Sziasztok, Törpeharcsák! Nem tudom, ki mennyire rendszeres olvasó itt, meg hogy ki mennyire emlékszik, de tavaly volt egy (egyelőre) 4 részt megért minisorozatom itt a blogon. A lényege az volt, hogy kiteregettem ide a gyerekkori naplóim tartalmát (szigorúan álnevekkel, meg minden), és jól szórakoztam rajtuk. Pillanatnyilag azt érzem, hogy nagyon-nagyon szeretnék leülni blogolni, de nem tudtam, mit írjak, és nem akartam megint valami szennyet posztolni, így eszembe jutott, hogy akár folytatást is kerekíthetnék itt a dolgoknak. Elkezdtem már a 2012/2013-as tanévben írt naplómat, viszont a legutóbbi ilyen jellegű bejegyzésben a 2010-eset elemeztem, úgyhogy inkább itt folytatnám ennek a 2011-es részével. :) Az első négy naplós bejegyzést megnézhetitek  ide  klikkelve :) jan. 02.: (09:35) (sok mindent nem vágok a régi naplóírós módszereimet illetően, de hogy minek kezdtem el ebben az évben pontos időt írni a bejegyzések mellé, az az egyik legnagyobb rejtély) ...

Szasztok, Törpeharcsák! Olyan ínség van pillanatnyilag, hogy kénytelen vagyok Wordben írni ezt a bejegyzést. Bár tudom, hogy egyébként is célszerű lenne, és akkor talán nem szállna el időnként a Blogger, de egyszerűen nem bírom rászoktatni magam. Szeretem a Bloggert, még ha egy köcsög is. Ja, egyébként nincs netünk, azért Wordözök jelenleg, és ráadásul reggel negyed hét van, úgyhogy csak én vagyok ébren, én meg nem tudom, mit kell csinálni a rooterrel. Na, de tegnap ismét bejártuk Budapestet, ezúttal a 90. Ünnepi Könyvhét eseménye kapcsán, ami idén rendhagyó módon a Dunakorzón kapott helyet, mivel a Vörösmarty tér teljesen fel van túrva a felújítás miatt. Fáj egyébként kimondani, de szerintem így sokkal jobb volt, mert a téren eléggé be vagyunk szorítva, itt meg a végtelenségig mentek a standok. De most kezdeném az elején, mert rengeteg mesélnivalóm van! Jóanyámmal a reggel ¾ 9-es vonatot próbáltuk becélozni, ami majdnem nem sikerült, mert indulás előtt félpercenkén...

Megint kellett valami clickbaites cím, na. Sziasztok, Törpeharcsák! A tavalyi évhez hasonlóan idén is akartam egy ilyen kis tanévösszegző bölcselkedő bejegyzést, amiben számba veszem, hogy mi minden történt velem az elmúlt, roppantmód tartalmas 10 hónap során, és hogy volt-e értelme suliba járnom idén. Gyorsan le is vonom a következtetést: NEM.  Szerintem nem is vesztegetném itt tovább az időmet, kezdjünk is neki! Alapvetően én nem tartozom az iskolagyűlölő nagy többség közé, és igazából nagyon okom se lenne panaszra a sulimra való tekintettel - ha nem a 11. évemet nézzük. Mert hát lássuk be: egy évem maradt az érettségi előtt, ahogy megannyi osztály- és évfolyamtársamnak, és idén elég sokszor a totális szétesés szélén álltunk. Az idei tanév megtanította nekem, hogy az élet sokszor durvább, mint egy hullámvasút. Gyakran az egyik percről a másikra érezheted magad felváltva egy istenkirály-császár-állatnak meg egy vödör takonynak. A két véglet engem csaknem az év minde...

Sziasztok, Törpeharcsák, Uborkák és egyéb idetévedt élőlények! Úgy terveztem, hogy ezt a bejegyzést komplexebbre csinálom a szokásosnál, de rájöttem, hogy ha én tényleg el szeretném mesélni az idei osztálykirándulásunkat, akkor esélytelen, hogy minden mást beleírjak, ami az elmúlt egy hónapban történt, így aztán maradjunk az osztálykirándulás témájánál. Szóval, fogadjátok sok szeretettel a mai sztorizgatós bejegyzésemet programajánlókkal meg miegyébbel, remélem, élvezni fogjátok és kicsit olyan lesz, mintha velünk tartottatok volna Ti is. Jó szórakozást hozzá! ☺️ Ó, egyébként pont egy éve jártuk le a lábunkat az erdélyi havasokban is. ☺️ Erről bővebben  ide  klikkelve olvashattok. Széljegyzet: párszor jómagam is visszaolvastam ezt a tavalyi írásomat, és elég sokszor érzékeltem azt, hogy bármennyire is nem vagyok az, eléggé egy hisztis picsa hatását keltettem időnként, úgyhogy most igyekszem nem úgy viselkedni ☺️ Day #1 Szóval ez az egész mutatvány egy borús ...