Augusztus 18, szombat - 1 éve újra a Bloggerben... mit (nem) érzek? /103
" Sziasztok!
Képzeljétek, valamikor régen számomra mindennapos volt a
blogírás. De az akkor volt. A legutóbbi nyilvános blogomat már több mint 2 éve
lezártam. Akkor most miért kezdtem újra? Jogos a kérdés, engem is érdekel.
Írhatnék naplót, hogy kiadjam magamból a dolgaimat, de azért az nem ugyanaz.
Tisztázzuk először is, hogy nem egy afféle
"történetes" blogra tévedtetek. Azon a korszakomon már túl vagyok.
Csak mondom ;)
Ez most az én történetem. Ha van kedvetek, tartsatok velem, aztán meglátjuk, mi lesz ebből a blog-dologból. Már ha bárki is olvasni fogja ezt. Ha nem, az se baj, csak úgy csinálom, oksi?
Ez most az én történetem. Ha van kedvetek, tartsatok velem, aztán meglátjuk, mi lesz ebből a blog-dologból. Már ha bárki is olvasni fogja ezt. Ha nem, az se baj, csak úgy csinálom, oksi?
Ismerős valakinek ez a pár sor? Na?
Sziasztok!
Pontosan egy éve, 2017. augusztus 18-án ezekkel a szavakkal nyílt meg a Magamban beszélek-blog. Gondoltam, hatásos kezdés lenne a blogfordulós bejegyzést idézéssel kezdeni, így visszagörgettem az első bejegyzésemre a blogon. Vicces. Az enyémmel együtt 18 megtekintés van azon az íráson.
Gondolom, mivel a többség nyáron ünnepli a blogszülinapját (többnyire az ilyen megnyilvánulásokat a nyári unalom szüli - gondolom én), már semmi kedvetek még egy blogon elolvasni valami nyálas dumát. Nem is nagyon szeretnék nyáladzást tartani. Ez amúgy egy hirtelen ötlet volt, hogy ma írjak egy ilyet, mert eredetileg sok ötletem volt erre a bejegyzésre, de mindegyiket sorban elvetettem. Úgyhogy most imprózok. Például először beszéljünk az elmúlt egy év 3 legnézettebb bejegyzéséről. Csak mert azzal a blogom naponta szembesít mindenkit, aki idetéved, a bejegyzések alján.
#3
A mai napig nem értelek titeket, skacok :D Ha jól rémlik, a DIY Karácsonyi Üdvözlőlapok-sorozatom 2017-ben 4 részt ért meg, valamiért a másodikat mégis toronymagasan sokkal többen néztétek meg a többinél - mondjuk azt tegyük hozzá, hogy nekem is nagy kedvencem lett az a kártya. A személyes kedvencem az Ed Sheeran-es lett, de azért ez is egész jól sikerült. Mindenesetre ettől eltekintve is úgy tűnt, hogy szerettétek azt a sorozatot, így 2018-ban nagy valószínűséggel lesz folytatása :)
#2
A második legnézettebb bejegyzésem egy nagyon megosztó könyvsorozatról, a Szent Johanna Gimiről írt agymenés volt, melyre nagyon sok pozitív hozzászólást kaptam tőletek, amiért nagyon hálás vagyok. Jólesett látni, hogy sokak véleménye egyezett az enyémmel, hogy tetszett nektek a stílusom és hogy esetleg kitaláltam a gondolataitokat. Utólag is sok gondolat jutott eszembe a sorozattal kapcsolatban, amiket beleírhattam volna, szóval sose lehet tudni, még az is lehet, hogy egyszer írok egy második részt - ha elég ötletem gyűlik össze hozzá. :)
#1
Sokáig az egyik kedvenc bejegyzésem volt. Most már rosszul vagyok a leírtaktól. Jó, ez erős túlzás... De nem vagyok büszke erre az írásomra. Persze nagyon sok reakciót kaptam erre is, amiknek nagyon örültem... De valahányszor erre a történetre gondolok, egy buta libának érzem magam. És én ezt leírtam és közzétettem, és vagy 900-an láttátok...
Nagyon-nagyon sok kommentet kaptam rá. Sokan cáfoltatok rá a leírtakra, azt bizonygatva, hogy nektek pont a másik nemből van a legjobb barátotok. Ami nyilván nagyszerű, és nagyon örülök mindenki boldogságának, aki közétek tartozik. Volt, aki örült volna nekem és Singvogelnek együtt. Volt, aki Random Zénónak (akkor még csak Zénónak) drukkolt. Egyikből sem lett semmi, és nem is lesz. Singvogellel nem beszélek, RZ-t meg szerintem hagyjuk.
Egy a lényeg: a rengeteg megtekintés ellenére nem szeretem ezt a bejegyzést. De természetesen hatalmas puszi minden kattintásért és bátorító szóért, vagy tapasztalatért, amit írtatok és írtok.
Ha már ott tartunk, hogy nem szeretem az általatok legjobban kedvelt bejegyzést, hadd mutassam be az én 3 kedvenc bejegyzésemet, amiknek az írását a legjobban élveztem. Csak hogy húzzam az időt, meg hasonlók.
#3
Feltűnhetett már nektek, hogy szerintem kb az Apa, randizhatok egy lovaggal? óta egyáltalán nem volt könyvkritika a blogon. Ennek nagyon egyszerű oka van: nem érzem magam elég jónak ahhoz, hogy minden egyes elolvasott könyvet kielemezzek. Mondták páran, hogy kedvelik a stílusomat, de én úgy gondolom, hogy akkor érdemes dolgokat kritizálni, ha én is tudok legalább olyan jót alkotni, mint amit kritizálok. Vagy tévednék?
Mindenesetre tavaly írtam egy olyan véleményt, amit a mai napig gyakran linkelek bejegyzésekben, mert elég maradandó élmény volt a regény - és nem pozitív értelemben -, ez pedig a Papír hercegnőről, 2017 talán legfelhypeoltabb YA regényéről írt szösszenetem. Egyszerűen annyira de annyira ideges voltam, amikor befejeztem, hogy sok mindent ki is hagytam a bejegyzésből és sokszor össze is keveredtek a szavak az ujjaim alatt, mégis óriási megkönnyebbülés volt kiadni magamból a véleményemet.
#2
Az egyik legelső bejegyzésem volt ez, egész pontosan a hatodik. Ez volt nem hogy a blog, hanem életem első olyan bejegyzése, ami átlépte a 100 megtekintést. Itt jöttem rá, hogy mennyire élvezem az ilyen rajzolgatós-festegetős tutorialok készítését, és szerintem itt kezdtem igazán belelovallni magam a blogolásba. Tény, hogy mostanában megcsappantak az ilyen írásaim, mert rengeteg storytime-címkével ellátottat posztoltam, de hát na. Néha kell ilyen is.
#1
Lehet, hogy bolondnak fogtok nézni, de ez a bejegyzés tényleg megtanított rá, hogy nem minden helyzet annyira szörnyű, mint visszagondolva tűnik. Azóta, hogy ezt megírtam, egy kicsit másképp állok hozzá a dolgokhoz, és képes vagyok nevetni a kínos dolgokon. Mi több, kevesebb helyzetet érzek ténylegesen kínosnak. És nem azért, mert ez a bejegyzés olyan jól sikerült volna, hanem mert olyan nehéz volt 10 olyan helyzetet összeszedni, ami tényleg ciki volt. A legtöbbet csak én éreztem kínosnak. Ezért lett ez személyes kedvenc. Mondjuk ez a borító Niall Horan-nel meg ezekkel a pónikkal hagy némi kívánnivalót maga után...
Na, az időhúzásnak vége...
Tegnap biciklizni voltunk a Kukutyimhoz közeli töltésen. A húgom arról faggatott, hogy amikor betöltöm a 18-at, fogok-e legalább egy pohár pezsgőt inni. Tudniillik én egyáltalán nem iszom alkoholt. Még a konyakos csokit sem eszem meg, halál komoly. Én pedig visszakérdeztem, hogy mitől lesz az a nap több, mint bármelyik másik, vagy bármelyik korábbi születésnapom? Azért, mert a 6574. napja az életemnek? Remélem jól számoltam. Nem hinném. Azzal poénkodom minden ismerősnek, hogy a szülinapomon két (!!!) pohár almalevet is meg fogok inni, és tízig fennmaradok... Majdnem akkora poénnak tartják, mint azt, ha azt mondom: nem fogok alkoholt inni, csak mert nagykorú leszek.
Hogy mit is szerettem volna ebből kihozni? Hogy nem akarok ma patáliát csapni csak azért, mert 365 napja itt ténfergek a Blogger világában, néha ihlettel, inspirációval tele, néha csak azért, mert már két hete nem írtam semmit... Még mindig tanulófázisban vagyok, nem nagyon tudok köszönetet mondani senkinek semmiért. Persze jár a pacsi mindenkinek, aki itt járt, hozzászólt, likeolt, vagy csak rákattintott a bejegyzésekre. Sokszor, ha tehetséges, régóta ezzel foglalkozó emberek blogjait nézegetem, írásait olvasom, bénának érzem magam. De a blogom neve Magamban beszélek, és magamnak jött létre. Erre újra és újra emlékeztetnem kell magamat, amikor mélypontom van.
Mindenesetre akkor ezzel a gondolattal búcsúznék mára, köszönöm, ha végigolvastatok. Most viszont nem száz százalék, de megeshet, hogy az elkövetkezendő két hétben nem jelentkezem. Igyekszem még mindenképpen a sulikezdés előtt összerittyenteni valamit (spoiler, de félek a 11.-től, mint az állat, valószínűleg az elkövetkezendő tanévben is nyomon követhetitek a hisztijeimet), legkésőbb 2 hét múlva. Ha előbb, az azt jelenti, hogy jól haladunk a költözéssel ;)
Szóval akkor minden jót nektek, és ne felejtsétek:
legyetek jók!
PS: A tiszteletemre hallgassátok meg ezt a zenét... Hatalmas puszi nektek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése