Január 26, szombat - 10.000 kattintás | Megint eltűntem | Friendzone-olva lettünk :( | Nem tudom, mi lesz ebből a bejegyzésből /120

Szevasztok, Törpeharcsák és Uborkák!

Ha ez most napló lenne, valahogy így kezdeném ezt a mai bejegyzést (egyébként egy Children of Distance-dalból van, majd a jövőben lesz ilyen is). Az a fura, hogy én sem értem, hogy miért vagyok padlón. Csak mert... mostanában úgy összejöttek a dolgok. És a pozitív értelemben. Szóval olyan fura, hogy kicsit nem érzem okésan magamat.

Kezdjük a legfontosabbal a mai témaáradatból: MÚLT HÉTEN ÁTLÉPTÜK A 10.000 KATTINTÁST!!!! Srácok, ez zseniális!!!!!!!!!!!!! Elképesztő!!!!!!!4!!!356!!!NÉGY!!!!!7!!!

Hogy mondjak pár giccses szót... Amikor lassan másfél éve elindítottam a Magamban beszéleket, halvány lila fogalmam sem volt arról, hogy 1. egyáltalán aktív maradok a Bloggerben (erre 1 éve és 5 hónapja itt vagyok), 2. bárki is olvasni fogja azokat a gyökérségeket, amiket ide posztolok. Nyilván a 10.000-hez én is hozzátettem ezt-azt, amikor pl. a blog kinézetét változtattam meg és megnéztem élesben, vagy amikor régebbi írásokat olvasgattam vissza, de asszem, a nagy része nem az én érdemem.

Most komolyan: 16 éves voltam, amikor 2017 augusztusában útjára eresztettem a blogot egy unatkozós délutánon. Odaültem a gép elé és minimális hozzáértéssel, bármiféle ihlet és elképzelés nélkül létrehoztam egy oldalt, gondolván: nem fogja senki olvasni és maximum nyár végéig marad aktív, utána úgyis törlöm. Hát, nem így történt, és állatira örülök neki. :)

Múltkor a blog külsejét is update-eltem kicsit, akik azóta jártak itt, már láthatták, akik meg nem, azok vegyék szemügyre most :D Én őszintén szólva baromi büszke vagyok az új fejlécre, ugyanis a kis karakteremet saját magam terveztem és rajzoltam meg. Sokkal aranyosabb lett, mint amilyen valójában vagyok, szóval ezzel talán így képernyőn keresztül kicsit szimpatikusabb lehetek nektek, mintha valóban ismernétek. Na, jó, csak vicceltem. 💋

Egy indokolatlan repülő szivárvány sajtos toast :3

Na, mit akartam még mondani... Mostanában megint eléggé inaktív voltam, ennek több oka is van, az első megint csak az, hogy lusta vagyok nekiülni blogolni. A második, hogy 2019-ben nagyon-nagyon belehúztam az olvasásmaratonba, jelenleg a 11. könyvemet olvasom idén, ami azért elég szép egy hónapon belül, már ha csak azt is nézzük, hogy tavaly kb 5 könyvet olvastam havonta. Ja, amúgy ami a havi összegzőket illeti, igyekszem folytatni, de nem ígérek egyelőre semmit. Lehet, hogy nem lesz havi rendszerességű összegzés, csak mondjuk 2-3 havonta... ez majd még kiderül.

Mindezek felett még ott van az a tény is, hogy most vagyunk túl a félévi hajrán, ráadásul a magyartanárom úgy döntött, hogy az nagyon vicces lenne, ha mostantól minden órára 5-6 oldalnyi írásbeli házit ad, plusz emellett még felelünk is nagyjából 8 órányi anyagból. Annyira cuki a néni!

Szóval ezek kicsit lelassítottak mostanában, de egyébként van egy-két bejegyzésötletem, szóval igyekszem majd kicsit aktívabb lenni az elkövetkező időszakban.

Hogy egy picit sztorizgassak is... Ráfeküdtünk az egyetem-témára Frufru barátnémmal. Két, Kukutyim-közeli intézményt látogattunk meg eddig, ahol folyik művészeti képzés, és mindegyik nagyon-nagyon tetszett nekünk. Ennek ellenére mindegyikkel kapcsolatban vannak tényezők, amik lankították a lelkesedésemet. Az elsővel kapcsolatban, nevezzük most HVS Egyetemnek, 2 dolog rondított bele a képbe: az első, hogy a felvételije jelentősen összetettebb a másikénál, nevezzük SZ Egyetemnek, a másik pedig, hogy Pé mondta, hogy járt a HVS-re egy ismerőse, aki azt mondta, hogy nagyon kevés ember kerülhet be (mondjuk a másiknál is ez van), plusz sokan feladják közben.

Az SZ Egyetemmel kapcsolatban mindössze annyi a gondom, hogy Ofőnek úgy tűnt, annyira nincs ínyére, hogy odamenjek. Ami kicsit szarul esik, na.

Egyébként a rajztanárom azt mondta, nagyon örül neki, hogy a munkáimra jellemző precizitással gondolom át a továbbtanulásomat, amit állat jó érzés volt tőle hallani. Mindettől függetlenül megmarad a félelmem, hogy nem fog sikerülni a felvételi, és hogy akkor mégis mi a francot fogok csinálni. Ez még szerencsére a jövő zenéje, de nagyon örülök, hogy rátaláltam a SZ Egyetem képzésére két héttel ezelőtt.

Mindenesetre pont nemrég jártuk be a SZ Egyetemet, és hát nem hagyhatom ki, hogy el ne meséljem nektek, hogy hogy be lettünk friendzone-olva ("maradjunk barátok") Világegyetem Legcukibb Sráca által. Jó, sokakra mondtam már ezt, mindenesetre pillanatnyilag ő viszi a pálmát.

Szóval a dolog úgy történt, hogy ott lézengtünk az egyetem aulájában sok más leendő hallgató, hallgató, professzor és egyéb népek körében, és vártuk, hogy kezdődjön az előadás a művészeti képzésről. És akkor megpillantottam Őt. Olyan elképesztően nézett ki, hogy azon voltam, minden méltóságomat sutba dobva megkérdezem, milyen szakon tanul és onnantól kit érdekel a művészeti, megyek utána. Persze ez nem történt meg. Mindenesetre mi sem bizonyítja jobban, hogy milyen dögös volt, mint hogy még Frufru is utánafordult, ami azért nagy szó. Na de. Éppen a prospektusokat olvasgattuk, amiket sikerült összeszedegetnünk a standoktól, amikor egyszer csak odajött hozzánk Ő. Természetesen nem azért, mert olyan ellenállhatatlanul festettünk (Frufruról a hosszított kockás ingében és félcopfba fogott hajával messziről lerítt, hogy a művészeti kar miatt van itt, míg én a szaggatott kantáros nadrágomban, Arctic Monkeys-os pulóveremben és aktuálisan éppen kékre festett hajammal valószínűleg minden voltam, csak ellenállhatatlan nem), hanem mert valami szóróanyagot osztogatott. És ahogy ott megállt mellettünk, a kezében meglebegtetett két ilyen cetlit, majd így szólt:

- Hali! A nyílt napra jöttetek, skacok?

Skacok? Skacok??? Mi van??????? Hát ennél gyorsabban még a büdös életben nem tett friendzone-ba fiú, bár azt tegyük hozzá, hogy csak friendzone-os fiúismerőseim vannak. Ember!!! Azt se tudod, hogy hívnak engem, vagy hogy honnan jöttem, nem hiszem el, hogy egy esélyt sem kapok! HÁT NE MÁR!!! Mindenesetre itt Frufru benyögött egy igent, mire Mr. Tökéletes eldarálta, hogy mi ez a szóróanyag, amit osztogat és a kezünkbe adott egyet-egyet, majd felszívódott. Hát eddigre már alig bírtam visszatartani a röhögést. Ilyen nincs! Hát ahogy megláttam ezt a tökéletes embert, a One Direction Happily című dalának a refrénje jutott eszembe:

~ I don't care what people say

when we're together,

you know I want to be the one

who'll hold you when you sleep,

I just want it to be you and I forever,

I know you want to leave,

so come on,

baby be with me

so happily ♡ ~

Most röhögsz, de ha egy 18 éves kiscsaj lennél (vagy ha netán az vagy, akkor ha ott lettél volna) és meglátnád ezt a gyönyörű hímet, te is rázendítenél, erre a csodás párzási nótára. Jézusom, miket le nem írok már megint.

Szerintem pont itt az ideje, hogy elegánsan lezárjam ezt a bejegyzést, mielőtt tovább égetem magam. Kellemes hétvégét mindenkinek, remélhetőleg belátható időn belül találkozunk :D

Csók, pá, csóközön,

legyetek jók!