínáltam az almás kekszemet, amit aztán az egész kiránduláson próbáltam mindenkire rásózni, mert anyu egy egész dobozzal elrakott nekem és már kezdett elegem lenni belőle. A Gyilkos-tavon sokan csónakáztak, néhányan addig kürtős kalácsot vettek, mi pedig Hópihével a csónakázókat fotóztuk. Közben Miszterrel megtárgyaltuk, hogy szinte biztos, hogy a második szállásunk szörnyű lesz, az első túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Végül felvonszoltam a buszhoz Bambit a begörcsölt lábával, aztán miután mindenki előkerült a mosdóból és az ajándékboltból, elindultunk a második szállásra. Ahol ért minket az igazi csapás.

Turistaszálló? Kórház? Elmegyógyintézet? Nem is tudom, mire hasonlított kívülről a hely. Persze mi reménykedtünk... de kivételesen semmire sem mentünk az optimizmussal. A lépcsőházban olyan szag volt, mintha legalább húsz éve nem takarítottak volna. A személyzet pedig ijesztő volt. De tényleg. A legjobban a gondnoknénitől féltünk. Mindenesetre mi bevettük magunkat az ötágyas szobába Bambiékkal, pluszban Hópihe csapódott hozzánk. A szoba a következőképpen nézett ki: ahogy beléptél, abban a helyiségben rögtön volt két ágy, majd onnan jobbra két, balra egy ajtó nyílt. Balra volt a mi részünk Pével és Hópihével és itt volt egy, nagyjából a szocializmus idejéből megmentett doboztévé, aminek egyébként nagyon megörültünk, mert másnap este BL-döntő volt és azt nézni kellett. Bambiék szobájából jobbra pedig nyílt a fürdő és egy aprócska helyiség, amibe mindössze néhány polc volt felszerelve, illetve egy szemetes volt található. Mi kukaszobának neveztük, mivel ez volt az egyetlen helyiség, ahol volt szemetes. De most a fürdőről ejtenék pár szót. Egy csap, egy aprócska radiátor, egy törölközőtartó, egy vécé és egy zuhanyzó volt összezsúfolva a parányi helyiségben. A zuhanyzó brutális állapotban volt. Olyan undorítóan nézett ki, hogy én mikor megláttam, az első gondolatom az volt, hogy kész, én három napig nem fürdök. De amin a legtöbbet röhögtünk, az az volt, hogy a zuhanyfüggöny nem a zuhany körül volt, hanem a zuhany előtt, de végig. Ha ez kicsit bonyolult nektek, akkor segítek:

Na, mi tűnik fel? Hát mondjuk az, hogy ha behúzod a zuhanyfüggönyt, akkor EGYSZERRE TUDSZ ZUHANYOZNI ÉS SZARNI!!!!

Mindenesetre beletörődtünk, hogy akkor ez van... amikor megjelent a rémisztő gondnoknéni, aki kiküldött minket a szobából, mondván: ez egy fiúszoba. Hogy mitől, azt nem tudjuk. Kilakoltatott minket, így a teljes pakkunkkal kint álltunk a lépcsőnél és vártuk a nénit, aki felment a második emeletre. Közben random irányokból felbukkantak osztálytársak, a mi folyosórészünkről Tia és Lukk, a szemben levő folyosóról Virág és Dzsessz dugták ki a fejüket, míg az emeletről a fiúk, Mamusz, Kocsi és Zénó merészkedtek le és minket sajnáltak, mert nem csak mi féltünk a nénitől. Akinek egyszer csak meghallottuk a hangját az emeleten. Ilyet még nem láttatok, abban a pillanatban vált kámforrá a teljes társaság Mamusz kivételével, aki túl menő ahhoz, hogy féljen a nénitől. És különben is, Mamusz az a fajta srác, akinek a mosolyától bármilyen boszorkány szíve meglágyul. Egyszer csak megjelent a néni, és baszartok megkérdezte, hogy mit keresünk a folyosón. Pé idegbajosan közölte vele, hogy most tetszett kilakoltatni bennünket, mire a néni közölte, hogy ő biztos nem. Itt jöttünk rá, hogy tuti skizofrén, és ezt az elméletünket tovább erősítették azok az esetek, amik a későbbi napok során történtek.

Ismét lepakoltunk a mi kis szobánkban, Bambiék igénybe vették A Helyiséget így hívtuk a budit az elkövetkező napokban, aztán elmentünk vacsorázni. Nos, ezen a helyen kialakult egy rituálé, ami úgy nézett ki, hogy a zabagép Bambi mer először a kajából és ő kóstolja meg. Ennél az első vacsoránál azt tapasztaltuk, hogy nagyon lassan rágta azt az akármit, ami a levesben található volt, és közben egyre jobban eltorzult az arca, majd mindössze annyit állapított meg, hogy izgalmas az ízvilága. Így mi amellett döntöttünk, hogy kicsit kikenjük levessel a tányérunkat és belerakjuk a kanalat. Cseppet sem lehetett gyanús a sok üres tányér mellett a teli levesestál. Innen kérek elnézést a konyhástól. Aznap este valami tésztát ettünk szafttal. Pontosabban a többiek ettek, én inkább áttúrtam kicsit és hagytam, mert már a szagától kifeküdtem. Hát ledobja az agyam az égszíjat, de most így ezt írva újra érzem azt a szagot. Gyorsan eszem egy tejszeletet meg iszom egy kicsit aztán jövök vissza.

✩ few minutes later ✩

Vacsora után visszatértünk a szobába, ahol még aznap este további problémákba ütköztünk. Az első ilyen a meleg víz hiánya volt, de az egy idő után orvosolódott, csak pár hétig ereszteni kellett a vizet. Osztálytársaink is a csodájára jártak a mi fürdőnknek. Virág azzal rontott be hozzánk, hogy jajjj, hadd nézzem meg a fürdőtöket, a többiek azt mondták, nagyon vicces! Hát nektek lehet...

Megnéztük, mit adnak a tévében, Bambiék kerestek sportcsatornát, ahol majd közvetítik másnap a BL-t. Megállapítottuk, hogy 1. nincs távirányító, így a tévén a gombokkal kell kapcsolgatnunk, és 2. a 40 csatornából 35 román. Mindenesetre megmaradtunk az RTL-en és megnéztük a Barátok közt végét, amit amúgy egyikünk sem követ és a szereplőgárda felét lecserélték azóta, hogy én utoljára láttam belőle részt. Az újak közül egyedül Pribelszki Norbit ismertem fel, de neki sem tudom a sorozatbeli nevét :D

A Barátok közt után Péék átkapcsoltak valahová máshová, ahol a Másnaposok 2 ment. Még halványan rémlett, hogy a szomszéd szobából a lányok meglátogattak minket, de aztán bealudtam.

Mint kiderült, átaludtam a következő eseményeket: Pé, Bambi és Szí átmentek a szomszédba Macskanőt nézni, Hópihe pedig maradt nézni a filmet. Állítólag Ofő valamikor 11 körül bejött, hogy Hópihe milyen illetlen, hogy tévézik, amíg én alszom, és azonnal kapcsolja ki. Erről lemaradtam, ugyanis engem egyáltalán nem zavart a film. Viszont ami határozottan megzavart, az az volt, hogy pontban 23:57-kor Pé az alaphangerejével berontott a szobába. Az ő alaphangereje kicsit hangosabb, mint a többségé. A suliban is, ha full csend van és ő suttogni próbál, na azt az egész osztály hallja. Szóval arra keltem, hogy három perccel éjfél előtt a többiek visszajöttek. Pé persze sűrűn bocsánatot kért tőlem, majd rákérdezett, hogy amúgy így tervezek-e aludni, ahogy most vagyok. Az aznapi kantáros farmerem és batikolt pólóm volt rajtam és még az Arctic Monkeys-os pulóveremet sem vettem le. A sötétben átvettem a pizsamámat, aztán a pulcsimat, a telefonomat és a fecsegőposzátás nyakláncomat letettem az éjjeliszekrényre és aludtam tovább, nem zavartatva magam attól, hogy még a többiek zajongnak. Az éjszaka további történései éjfél után voltak, így ezt folytassuk a harmadik napon...

Forrás

3. nap, május 26.

Úti cél: 🚌 Segesvár ➡️Székelyderzs ➡️ Székelyudvarhely ➡️ Farkaslaka ➡️ Gyergyószentmiklós 🏠

Szóval nagyjából egy órával később ismét Pé ébresztett, ezúttal a következő okkal: az ajtóban állt, a másik szobában égett a villany, és visított, hogy Úristen, Poszáta mozog!!! Hát kellett pár pillanat, hogy magamhoz térjek egyrészt az álomból, másrészt a meglepetéstől. Persze, hogy mozgok, ember! Ha nem mozognék, hulla lennék, akkor jobban félnél... Felültem és kábán bámultam rá. Az új problémája ezután az volt, hogy mi van, ha én és az alvó Hópihe egyszerre ülünk fel, az milyen ijesztő. Álomtól kótyagos fejjel közöltem vele, hogy hagyja már abba a hülyeségeit és feküdjön le végre.

Reggel korábban keltem mindenkinél, így gyorsan beiktattam egy átöltözést, fogmosást és cicamosdást a Helyiségben, amíg nem tolakszunk ott öten. Aznap reggel, ha még nem lett volna elég bajom, csatlakozott a bajaimhoz még egy, amit nem nevezek nevén, de csajok, tudjuk jól, hogy mindig akkor esik meg, amikor pont nem hiányzik.

Mindenki felébredt, és ahogy sejtettem, megkezdődött a sorban állás a fürdőhöz. Bambi már végső elkeseredésében bement átöltözni a kukaszobába. Ezután gyorsan lementünk megreggelizni, aztán Ofő közölte, hogy siessünk, mert indulunk Segesvárra, ami nincs éppen közel, így visszarohantunk a szobába összekészülni. És a változatosság kedvéért újabb problémába ütköztünk, ami pedig a következő volt: ha valaki egyszer lehúzza a vécét, utána kb fél óra alatt töltődik újra a tartály, és ezt most a legkisebb túlzás nélkül mondom. Így aztán kétféle opciót találtunk ki a vécéhasználatra. Egyetlen szabály volt a lehetőségek tárházának alakításánál. Hát hogy is mondjam... Nem szabad kakkantani, na. Az első opció az volt, hogy mindenki egymáséra ráalkot, aztán egybe lehúzzuk, de ez valamiért nem aratott osztatlan sikert, így jött a B terv, vagyis, hogy a vécétartályt a felmosóvödörrel fogjuk helyettesíteni, és parasztosan leöntjük. Felmerült az is, hogy mivel a zuhany és a budi gyakorlatilag egyben van, ezért lezuhanyozzuk, de a zuhanyban sajna semmi víznyomás nem volt, épp csak csordogált, így maradt a felmosóvödör. Közben féltünk, hogy elindulnak nélkülünk, ezért a nemes feladatot meghagytuk Pének és Hópihének, mi pedig Bambival meg Szível lementünk az udvarra, ahol Tea tanárnő gyülekezett néhány osztálytárssal. Szerencsére még csak páran voltak a buszon, így mi lent maradtunk addig a tanárnővel. Aztán pár percen belül megérkezett Hópihe és Pé, én meg úgy döntöttem, bevetem magam, és jó hangosan, mindenki füle hallatára odakiáltottam, hogy NA LEMENT?, mire Bambiból és Szíből kitört a röhögés, a többiek pedig értetlenkedni kezdtek, így kifejtettük, hogy mi is a helyzet azzal a vécével.

Hosszú-hosszú buszút következett, több órás, amelyet a gyergyói tanárnő úgy ahogy volt végigdumált. Az odaúton Hópihe mellett ültem, aki egy idő után bealudt, de nem volt vele egyedül. Hátranézve láttam, hogy majdnem mindenki alszik, páran hallgatnak csak zenét. A néni meg csak mondta és mondta... szerintem a gyerekek közül csak én nem aludtam/hallgattam zenét, de én sem különösebben figyeltem rá. A tájban szerettem volna gyönyörködni, de elég nehéz, ha valaki egész úton mondja a magáét.

Segesvár mellett megálltunk a Petőfi-emlékműnél, koszorúztunk és elénekeltük a Himnuszt, aztán továbbutaztunk Segesvárra, ahol megnéztük egy híres ember szülőházát (nem mondom meg, kiét), aki kötődik Kukutyimhoz, ennek örömére csináltunk ott is három csoportképet, aztán megmásztuk a Schülertreppét, nézelődtünk, aztán kaptunk szabad programot és a pizzázónál találkoztunk, ahol megebédeltünk. Sok vicces eset történt itt is. A pizza elég olajos volt, viszont azokhoz az ételekhez képest, amiken egy napja éltünk, felért egy hatfogásos ebéddel. Többet rendeltünk a kelleténél, viszont a maradékot így el tudtuk csomagoltatni, hogy magunkkal vihessük és a csodálatos turistaszállós vacsora után majszoljunk belőle.

Egy kis asztalnál ültünk öten a szokásos csapattal, mellettünk pedig Törpe, Bobo, Smiley és Gör foglaltak helyet. A legviccesebb pillanat számunkra akkor jött el, amikor rám szállt egy légy. Na, a csajok rögtön betudták annak, hogy egyedül én nem fürödtem tegnap, mire kitört az általános röhögés az asztalnál. Törpe próbálta elhessegetni rólam, de állandóan visszajött, így végül Gör közölte velem, hogy ne mozogjak, mert ő meg akarja fogni a lábát a légynek. Nem örültem, amikor megfogta a karomat, hogy biztos ne mozduljak, mert az első esti pletykaáradat során épp eleget hallottam arról, hogy előszeretettel tapizza a lányokat, de hagytam, mert olyan abszurd volt a helyzet. Végül aztán nem sikerült megfogni.

Megkértem Szít, hogy kísérjen el mosdóba, mert ő volt ott az előbb és tudta hol van. Mindenféle gyomorbeli és alhasi problémáimnak hála J, aki utánunk érkezett, kábé 2-szer végzett annyi idő alatt, amennyi alatt én. Aztán nem sokkal később elindultunk a buszra. Még kifelé menet megcsodáltam a Szemüveg által épített csodálatos üdítősdoboz-tornyot, amit ott hagyott a helyszínen. Szépség a táskáját is ott hagyta, így épp indulás után meg kellett állnunk, de szerencsére előkerült.

Hazafelé több helyen álltunk meg. Először valahol a közelben egy LIDL-nél, hogy vehessünk kaját. Szí és én inkább a buszon maradtunk Hívás és Ruby társaságában. A kemény mag eltökélt szándéka volt az alkoholt üdítősdobozokban felcsempészni a buszra, ami sikerült is nekik. Ezután Székelyderzsre mentünk, ahol egy kis erődtemplomot látogattunk meg. Itt pár osztálytársunk felettébb érett módon megkongatta a harangot, mire gyakorlatilag kitettek minket a helyről. Ráadásul olyanok voltak, akikből nem nézi ki az ember.

Székelyudvarhelyen mindenféle szobrokat néztünk meg, valami harcosok emlékművét, illetve híres történelmi alakok mellszobrait. Mármint nem a mell-szobrait hanem mellszobrait vágjátok na... Ezt követően Farkaslakán megálltunk Tamási Áron sírjánál, elénekeltünk egy népdalt az otthon tanult dalcsokorból, aztán elengedtek minket szuvenírt venni. Vettem egy mágnest és pont azelőtt, hogy leszakadt volna az ég, felpattantunk a buszra. J és Lukk már nem voltak ilyen szerencsések, ők bőrig áztak a tanárainkkal egyetemben. Onnan már egyenesen hazamentünk a szállásra. Nyolcra ott voltunk, mivel háromnegyed tízkor kezdődött a BL-döntő, amit értesüléseim és az Instagram-storyk alapján az egész osztály nézett. A vacsorát valahogy túléltük, ismét Bambi tesztelte a kaját, de aznap már határozottan ehetőbb volt az előzőnél. Ofő jó éjszakát és jó meccsnézést kívánt mindenkinek, majd szétszéledtünk. A srácok terve az volt, hogy az ebédlőben a nagytévén fogjuk osztályszinten nézni a meccset, de a gondnoknéni kitett mindenkit onnan, így maradt nekünk a mi kis szobánk, a többiek pedig valamelyik másik szobában zsúfolódtak össze. Az első félidőt még végignéztem. Nem rúgtak egy gólt se, semmi sem történt. Ja, és azt lefelejtettem, hogy az egyetlen sportcsatornán természetesen románul ment az adás. Közben a családi chatbe írogattam Messengeren, valamint két általános iskolai barátnőmmel, Malackával és Frufruval beszélgettem. Közben Kozmi is felbukkant, így vele is váltottam pár szót, közben pedig, mivel ő tud románul, szó szerint idézgettem neki a szakkommentátorok szavait. Alig fejtett meg belőle valamit. Lehet, hogy én vagyok süket XP

Még az első félidő alatt Hópihe elzúgott zuhanyozni. A szünetben aztán a két focirajongó, a realos Bambi és az akkor éppen Liverpool-os, egyébként dortmundos Szí is megejtették a zuhanyzást. Ezután folytatódott a meccs. Mivel semmi nem történt, elmentem én is fürdeni. Mire kijöttem, lemaradtam két gólról. Egyébként nem gondoltam volna, hogy valaha is azon fogok egyszer parázni, hogy ne ejtsem bele a vécébe a tusfürdőt, de eljött ez a nap is. A harmadik gólnak pont szemtanúja voltam, a negyedikre pedig szokás szerint bealudtam.

4. nap, május 27.

Úti cél: 🚌 Gyimes ➡️ Csíkszereda ➡️ Csíksomlyó ➡️ Gyergyószentmiklós 🏠

Arra ezalatt a pár együtt töltött éjszaka alatt rájöttem, hogy ezek mellett a lányok mellett nincs olyan, hogy nyugodt éjszaka, tehát vagy egész éjjel beszélgetnek és nem lehet tőlük aludni, vagy valamilyen csatakiáltásra kelsz. Az aznap éjjelem sem volt teljesen nyugodt. Valamikor arra keltem, hogy Szí és Bambi veszekednek a másik szobában. Mint kiderült, az ok az volt, hogy Bambinak meggyőződése volt, hogy az ágyát rágják a szúk, és az zizeg folyamatosan. Szí próbálta meggyőzni, hogy csak azt hallja, hogy mivel mellette van a fürdő, finoman fogalmazva a falban folyik a sz@r, de Bambi nem hitt neki, és átjött hozzánk és befeküdt Pé mellé az egyszemélyes ágyba. Mondanom sem kell, Szí idegbajt kapott, hogy márpedig ő nem alszik ott egyedül, mire Bambi visszavágott, hogy ő pedig nem alszik ott úgy, hogy rágják az ágyát a szúk. Pár perc után kezdtem beidegülni, és fogtam magam és átmentem Bambi ágyába, aki rögtön befúrta magát a helyemre és egy köszönömöt sem mondott. Rohadtul ideges voltam rá, egyrészt, mert felkeltett az éjszaka közepén a marhaságaival, másrészt, mert az én ágyam kényelmesebb volt és az ablak mellett volt, az egyetlen jó dolog volt ezen a retkes szálláson és még onnan is kitúr, harmadrészt, mert megköszönni sem bírta, hogy odaadtam neki a helyemet. Megjegyzem, Színek volt igaza, tényleg csak a sz@r folyt a falban. Mellesleg megfordult a fejemben, hogy mi van, ha itt összevérzem neki az ágyat, de erre szerencsére nem került sor.

Reggelre kicsit lecsillapodott az idegrendszerem és a pulzusom visszaállt a normálra. Ébredés után egy darabig hallgattam, ahogy más szobákban húzzák le a vécét és tényleg folyik mellettem a falban a sz@r, majd miután eluntam ezt a tevékenységet, elvégeztem a reggeli rituálét a Helyiségben. Eddigre már mindenkit sikeresen felvertem és Bambinak rendesen a fejére olvastam, és azt is közöltem vele, hogy nincs az ágyában semmilyen szú.

Mihelyt mindent letisztáztunk és mindenki bocsánatot kért mindenkitől, összekaptuk magunkat, hogy elmenjünk reggelizni. Szerencsére a reggelik ehetőbbek voltak a vacsoráknál, többnyire kenyeret kaptunk és ízlés szerint kenhettünk rá lekvárt vagy tehettünk rá szalámit. nem gondoltam volna, hogy egyszer így odaleszek egy szelet szalámis kenyérért.

Az első állomásunk aznap Gyimesbükk volt, a történelmi Magyarország határa. Az út ugyanúgy telt, ahogy az előző napi, kivéve, hogy ezúttal én utaztam egyedül. Mindenki aludt, a néni meg szövegelt. Gyimesbükkön megnéztük az emlékműveket, koszorúztunk, énekeltünk, aztán megmásztunk egy hosszú és meredek lépcsősort. Nagyon szép környék volt. Hozzánk csapódott egy kóbor kutyus, aki hosszasan követett minket.

Ezt követően Csíkszeredára mentünk, ahol megebédeltünk. Aznap is pizzát ettünk, de többfélét, mint előző nap, ráadásul sokkal finomabb is volt. Elmentünk mosdóba, és megcsodáltuk, hogy milyen az, amikor a produktumodat leviszi a víz és nem úgy kell leönteni.

Forrás

Aztán átmentünk Csíksomlyóra megnézni még egy templomot és csinálni még egy csoportképet, aztán visszaindultunk Gyergyóra, hogy meglátogassuk a megismert árvákat egy farmon. Elvittek minket lovaskocsikázni. Három kocsival mentünk, az első kettő nagyon menő volt, de persze mi a harmadikra kerültünk, ami konkrétan egy nagyobb darab deszka volt, egyfajta DIY lovaskocsi, nem volt se ülőkéje, se támlája, semmi. Tia ahogy felült, ki is szakította a gatyáját. A többieknek suicide élmény volt, szerintem egyedül én élveztem.

Megnézegettük a farmot, kajáltunk, a fiúk fociztak egy kicsit a gyerekekkel, aztán elköszöntünk és visszamentünk a szállásra. Mivel palacsintát kaptunk a farmon, foghattuk arra, hogy keveset ettünk, de egyébként az aznapi vacsora volt a legelviselhetőbb. A szobánkba menet Pé megkérdezte Ofőt, hogy másnap mikor kell kelni, majd kikerekedett szemmel jött oda hozzánk. Négykor. Fasza.

Aznap este összenép bandázás volt az udvaron. Zénó gitározott, Rozi pedig énekelt, én pedig morcos voltam, és Szível úgy döntöttünk, hogy antiszociálisak leszünk és nem megyünk le. Helyette nyugtató zöldteát ittunk és a Nagy Duettet néztük, amit én amúgy nem követek, de Szí igen, szóval miért ne. Kivételesen nem aludtam bele. Aztán Hópihe is csatlakozott hozzánk és először valami zenecsatornát hallgattunk, aztán pedig azt hiszem a Minimaxon állapodtunk meg.

5. nap, május 28.

Úti cél: 🚌 Kukutyim

Felkeltünk négykor, ahogy Ofő mondta. Mindenki full kómás volt, zombikként készülődtünk. Mindent leszedtünk a polcokról, fogasokról, lefotóztuk az ablakból a horizontot, elbúcsúztunk a Helyiségtől. Aznap nem mentünk reggelizni, de szerintem szinte senki nem evett. Hazafelé Szí mellett utaztam a buszon. Amikor félálomban leültem mellé, kérdezte, hogy meddig láttam tegnap a mesét. Mondtam, hogy szinte semmire nem emlékszem belőle, erre ő mesélni kezdett a halfejű kacsáról, vagy kacsafejű halról vagy valami ilyesmiről, mire leesett az állam: azt hittem, hogy ezt a baromságot csak álmodtam, de ha ezt a tévében leadják, hát az még kínosabb!

Az volt a terv, hogy hazáig folytatjuk a pár nappal azelőtt elkezdett diskurzust a hercegekről, de Szí szinte az egész utat átaludta, én pedig öt napja először előkerestem a fülesemet és zenét hallgattam. Még valahol hazafelé megálltunk megnézni egy templomot, illetve az odafelé tartott pihenőket is megtartottuk. A határon ezúttal leszállítottak minket, de gond nélkül átjutottunk, és 5 óra körül haza is értünk. Persze másnap mehettünk suliba.

Úr isten, nagyon hosszú lett az a bejegyzés! Négy óra alatt írtam meg, úgy, hogy közben alig tartottam szünetet, úgyhogy most azt hiszem, le kell mennem a városba valamit csinálni, vagy csak mozogni.

Remélem, tetszett nektek az élménybeszámolóm, én nagyon élveztem a megírását és azt, hogy újra átélhettem ezt a kalandos osztálykirándulást. Nagyon hálás vagyok az égnek, hogy épségben megjártuk és rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

A héten vagy a jövő héten újra jelentkezem, addig is minden jót kívánok nektek,

legyetek jók!