Szeptember 8, szombat - Újra itt! | Augusztusi olvasmányok | Hová tűntem? /104

Sziasztok!

Három hét. Na, ezt magyarázd ki, ember.

Ne tudjátok meg, milyen az, amikor három hétig a wifi-kapcsolat biztonságot nyújtó fedele nélkül állsz az esőben. Nem leszek költő.

Szóval én augusztus 18-án, a legutóbbi bejegyzésemben kifejtettem, hogy két hétre kicsit a háttérbe húzódom. Nem gondoltam volna, hogy ebből három kőkemény, internet nélkül tengetett hét lesz.

Az a helyzet, hogy rengeteg minden változott meg, amióta közzétettem a legutóbbi bejegyzésemet. A konyhában blogolás már a múlté. Ugyanis jelenleg a saját szobámban ülök az asztalomnál, és zavartalanul írom a blogomat. Na meg azóta elkezdődött a suli is, ami számomra az utolsó előtti gimis évemet jelenti.

DE mielőtt bármibe is belevágnék, gyorsan elmondanám, miket olvastam el augusztusban, ugyanis az összegzés is elmaradt hó végén. Nem lesz hosszú. Tudjátok, hány könyv? Kettő.

Július utolsó napján közzétettem a Balatonról az akkori összegzésemet, ebből egy könyv maradt ki, melyet aznap este fejeztem be, a Silber-trilógia második része. Ugyanazon a héten olvastam el a harmadik részt, majd ezt követte az egyik kedvenc írónőm, Papp Dóra Bolyongó című kötete, melyet azóta két barátnőm is elolvasott. Most nem térek ki részletesebben az olvasásokra, ugyanis sokkal jobban foglalkoztat, hogy elmeséljem nektek az elmúlt három hét eseményeit.

A közeljövőben tervezek egy room tour-t. És nem azért, mert szeretnék eldicsekedni a méregdrága ilyen-olyan márkás cuccaimmal ilyenjeim egyáltalán nincsenek, szinte mindent akciósan szereztünk be, hanem azért, mert ez az első saját szobám, ahová nem rohangászik csak úgy be akárki (jó, néha a húgom random beront és levágja magát az ágyamra, de ez részletkérdés), és nagy érzelmi jelentőséggel bír számomra. És mivel a blog is nagyon fontos nekem, mindenképpen szeretném bemutatni a szobámat itt.

Apropó, blog. Lévén, az elmúlt hetekben csak a régi lakásunkból tudtam netezni, illetve a sulikezdés óta a suliwifit fogyasztom ja ilyenünk is van, elég sok időm volt gondolkodni. Rájöttem, hogy, holott nagyon-nagyon hiányzott a blogolás, jót tett nekem egy kis élet a Bloggeren kívül. Rengetegszer csinálom azt, hogy bármi képes azt eszembe juttatni, hogy ebből milyen klassz bejegyzés lehetne, abból mit lehetne írni, és sok pillanatot szinte elfelejtek megélni a blogom miatt. Ezen változtatnom kell, és ebben sokat segített ez a kis idő, amikor tényleg nem volt lehetőségem blogot írni. Sokszor kapcsoltam ki teljesen az agyamat, benyomtam valami jó zenét és átadtam magam a kedvenc bandáim iránti fangörcsnek, vagy a teknőseimnek gügyögtem, vagy simán elmerültem valami jó könyvben, és elfelejtettem a valóságot. Gyakrabban kéne ezt csinálnom.

Egyébként úgy tűnik, a blognak kifejezetten jót tett, hogy békén hagytam egy kicsit, ugyanis közben valahonnan idetévedt még egy rendszeres olvasó köszi! ♡. :)

Tavaly tanúi lehettetek a tanévem első napjainak egy hosszas élménybeszámolóból. Most már egy hét eltelt, és csak most jelentkezem, de nem foglak megfosztani benneteket ettől a földöntúli élménytől, hogy beszéljek az első hetemről.

Tizenegyedikes lettem. Hű. Nem gondoltam volna, hogy ezt megérem. A sulikezdés előtti utolsó héten többször összefutottunk Frufruval és Malackával, a kettetlen megmaradt barátnőimmel általános iskolából, és megállapítottuk, hogy döbbenetes, hogy telik az idő. Egyszer egy triumvirátust is összehívtunk, összeszedtük a régi rajzainkat és egymásnak készített dolgainkat és összegyűltünk Malackánál, ahol kiteregettük a rajzokat, fotókat, naplókat. Hatalmas élmény volt. Közben arról beszélgettünk, hogy alsósként mindig azt hittük, hogy a negyedikesek milyen nagyok. Felnéztünk rájuk, csodáltuk őket, pedig ők is csak 10 évesek voltak. Később a nyolcadikasokért voltunk oda. Nyolcadikban pedig a nagy, komoly, sokat megélt gimnazistákért. És most, tizenegyedik előtti nyáron együtt üldögéltünk a lakásunkhoz közeli parkban, Frufru kékre, Malacka és én pedig pirosra festett hajjal, és egyáltalán nem éreztük magunkat nagynak, komolynak, sokat megéltnek. Az embernek mindig van egy elképzelése a jövőről, ami sokszor nem úgy alakul, ahogy ő tervezi.

Augusztus 26-án költöztünk be ide hivatalosan, és aznap elkezdtem újra naplót írni. Ne kérdezzétek, miért, egyszerűen csak úgy jött. Eddig mindennap tudtam kicsit írni, úgyhogy sikerként könyvelem el.

Az első iskolai napom maga volt a rémálom. Nagyon keveset aludtam azon az éjjelen, és nem az izgatottság miatt, hanem a tetőn kopogó eső miatt. Ez kihatott a napomra is. Plusz tegyük hozzá, hogy idén nyáron szinte végig csak feküdtem és a kedvenc zenekarjaim klipjeit néztem, és nagyon a szívemhez nőttek. Fájt elengedni ezt.

Mindenesetre első nap egész nap morcos voltam, amit Szíék gonoszkodva ki is használtak, mert többnyire én vagyok kis csapatunk adrenalin- és boldogságlökete. Imádják, ha rossz napom van, ilyenkor egész nap a véremet szívják. De hát mégiscsak a barátaim, vagy mi...

Az idei évtől kezdve matekfaktra járok. Borzasztóan örülök, ugyanis megkaptam azt a tanárnőt faktra, aki miatt lényegében jelentkeztünk rá Szemüveggel. Péék bezzeg eléggé megszívták, elég para tanáruk lett. Kár, hogy Pével nem kerültem egy csoportba, pedig nagyon szerettünk volna egy faktra járni. Ezt hozta az élet.

Tudom ám, mire vagytok kíváncsiak. A nagy LÁVra. Hát az nincs. Pontosabban ott jön-megy nap mint nap az orrom előtt, de idén összesen egyszer szólt hozzám (mondjuk egy hét alatt nem is rossz arány), annyit, hogy cső. Hát, nem rossz. Köszönjük, Zénó.

Ja, egyébként van egy másik srác, akit eddig nem nagyon emlegettem, de úgy tűnik, a maga módján többet foglalkozik velem, mint Mr. Random Zénó. Lehet, hogy inkább rá kéne fordítanom a figyelmemet. Évfolyamtársam és egyszerűen tündéri. Többet egyelőre nem mondok.

Idén lesz a diákdiri-választás, amin minden évben a 11.-esek versenyeznek egymással. Szóval most mi jövünk. Nagyon klassz a témánk, ráadásul én rajzolhatom meg a logónkat (ki is akadnék, ha ezt nem bíznák rám). Kíváncsi vagyok, van-e esélyünk, mert a DZS-sek (ezek vagyunk most mi) többnyire hátrányból indulnak. De hát innen szép a győzelem!

Srácok-lányok, én ennyit szántam a mai bejegyzésre, ugyanis este 9 van, és én még büdös vagyok, mint a pokol, nem ártana lezuhanyoznom. Remélhetőleg mostantól lesz időm a blogra a suli mellett is. Mindenképpen jelentkezem a jövő héten, addig is szokás szerint

legyetek jók!